Namíbia - hazaértünk

Itthon vagyunk, hulla fáradtan. Több mint egy napig utaztunk haza, minimális alvással, így képtelen vagyok most megírni az utolsó bejegyzést. De pár napon belül felteszem a hazautat és az összefoglalót. Egy biztos, mostantól ez az út a mérce 🙂

Namíbia - 24. nap: Windhoek

Az éjszaka egészen nyugodt volt annak ellenére, hogy mekkora szélben feküdtünk le aludni. Reggel most is madarak hangjára keltünk, ezt azért meg tudnám szokni. Voltak ott kis vándorantilopok is és azok a reggeli fények... Elég jó érzés a sivatagban ébredni.

Menő a hely is, nem egy szokványos kemping. Vannak dedikált helyek egy kis épülettel ami lényegében egy fürdőszoba. És elég nagy távolságok vannak a helyek között, megvan a privát szféra.

Megreggeliztünk, kifizettük a vacsorát és a reggelit (ami több volt mint maga a szállás) és elindultunk Windhoek felé. Ez a nap arról szólt, hogy visszajutottunk a fővárosba ahonnan holnap elindulunk haza.

A Baktérítőt itt is kereszteztük, nem olyan stílusos mint a semmi közepén, de azért itt is készült kép:

Ma amúgy egész nap felhős volt az ég, fura érzés ahhoz képest ami eddig volt. Hideg persze nem volt, csak fura, hogy nem tűzött a nap.

Tőlünk balra rendesen leszakadt az ég is:

Itt érezgetően több az eső, ebben az időszakban legalábbis mindenképp, mert ahogy haladtunk északi irányba egyre zöldebb lett a táj:

Időben megérkeztünk az Urban Camp-be, ami ugyanaz a kemping ahol az első estét is töltöttük. Több óra elment pakolással és takarítással, mindenünk tiszta por. Kidobtuk a sok flakont amikben a biztonsági vizeket tartottuk, összeszedtük a megmaradt ételeket amiket majd holnap odaadunk valakinek. Végül elmentünk a Joe's Beerhouse-ba, oda ahol az leső estén is voltunk. Jó keretet adott ez a túránknak a kempinggel együtt. Ott fejeztük be ahol elkezdtük 😊

Küldetés teljesítve

Biztos ami biztos azért benyomtam még fél kiló steaket, holnaptól úgyis vegetáriánus leszek...

Találkoztunk itt egy olasz párral, mellettünk ültek, jót beszélgettünk félig olaszul félig angolul. Nekik a túra eleji vacsorájuk volt, elmondtuk nekik a tapasztalatokat, hol mit láttunk, hálásak voltak érte.

Holnap reggel leadjuk az autót, aztán irány a reptér. Vasárnap kora délután érünk haza a menetrend szerint, majd írok egy összefoglalót is ha sikerült kicsit rendszerezni a gondolataimat. Annyi minden történt ezalatt a 24 nap alatt, hogy nem is emlékszem az elejére. Bandi már alszik, én is húzok aludni, nagyon fáradtak vagyunk. De így van ez jól, pont erre számítottunk 😊

Namíbia - 23. nap: Bagatelle Kalahari Camp

Nyugodt éjszaka volt, kipihenten keltünk. Friss volt a levegő, olyan 18-20 fok lehetett éjszaka, nem volt szél, reggel madárcsicsergés ébresztett. Ideális. És most eleget is aludtunk.

Svédasztalos reggeli, ami most elég egyedi módon volt tálalva:

Egyébként ez a jellemző reggeli, müzli, felvágottak, sajtok, többféle kenyér, valami péksüti, tea, kávé, üdítők, víz, esetleg gyümölcs. Zöldség kevés helyen van, az kicsit hiányzik. És mindig hoznak mellé valamilyen tojásos ételt, mi általában full-os omlettet szoktunk kérni.

Elindultunk a kanyon másik (keleti) oldalán lévő kilátópontra. Így néz ki egy murvás kereszteződés:

Így pedig az út ha van hozzá egy kis lejtő:

A két számjegyű murvás út az biztos jó minőségű, a három számjegyű kérdéses, lehet épp jó is, a négy számjegyű biztos rossz és keskeny. Ezzel lehet nagyjából számolni.

Én elsőre azt mondtam, hogy megvolt már a kanyon élmény a Fish River Lodge-nál, nekem nem fontos a másik oldal is. De Bandi el akart jönni, így eljöttünk. És ez igen jó döntés volt. Innen még szebb a kanyon.

Egy kapun kell bemenni a parkba, befizetni a belépőt és pár km múlva ott van ez a látvány. Sokkoló.

Ez a világon a harmadik legnagyobb kanyon, a Grand Canyon és a Mexikóban található Copper Canyon után.

 

És mit látunk innen "egy kis" zoom-mal, a tegnapi Fish River Lodge-ot. A fenti képen is rajta van a kép közepén, csak ott nem látszik.

Ebben az országban minden kicsit más, így a biztonsági intézkedések is. Amikor bejössz, ott van egy tábla, hogy saját felelősségedre lépsz be. A kanyon szélénél nincs korlát, meg kerítés, hogy innen nem mehetsz tovább. Mehetsz. Kiállhatsz a szélére is. Ami tériszony nélkül is azért elég parás.

A rólam készült képek alapján akár azt is lehetne gondolni, hogy erre a túrára egyetlen hosszú ujjú szürke pólót hozam 😂 Mindenki megnyugodhat, öt darab van ebből nálam és időnként kimosatunk mindent. Technikai cucc, olyan vékony, hogy átfújja a szél de mégsem égek le benne. A Kéktúrát is végig ebben toltam, ideális melegben és perzselő napnál.

Bandi drónozott is, nekem is meg kellene tanulni irányítani és akkor nem csak rólam lennének ilyen képek:

Aztán befejeztük a fotózást és csak ott ültünk (egy árnyékos helyen, mert érzésre volt vagy 45 fok) és néztünk magunk elé. Hallgattuk a szél hangját, szívtuk magunkba a látványt. Bennünk van, hogy lassan indulunk haza, minden pillanatot meg kell élni. Azt hiszem kimaxoltuk ezt a kanyont. Ja, nem is, mert vannak itt vezetett túrák is, amiatt még vissza kell jönni. De nem ebben az időben hanem amikor kicsit hűvösebb az idő. Már ha van itt olyan...

 

Nagy nehezen csak elindultunk, több mint 400 km vezetés következett. Nagy része már aszfalton, de ez így is több mint 6 óra, haladni kellett, hogy ne sötétben érkezzünk meg. Azért ittunk még egy kávét az amerikás helyen, beszélgettünk a pincérekkel, mondtuk hogy mennünk kell a főváros felé mert két nap múlva megyünk haza. És akkor megtudtunk, hogy "you can leave Namibia, but Namibia will never leave you" (elhagyhatod Namíbiát, de Namíbia soha nem hagy el téged).

Tolják a buszok rendesen, örültünk, hogy mi itt már visszafelé mentünk

Én vezettem ma, több mint 100 km-t murván, utána jött vagy 300 aszfalt. Hosszú technikás egyenesekkel, elképesztően monoton. A murván folyamatosan van feladat, kiválasztani a legjobb nyomot, lassítani a bukkanóknál, kikerülni a nagyobb köveket. Az aszfalton nem történik semmi. Szinte zéró forgalom, nincs bukkanó, nincs kanyar, egyforma a táj órákon át. Majd elaludtam. Hozzá nyomott levegő, érezhetően jött valami front, úgy láttuk előttünk esett is az eső. Nagyon fülledt volt (ami fura volt a sok szárazság után) hajtottuk a klímát rendesen. Megálltunk rendőri ellenőrzőpontnál, itt leengedtem az ablakot, az alatt az egy perc alatt majd megfulladtam a fullasztó forró levegőtől ami dőlt be a kocsiba. Persze sokkal inkább ez mint az otthoni 0-5 fok 😊

 

Megálltunk ma tankolni egy benzinkúton, ittunk itt egy üdítőt is. A kedvencünk a guava juice, amit mi csak guánó juice-nak hívunk magunk között. Bandi kérte is a shop-ban: "Two guano juices please." A csaj meg csak néz. "Öööö, guava, sorry, guava juices" 😂

Végül lefordultunk az aszfaltról, egy ideje már a Kalahári sivatagban vagyunk. Elképesztő volt a látvány, vörös homok, itt-ott fák, a felhők miatt gyönyörű színek.

Aztán egyszer csak mentünk bele a homokviharba, na itt lett igazán elképesztő a helyzet... Ki sem tudtunk szállni a kocsiból.

Ismét kicsit puccos helyre érkeztünk, de van kempingje is, mi oda foglaltunk. Ami reggeli nélkül drágább volt mint a lüderitz-i szállásunk reggelivel. De ez van ha az ember a sivatagban szeretne felkelni reggel, meg kell adni a módját az utolsó előtti estének.

Kint vihar volt, fújt a szél, szállt mindenfelé a homok, dörgött az ég, esett az eső. Remek ötlet volt a kemping, de csak elmegy ez a vihar gondoltuk. Megnéztük a shop-jukat, megvacsoráztunk, megrendeltük a reggelinket, nem esett nehezünkre eltölteni az időt. Azt mondjuk nem tudjuk, hogy a reggeli és a vacsora mennyibe fog kerülni mert meg sem kérdeztük, holnapi meglepetés. Mindegy, megadjuk a módját.

Ezalatt besötétedett, de legalább elállt az eső. Nagy nehezen megtaláltuk az 5-ös helyet is, nincs közel a főépülethez a kemping. Majd holnap reggel megnézzük hol vagyunk.

Namíbia - 22. nap: Gondwana Camp

Ez az éjszaka sem iratkozik fel a legnyugodtabbak közé, sokáig fújt a szél. Egy ideig próbáltam elaludni, aztán inkább előszedtem a füldugót. Bandi kiütötte magát, szerinte nem is volt szél 😊

Napfelkelte a kanyonban

Jó reggelt!

Felkeltünk viszonylag korán, úgy döntöttünk, hogy kimegyünk a kanyon jobb oldalán lévő kilátópontra még mielőtt felkapcsolják a fűtést. 45 perces séta, ennyit mondott rá tegnap a recepciós lány ami kb. jó is.

Még a házunk mellett

Ezek itt a házak a kanyon peremén:

Középen a főépület, tőle jobbra és balra 10-10 ház:

Ez pedig a kilátópont, előttem a végtelennel:

Hátrafelé pedig a perem a házakkal, de ezen a képen már alig látszik belőlük valami:

Bandi ide már nem jött ki, megállt valahol félúton és ott élvezte a csendet. Én a végén tettem ugyanezt. Meg ugye kénytelen voltam selfie-zni:

Jó volt ez a szállás, de pont ugyanazt érezzük a Bandival: örülünk, hogy itt voltunk, tök jó volt ezt látni és megélni, de pont elég volt egyszer.

Reggeliztünk aztán elindultunk kifelé. Kicsit nehezen sikerült megbeszélni a mai tervet, van még ezzel együtt három napunk, ezt kell eltölteni valahogy. Azért ez legyen a legnagyobb bajunk 😊 Végül abban maradtunk, hogy megnézzük a kanyon másik oldalát is, van rá időnk. A túra második fele eleve light-osabb volt, de innentől főleg nincs rohanás. És kicsit már "a túra vége közeledik" érzésünk is van, amitől annyira nem vagyunk boldogok. Na, de azért kiélvezzük ami még van jön 😊

Viszlát Fish River Lodge

Megálltunk pl. egy víztározónál, ilyet eddig nem láttunk. Jó, északon volt víz, de azt leszámítva leginkább csak kő és homok. Érdekes látvány volt ez körülötte a sok zölddel. Volt itt egy srác, kb. arra vigyázott, hogy ne ugorjanak emberek a vízbe. Gyakoroltuk vele a klikk nyelvet is, ezt az országban sokan beszélik. Jókat röhögött rajtunk. Ha a magyar nehézségben az első 10-ben van, akkor a click language az első kettőben.

De volt a sok víz miatt itt datolyapálma ültetvény is, ebből pedig gin-t is készítenek. Amit végig lehetett kóstolni. Mivel én vezettem és Bandi szereti a gin-t, ezt pont jól is jött ki.

A végtelen hosszú egyeneseket nem tudom megunni

Nagyon jó minőségű murvás úton romboltunk vagy 150 km-t és be is futottunk a Gondwana Camp-be, már kb. délután 3-kor. És onnantól csak élveztük a helyet. A kanyon másik oldalán vagyunk, kb. 15 km-re a kilátóponttól ahova majd holnap megyünk. És újra kempingben foglaltunk helyet, végre megint sátrazás.

Ezen a helyen is van egy halom autóroncs, még több mint Solitaire-ben. Az autók többségében amerikai gyártmányok és az egész helynek amerikás hangulata van. Érdekes ez Namíbiában.

Ettünk még egy szerény vacsorát, aztán húzunk is aludni. A főzőtudásunkat nem igazán villogtatjuk, csak ha nagyon muszáj. Sok idő megy el a kaja készítéssel, főleg ha valaki nem ért hozzá ugye... De fontos tapasztalat az is, hogyha ilyen sátras autóval van az ember, akkor sok idő megy el a sátrak felállításával és esti/reggeli pakolászással. Számoltunk persze ezzel, de időigényesebb mint gondoltuk.