A ma reggel érdekesen indult. Ádám mondja, hogy hiányzik kb. 2 millió dong (ez nagyjából 30e Ft). Este a puccos masszázsszalon mellett vett fel pénzt egy automatából, 3m dongot, majd bementünk masszázsra. Az öltözőben voltak zárható szekrények, oda bezártunk mindent. Majd a masszázs végén kártyával fizettünk és hazasétáltunk. Boltba mentünk még be vízért, de ott is kártyával fizettünk. Tehát meg kellett volna, hogy legyen az összes felvett pénz. Egyszerűen nem lehetett más, mint hogy kinyitották a szekrényt a masszázs alatt és ellopták. De nem az egészet, Ádám zsebében dollár is volt, az megvolt és a dong egy része is. Utólag a google értékeléseket is olvastuk és az említett lopást. És most kaptak újabb értékelést. Pedig egy tök igényes hely volt. Nem esik jól, tőlem utazások során nem loptak még el semmit és ha szigorúan nézzük most sem tőlem loptak, de a pénzt közösen használtuk, szóval végül is engem is megkárosítottak. Na mindegy, ez van, ez nem fogja elrontani az utazást, jóléti vesztesség. Beírtuk az elszámolásba "tolvaj" címkével és elfeleztük a buktát. Amúgy is sokkal több pénzt fizettem már korrupt rendőröknek a motortúrák során 😂
8-ra jött értünk egy busz, előtte még el kellett menni a fine dinig helyre reggelizni, ezt megejtettük. Az idegenvezetőnk Jung, egy nagyon jó fej srác volt. Mesélt kicsit a politikai helyzetről, mondta, hogy itt keveredik a kommunizmus a kapitalizmussal, ezt vörös kapitalizmusnak hívják. De mondott más érdekességeket is, Saigon-ban (azaz Ho Chi Minh City-ben) papírom ~9 millióan élnek, de valójában nagyjából 13 millióan. És van 7 millió motor. Aminek az az oka, hogy az autókra nagyon magas az adó, itt háromszor annyiba kerül egy autó mint más országokban (egy 20e dolláros Toyotát említett a példájában, ami Vietnámban 60e dollárba kerül). A motorokra viszont nincs extra adó. És még így is milyen dugók vannak.
A Mekong delta felé vettük az irány. A folyó Délkelet-Ázsia leghosszabb folyama, több mint 4e km hosszú és 6 országon keresztül folyik.
Az út felénél megálltunk egy buddhista szentélynél. Vietnámban a kínai buddhizmust követik.
Jung a buszban elmesélte, hogy miket fogunk látni a deltában. Jelentős az agrártevékenység, látjuk majd a farmokat, találkozunk helyi termékekkel, gyümölcsökkel, mézzel, kókusszal, de fogunk látni zenészeket is.
 |
A nagyobb hajónk ami bevitt egy szigetre
|
 |
Jung mesél a deltáról
|
 |
A Saigon-ba vezető nagy híd a vízről
|
Az első megállónál rögtön kaptunk pár fajta gyümölcsöt:
És lehetett venni sült banánt is, ez valami brutálisan finom volt:
Majd megjelentek a zenészek. Akik nem tűntek nagyon lelkesnek, inkább csak így eljátszották/énekelték a kötelezőt, kitették a tip-es dobozokat és mentek a következő asztalhoz. Persze a zene ettől még érdekes volt.
Ilyen helyeken megy a termelés:
Itt Jung a vízi kókuszt mutatja:
Amiből persze szintén lehetett vásárolni, az így néz ki:
Majd jött a mézes megálló, itt mindenféle mézes termékeket lehetett vásárolni. Érdekes volt ez az egész, de már itt az volt az érzésem, hogy úgy futószalagon megy a műsor. Idd meg edd meg amit adunk, vásároljál, aztán álljál fel és menjél, hogy a következő csoport le tudjon ülni.
Innen átmentünk egy másik szigetre a nagy hajóval. Jó sok turistahajó volt a vízen is:
Ezen a szigeten a kókusz készítés módját mutatták meg és meglepetésre itt is lehetett mindenféle kókuszos finomságokat vásárolni.
De itt volt alkohol is, az alkoholban mindenféle érdekes állatokkal...
Ebben az italban pl. egy kígyó van, ezt meg is kóstoltuk:
De van skorpiós is:
Majd elindultunk egy kisebb csónakkal egy csatornában, ez a rész nagyon tetszett:
Persze itt is folyamatosan jöttek a csónakok, úgy kellett várni a pillanatot, hogy ne legyen másik csónak a képen. De ez tényleg állati szép volt.
Majd megjöttünk egy helyszínre, ahol az állatvilágot lehetett "megcsodálni". Ami inkább tűnt állatkínzásnak, persze lehet én látom rosszul...
Ezek itt harcsák, teljesen rá voltak szoktatva az etetésre, lényegében kézzel lehetett volna kivenni annyit amennyit csak akar az ember, egymás hegyén-hátán voltak szerencsétlenek:
Voltak kígyók is, talán nekik volt a legjobb dolguk.
A krokodilok is egymáson. Itt botokon lévő húsdarabokat lehetett belógatni, a krokodilok pedig próbálták elkapni. Ádám gondolta meg is eteti őket, mert csak szívatták szegény krokodilokat, az egyiknek hagyta, hogy megegye a rajta lévő halat. Azonnal ott volt egy ember és mondta, hogy ez 10e dong. Ami nem sok pénz, kb. 40 cent, de olyan érzés volt, hogy minden erről szól. Fizess, tip-pelj, aztán menjél arrébb, jöjjön a következő. És voltak is itt nagyon sokan.
Innen újabb csónakázás jött, de már kézihajtánnyal. A lányok szerencsére észrevették, hogy fotózom őket 😊
Ez a rész megint csak nagyon szép volt. Ezek a csatornák a legszebbek itt, nekem ezek adták a legtöbbet.
A túra tartalmazott egy ebédet is, ami finom volt, nem ettem semmi nagyon különlegeset, úgy rendben volt.
A késői ebéd után végül elindultunk visszafelé a szép "úton":
Majd a nagy hajóval vissza oda ahonnan indultunk:
Összességében szép volt jó volt, de én többet vártam tőle. Persze úgy is nézhetjük, hogy az én várakozásaim voltak túl magasak. A hely egy mese, gyönyörű, de nálam elvész a varázs a tömegturizmussal. Tényleg futószalagon ment minden. Az ebédnél adóvevő volt a személyzeten. Szoktam itt a blogomon is elmélkedni azon, hogy hol van a jó egyensúly. Azt szeretem ahol nincsenek turisták. Na jó, de én is az vagyok. Tehát az a jó hely, ahol csak én vagyok és a helyiek? Ez az egyik véglet. Mondjuk nekem ez tetszik, de lássuk be a helyiek nem fognak megélni csak belőlem. Vagy mindig csak egy emberből. A másik véglet ez amit ma itt láttunk. Varázs hely embertömeggel. Ide biztos ömlik így a pénz és a helyieknek ez jó (már az, hogy több pénzük van, mert az szerintem nem jó, hogy folyamatosan ennyi ember van itt...), de nálam épp ezzel veszett el a varázs. Szóval a hely ezzel a látogatási móddal 10-es skálán 6-ot kap tőlem. És akkor fölfelé kerekítettem. Ettől függetlenül örülök, hogy itt voltam. És Jung hatalmas arc, kérdezgette a magyar szavakat, mindig mondta, hogy "kövessetek" meg "köszi köszi", a végén a buszban még énekelt is nekünk. A személyisége sokat hozzátett. A teljesség kedvéért azt is meg kell jegyeznem, hogy a társaságban volt olyan akinek nagyon tetszett, hogy minden milyen flottul ment, milyen jól meg van szervezve az egész. Ízlések és pofonok, fogalmazzunk úgy, hogy engem más varázsol el.
Este felmentünk még a 28. emeletre, itt van a medence. Elég patent:
Majd elindultunk négyen vacsorázni, Timko, Zoli, Ádám és én. A kinézett hely kb. negyed órára volt, az ahol tegnap szólítgattak a helyiek, hogy menjünk be kajálni. Viszont olyan kétharmad úton ránk szakadt az ég. De úgy rendesen. És akkor bementünk az épp mellettünk lévő étterembe. Na itt csak mi voltunk idegenek. És nagyon jót kajáltunk.
 |
Kötelező a tavaszi tekercs, ezúttal rákkal
|
 |
Csirkeszárnyak csilis sóval, tejóélet de finom!
|
Egy utolsó érdekesség. Az apartman házban ahol lakunk arcfelismerő rendszer van. Lefényképezték az útlevél fényképes oldalát meg kellett csinálni egy selfie-t is (GDPR, hagyjuk már... 😆). A bejárati ajtónál van egy arcfelismerő, elé kell állni és beenged (ha épp felismer, nem mindig megy neki, akkor egy biztonsági őr beenged). Majd jön a lift, ott is belül arcfelismerő van, ha felismer, akkor meg tudod nyomni annak a szintnek a gombját ahol laksz, mást nem. Ha felismer... Itt engem felismert:
De van alatta ujjlenyomat olvasó is, meg ha jól láttam akkor kártyaleolvasó is. És ha beregisztráltak a medencéhez, akkor felenged a 28-ra is. Az ajtóhoz sincs kulcs, az is kóddal nyílik. Így megy ez itt.
