Ez az utolsó napunk, olyan sok minden ma már nem történt. Kis mászkálás a városban, majd elindultunk haza.
Hűségesek vagyunk a reggeliző helyünkhöz, ezúttal kipróbáltuk a levélbe tekert húsos szendvicset is és még fotó is készült a személyzettel:
A kávé sem lehet máshol, itt is törzsvendégek vagyunk. Kérés nélkül mindig hoznak jeges jázminteát is.
A kávé ezúttal zsiráfos és felhős 🙂
Zoli nem jött le kávézni, nem érzete valami jól magát reggel, de szerencsére nem volt baj. Lehet bekajált valamit tegnap este, bár egymás kajáit is kóstolgattuk és másnak nem lett baja. Előfordul ez Ázsiában, főleg ha valakinek érzékenyebb a gyomra. Szerencsére az enyém nem az, így végig tudtam enni az étlapokat.
Az apartmanban du. 2-ig maradhattunk, így délelőtt Ádámmal elmentünk a háborús múzeumba. Nyomasztó egy hely. Nem is a tankok, repülök, helikopterek amik a szabadban vannak (bár ezek is kapcsolódnak a borzalmakhoz), hanem a szobák amik háborús bűnökről vagy a sérülten született gyerekekről szólnak. Itt brutális képek voltak, halott civilekről (vagy a maradványaikról), a földdel egyenlővé tett otthonokról, torzult, végtagok nélkül született gyerekekről. Sokkoló. Aztán be vannak mutatva a bebörtönzések, kínzások is.
Ilyen ketrecekben tartották a foglyokat, a kicsiben 2-3, a nagyban 5-6 ember volt.
A borzongás után ittunk egy kávét és visszamentünk a szállásra. Az úton többek között arról beszélgettünk, hogy ezt jó volt-e látni. Végül arra jutottunk, hogy akár milyen szörnyű volt (ez is), jobb tisztában lenni a tényekkel.
A városban egyébként Grab-bal utazunk, teljesen jól működik. Pár percen belül megérkezik egy kocsi és nem drága.
Összepakoltunk, majd fél 3 körül indultunk el a reptérre. És jól is tettük, a gépünk csak 19:40-kor indult, de a városban leszakadt az ég. De úgy rendesen, pont mint amikor megérkeztünk. Keretet adott ez az útnak.
A reptéren ettünk levest és meglepő módon az egyik legjobb volt. És jó sok is 🙂 Imádom a finom ételeket és azt még jobban szeretem ha ez sok is 😁
Jó hamar kiértünk, de elrepült az a pár óra az indulásig.
Viszont a fedélzeten olyan hideg volt, hogy én majd megfagytam. Cserébe sima utunk volt, még csak kis turbulencia sem volt. És a leszállás Dohában, az csillagos 5-ös volt. Butter ahogy a repülős szleng hívja (először leér a főfutó hátsó kereke, majd a főfutó többi kereke amire szépen ráült a gép súlya végül leér az orrfutó). Lényegében nem lehetett érezni a leszállást, csak az utána következő fékezést. Ritkán van ennyire szép landolás.
8 órás volt az első út, majd jött Dohában kb. 3 óra tranzit. Eléggé fáradtak voltunk már itt. Lehet persze aludni valamennyit a gépen, de nem itt fogsz a legkipihentebben ébredni.
A második út 5 órás volt egy Airbus A330-200-al.
 |
| Ez már Budapest |
Vicces, hogy vasárnap 19:40-kor elindul az ember és hétfőn reggel 6-kor Budapesten van 😊
Megérkeztünk, ami tök jó, de azért van vele egy apró probléma is (leszámítva azt, hogy én még maradtam volna amúgy is pár hetet...), mutatom:
30 fokból a 2-be, remek jó lesz 😆 Na de itthon vagyunk, minden oké, ez a lényeg!
Zseniális volt ez az egész, köszönöm, hogy itt lehettem! Elsősorban Lacinak, aki összerakta az útvonalat, leszervezett mindent, szállásokat, transzfereket, programokat. Arról nem is beszélve, hogy a helyismerete nagyon sokat hozzáadott az élményekhez. Köszönöm a társaságnak is az együtt töltött időt, köszi, hogy befogadtatok! Egy élmény volt 😊
A bakancslistámon Vietnám-Kambodzsa szerepelt, ebből egyelőre csak Kambodzsa mellé kerül pipa. Vietnámba egyszer még visszatérek 3-4 hétre 😊
Üdv mindenkinek aki követett itt, köszönöm a visszajelzéseket is! Folytatása következik 😊
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése