Brutálisan jó volt ez a túra! Nem volt cél, de csak sikerült felülmúlni a tavalyit időben és távban is. És elfáradásban is :) A túra első felében elneveztem Andrást megfáradt világutazónak. Kissé szét volt esve a többedik hajnali megérkezés után. Valahogy így éreztem magam én is amikor hazaértem. Nagy mosollyal indultak a napok, de már reggel fáradt voltam. Egy jó hét kellett hozzá, hogy fizikailag helyrerázódjak. Kicsit rá is segítettem a múlt hétvégén:
Hú de jó volt ez is, na de nézzük a túrát.
Sok minden történt. Ha el kellene kezdeni mesélni, nem is tudnám hol kezdjem. És órákig tudnék beszélni róla. Útból volt itt mindenféle, kanyargós vigyorgós hegyen-völgyön áthaladós, meg hosszan tök egyenes, 2500 méter fölött és tengerszint alatt haladós, kis hegyi utas és autópályás, voltak off-road szakaszok (vigyorgós :) ), volt napos, felhős, havas, hideg, meleg, nagyon meleg, esős és nagyon esős, jégesős, zéró forgalmas és dugóban araszolós, kivasalt aszfaltos és fogtömés kirázós, kompozós, eltévedős, egyedül és csapatban motorozós, és még sorolhatnám. Eljutottam gyönyörű helyekre, és ezen a túrán is ért bőven emberközeli élmény, ami mindig különösen tetszik. Az is elvarázsolt, hogy jártam olyan eldugott helyeken is ahol részeg madár se jár.
A túra három országra koncentrált: Azerbajdzsánra, Grúziára és Örményországra. Örülök, hogy eljutottam Azerbajdzsánba, sok szép dolgot láttam. Baku óvárosa gyönyörű, az éjszakai fények szintén, ott voltak a sziklarajzok, és a sárvulkánok is. Szép volt, jó volt, de valahogy mégis több úti cél előrébb van annál, mint hogy ide visszatérjek. Nincs semmi negatív érzés, sőt, ajánlom azoknak akik nem látták és szeretnek idegen kultúrákkal ismerkedni. Tavaly Grúziáig jutottunk, Tbilisi már akkor is nagyon tetszett. Lehet az volt bennem, hogy most még tovább megyünk és az majd még nagyobbat üt. De nem üthet minden egyre nagyobbat. Talán az én várakozásaim voltak túl magasak. Így aztán nálam továbbra is Grúzia áll a dobogó legfelső fokán. Itt másodszor jártam, és még mindig nagyon szeretem. Szép, rendezett, vendégszerető, nem lehúzós, pörög az élet, igazán jó érzés ott lenni. Örményországról nem alakult ki határozott véleményem. Amit láttam az tetszett, de ide még vissza kellene térnem ahhoz, hogy konkrétabb véleményem legyen. Tartottam tőle, hogy magyarként esetleg nem fognak nekünk nagyon örülni. Meg kell jegyezni, hogy az égvilágon semmilyen atrocitás nem ért, de még csak csúnyán se néztek ránk. Egyedül a határon volt egy kis feszültség, az is inkább az útlevélben lévő azeri pecsét miatt. Ezt leszámítva mindenhol barátságosak voltak velünk, és szívesen láttak minket.
De dicséret illeti Szerbiát, Bulgáriát és Törökországot is, ezekben az országokban is jól éreztem magam.
Fontos kiemelni, hogy nem ért senkit baleset az út során. Sőt, igazából semmilyen komoly probléma nem volt. Volt persze egy-két megoldandó helyzet, meg kisebb esés, vagy igazából csak borulás. Személyi sérülés nem történt, egy-két motoron kell megjavítani pár dolgot. Egy ekkora túrán ez benne van.
A motor jól vizsgázott, végig minden rendben volt vele, a kuplung is bírta végig. A madárlátta kuplung szett felkerült a polcra. Így aztán nem volt nem várt kiadás sem. Ja de, az azeri rendőrnek (és családjának, de minden bizonnyal a főnökének is...) nyújtott anyagi támogatás :) Amit végül a jóléti veszteség számlára könyveltem. Nem mondom, hogy nem tudtam volna elkölteni másra, de így, hogy más hasonló kiadás nem volt, hát ez van. Nagyobb baj ne legyen soha. Azt akkor nem is írtam, hogy az egyezkedés végén a rendőr kezet fogott velem. Hát, végül is nézhetjük úgy, hogy üzletet kötöttünk. Másik társaság mesélte, hogy hasonló egyezség után a rendőr megkérdezte, hogy "De ugye nincs harag? Iszunk egy kávét?". Más kultúra :)
Ha már a pénzekről esik szó, most látom igazán a közös fizetőeszköz egyik nagy előnyét. Ezen a túrán a forinton kívül volt nálam szerb dinár, bolgár leva, török líra, grúz lari, azeri manat, örmény dram, valamit dollár és euró. Nem volt egyedi eset, hogy csak úgy nagyjából volt fogalmam dolgok - akár egy tankolás - értékéről.
Egy szó mint száz, igazán sok jó és pozitív élmény ért ez alatt a 19 nap alatt. Jó volt kiszakadni a mindennapokból, a napi feladat az volt, hogy el kellett jutni a következő pontra. Ez többségében könnyen ment, jó időben kanyargós úton vigyorogva, máskor megterhelőbb volt, esőben vagy épp ott ahol nem nagyon volt út. De ott is vigyorogva :) Ez kötötte le minden figyelmemet, nem volt idő és energia mással foglalkozni. Jó volt erre az időre elzárkózni a hírektől is, nem igazán volt fogalmam a nagyvilág dolgairól. Na jó, egyszer-kétszer a Forma 1 hírekre ránéztem :) De másra nem. Megszépült az első nap is, utólag már könnyen mesélek róla. És akkor nem soroltam a gyönyörű tájakat, utakat, városokat, látnivalókat, épületeket, a tengereket, a török fürdőt, az ételeket, az élményeket, az esti programokat, az embereket akikkel találkoztunk és akik vendégül láttak. És végül jó érzés volt hazaérni is, átlépni a magyar határt, a határőr elismerően bólintott amikor a "Honnan jönnek?" kérdésére "Azerbajdzsánból" volt a válasz.
Ütős túra volt, sok élménnyel, új országokkal, egy-két embert próbáló szakasszal.
Az út mindent egybevéve 10-es skálán 8-as erejű robbanás. Bikeman Zoli ismét kitett magáért, tisztességesen össze volt rakva az útvonal, a látnivalók, a programok, a szállások, le a kalappal! A társaság is remek volt, köszi mindenkinek! 20-tól 66 éves korig volt itt mindenki, név (becenév) szerint:
- Bikeman Zoli, a túravezetők
- a safety carban: Pisti és András
- a bamakósok: Nomadbiker Zoli, Zsolti, Márki Zoli + félúttól Ildikó, Karcsi (tiszteletbeli bamakós)
- a székely srácok: Toti, Boti és Kálmán
- a német vonal: Siggi, Wili, István és fia Péter
- Rocket Feri és Diesel Pista
- Papamaci, Bacsek, Hudi Zoli, Tamás, valamint jómagam
Hogy lesz-e következő az sok mindentől függ. Ha úgy alakul, nem zárkózok el előle, akkor írni is fogok róla.
Megjegyzem egyre többen gondolják úgy, hogy nem vagyok teljesen normális. Igazuk van. Szerencsére :)
Sziasztok.
