Az olasz meló - a második hét

Baromi gyorsan eljött a félidő. Itt tényleg gyorsabban telik az idő. Negatív idősíkba kerültem vagy megint vízéren állok vagy mittudomén... 😂 De mindjárt mehetek haza basszus. Szerencsére ennyire még nem tragikus a helyzet, de már most érzem, hogy nehéz lesz innen elindulni. Inkább nem is gondolok még erre, nézzük inkább azt, hogy mi történt a második héten és a hosszú hétvégén.

Semmi 😊 Ez persze nem igaz, mert volt egy olyan nap ami szétcsapott, majd mindjárt le is írom. De azon kívül nem sok minden. És ez milyen jó! Azt élvezem a legjobban, hogy nem rohanok egyik helyről a másikra, hanem csak úgy elvagyok itt. Most itt élek, lelassulok, feltöltődök. Más a környezet, és tök jó idő van. Múlt héten volt 27-28 fok is, de volt egy kis lehűlés, már "csak" 23-24 fok van. Pazar. Mondjuk emiatt vannak szúnyogok, ami annyira nem pazar, kergetem itt őket minden este, mert szúnyogháló az nincs. Na de ez legyen a legnagyobb baj.

A munka meg ugyanúgy működik, ebben nincs változás.

Mondjuk ezért az üléspozícióért biztos kapnék két büdös nagy pofont a volt gyógytornászomtól. Úgy értem még mindig gyógytornász, csak már nem Magyarországon. Jól is teszi... És persze nem így ülök egész nap, mert mostanában megint fáj a derekam. A nyári motortúra után elkezdtem hanyagolni a gyógytornát. Minek az, már minden rendben van. Majd azt én tudom. Pedig mondta, hogy ha abbahagyom, akkor pár hónap, és visszatér a baj. De minek is hinne az ember a gyógytornásznak akinek ez a szakmája. Meg is érdemelném azt a két pofont...

Csapongok itt. Szóval a munka, igen, az működik. Jó, a kollégák és a benti hangulat az kicsit már hiányzik (ahogy Aziz kedvessége is 😊), és hamarosan vissza is térek, csak egy kicsit még töltődök. További két hétig még kizárom a magyar valóságot, amiből kicsit sok lett az utóbbi időben. Besokalltam, nyomasztott, nem tudtam tőle függetleníteni magam. A hírekből, a politikából, az úton lévő agresszióból, a rohanó érdektelen emberekből, és még sorolhatnám. Részben ez elől is menekültem.

Az egyik szabály mióta kint vagyok, hogy nem olvasok híreket. Ez alól csak a Forma 1 hírek, a forint-euró árfolyam és az időjárás a kivétel. A helyi időjárás persze. Amit meg nem sok értelme van nézni, eddig szinte semmit nem változott. Hétvégére most mondanak esőt, kíváncsi vagyok. Pont hétvégére, na mindegy. Szóval minden más hír most ki van zárva. Munka után megyek az óvárosba sétálni, vagy csak kiülök a napra és olvasok. Mondjuk így, hogy át kellett állítani az órát, így már pont nem lesz napsütés meló után, eddig negyed 7 körül ment le a nap, ez most negyed 6 lesz ugye. De nem baj, egyébként sincs már mit olvasni. Az egyetlen könyvet múlt hét szerda körül kiolvastam, aztán elkezdtem újra és tegnapra megint kiolvastam. Kezdem érteni, hogy Leslie miért hord magával Kindle-t. Nem gond, pusztán az ittlét is egy felüdülés, valahogy csak elleszek 😊 Velem van még az olasz füzetem, most azt nézegetem. Többet kell foglalkoznom az olasszal. Vagy több időt kell itt töltenem és már meg is van oldva. Legyen ez utóbbi 😊

Még egy említésre méltó dolog ami tök jó élmény volt: a kedvenc padomon olvastam - amikor még volt mit -, elment mögöttem egy nő és azt mondta olaszul, hogy gratulál. Én meg néztem rá hülyén, hogy mégis mihez? Kérdezte olasz vagyok-e, mondtam, hogy nem, a harmadik rossz tipp után elmondtam, hogy magyar csak beszélek valamennyit olaszul. Mire elmondta, hogy neki mennyire tetszik, hogy itt ülök és egy könyvet olvasok, és hogy ez milyen jó dolog, és ehhez gratulál. Kedves volt.

És elkezdtem magamat otthonosan érezni itt. Jövök haza pl. a boltból és olyan érzésem van, hogy én itt lakok. Ez nagyon tetszik. Kíváncsi voltam, hogy milyen érzés lesz itt lenni, hogy mennyire érzem majd magamat kívülállónak, de ezzel nincs gond. De nem is leszek itt olyan sokat, hogy gond lehetne. Vajon milyen lenne egy év után? Kénytelen leszek majd azt is letesztelni 😊 Volt olyan is, hogy sétáltam a főutcán és egy autóból kiszólt a sofőr, hogy nézzem már meg az épp mellettem lévő üzlet ajtaján, hogy szombaton nyitva vannak-e. Vagy volt amikor két nő megkérdezte, hogy hol van a katedrális, én meg elmondtam merre menjenek. Apró dolgok ezek, de jól esik, hogy engem néznek helyinek, vagy úgy alapból feltételezik, hogy értek olaszul. Ennyit mondjuk értek.

A szemben lévő házban meg elkezdtek egy lakást felújítani. Ami nem kis zajjal járt, és mivel 2-3 méterre vannak, olyan volt, mint ha a szomszéd szobát verték volna szét.

Itt megy a felújítás, ezen a képen pont nincsenek itt a munkások

Aztán flexeltek ilyen 20 cm-es vas I gerendákat meg válaszfal téglákat. Szerencsére csak három napig tartott, azóta nem láttam őket. Pedig épp kezdtünk összehaverkodni, reggelente ment a buongiorno. Viszont egymással olyan hangerővel és vehemenciával beszélgettek, mint ha valami hatalmas probléma lenne folyamatosan. De csak így dolgoznak. Jó arcok voltak, mindig szóltak, hogy csukjam be az erkélyajtót meg a konyhaablakot mert porolni fognak. Valamennyi port biztos felfogott, de hangot azt semennyit, olyan volt mint ha a szobában flexelnének. Mivel a szigetelés az nagyjából nulla, a konyhaablak alatt kb. 1 cm-es rés van:

Fűtés ugye nincs a házban, sok értelme így nem is lenne. Milyen szerencse, hogy nem is kell. Komolyan mondom, hogy nekem ez tetszik 😊

De már nincsenek itt, szóval újra tárva-nyitva minden. Nap közben hallgatom a kis utcában lévő életet. Van, hogy énekelve jön valaki, néha beszélgetnek, máskor meg majdnem kiabálnak. Amiről megint csak azt hittem elsőre, hogy gond van. De nincs semmiféle gond, csak az egyik kis öreg megörült a másiknak és jóízűen beszélgetnek. Így megy ez itt, itt senkit nem mar az ideg. Vagy egyelőre inkább csak nem tudom, hogy az milyen. Mert itt sincs kolbászból a kerítés, itt is megvan mindenkinek a maga baja, az egészen biztos. De ezt nem öntik, erőszakolják rá a másikra. Élvezik az életet, amit az adott helyzetből ki lehet hozni. Megy a dolcevita 😊

A macska sem idegbeteg :)

És lefényképeztem az épületek tetején lévő tartályokat, ezekről írtam az első heti bejegyzésben, ezekben tárolják a vizet, ebből van egy kis házi vízmű segítségével vezetéses víz:

És hogy mit csináltam a hosszú hétvégén? Voltam mini termelői piacon, sétáltam sokat, pihentem, aludtam, olvastam, napoztam, kávéztam, kávéztam, kávéztam, mostam, takarítottam, átrendeztem kicsit a nappalit, voltam boltban. Ilyesmit. Volt amikor egészen beborult az ég, de végül eső nem esett. Nem tudom mikor esett is legutóbb eső.

Pár kép a városból:

Ez a kép reggel készült, a piacra menet a főutcáról. A piac egyébként nem az a rendes piac amit szeretek, az messze van tőlem, nem az óvárosban, ráadásul pénteken reggel és csak kb. délig. Emiatt nem tervezek szabit kivenni, egyszer majd megnéznem. Jövök még ide. Már most tervezem 😊

Mini termelői bio piac

Innen a katedrális is látszik, a modern épületek között, az óvásos tetején

Pár hangulatkép még a főutcáról:

Régi 500-as Fiat...

...és új 500-as Fiat

És az erkélyem is úgy néz ki, mint egy normális olasz erkély 😀

Na és volt ugye a vasárnap. Ez volt az a nap ami mindent vitt. Filippo előző nap írt, hogy vasárnap megyünk vidékre, 10-kor felvesz. Így is lett, felvettük még Laurát, a feleségét. És mentünk a völgybe. A családja a Templomok völgye mellett lakik, a régészeti lelőhely mellett, de lényegében a völgyben. Valami hihetetlen hely. Persze nem egyszerű az élet itt, semmihez nem lehet hozzányúlni, hozzáépíteni, mert a világörökség része az egész völgy. De maga a csoda. Régi kőház hatalmas kerttel, vagy inkább birtokkal.

Az érkezéskor be lettem mutatva Filippo anyukájának, a 86 éves nagypapájának, nagynéniknek. Majd ittunk egy kávét és kimentünk a kertbe. Olíva, narancs, citrom, kakiszilva, gránátalma, szőlő, és még ki tudja mi minden amíg a szem ellát. A látványtól lebénultam. Aztán amikor megkóstoltuk a fáról a gyümölcsöket, akkor még sokkot is kaptam. Olyan édes minden mint ha tömény gyümölcscukrot enne az ember. Ilyen otthon nincsen, mert nem tud lenni. Ilyen az íze annak a gyümölcsnek ami a fán érik meg és nem a kamionban. Tömtük ott az arcunkba a gyümölcsöket úgy, hogy a háttérben meg ott volt a Héra-templom. 

 

Közben elkészült az ebéd. Az előétel ilyen sajtos sonkás kis tekercsek voltak. Majd jött a tészta. Fusilli talán vagy olyasmi, lehet ezért is járna egy füles. Szóval tészta, amire szárított fűszeres tonhalat reszeltek. Majd reszeltünk rá kemény sajtot. A tonhal és a sajt is nagyon intenzív, erős ízű volt. A tésztával maga az ízkavalkád. Fú de jó volt, nem ettem még ilyet korábban. Utána sült nyúl volt szósszal, az is finom volt. És volt még valamilyen sült, panírozott hús is, de nem a magyar rántott hús, nagyon vékony volt rajta a panír és más volt az íze is. Ehhez olívás reszelt répa volt a köret. Ja igen, friss zöld olíva eleve volt az asztalon. És házi prosecco. Majd gyümölcs, süti és kávé. Nagyon finom volt minden, de ami igazán nagyot ütött, az a környezet, ahol és akikkel ebédelhettem. Vigyorogtam ott mint egy kisgyerek. Nekik meg egy átlagos vasárnapi ebéd volt.

És egy olasz ebéd nem fél óra, legalább másfél óráig ettünk és utána jött a beszélgetés. Amihez átjött még két nagynéni is. Volt ott szó mindenről, az arany árfolyamától kezdve, a nyugdíjkorhatáron át, az adoptált gyerekeken keresztül, a hogy jönnek sorban az unokatestvérek, kinek mikor van a születésnapja. Valaki meg elment Milánóba és buszsofőr. Én csak pislogtam, mert amikor beszélgettek, akkor abból sokszor alig értettem valamit. Mert az oké, hogy gyorsan beszélnek, de ami az igazi nehezítés az a szicíliai. Néha Laura fordított nekem egyszerű olaszra, hogy épp miről van szó. És egy ilyen beszélgetés hevesen zajlik, többször több párhuzamos beszélgetés van, mert mindenki az épp vele szemben ülőhöz beszél, gesztikulálva, emelt hangerőn. Máshol ez egy verekedés előtti állapot, itt meg egy nyugodt családi beszélgetés. Filippo mondta, hogy ez most azért volt ilyen nyugodt délután mert nem voltunk sokan. Persze időnként engem is megkérdeztek erről arról, akkor átváltottak számomra is érthető olasz nyelvre, majd pillanatok alatt visszaváltottak szicíliaira.

Órákon át hallgattam, de még napokig tudnám. Hatalmas élmény. Közben átöntöttük az olívaolajat egyik tartályból a másikba, mert a friss még nem jó, az túl intenzív, de a több éves sem jó. Meg levettem az órát mert magasan volt, hogy át lehessen állítani. Beszélgettem a nagypapával is, ücsörögtünk kint a napon, mesélt a régi időkről, hogy régen sokkal többen gazdálkodtak itt, de most fizetnek azért, hogy ne műveld a földet. A fiatalok meg elmennek északra vagy külföldre. Én mondjuk nem vagyok már fiatal, de én meg akkor jövök majd ide 😀

És persze innen sem lehetett eljönni kaja nélkül, kaptam húsokat, süteményt, gyümölcsöt, egy szatyor kajával indultam haza. Megköszöntem az élményt és a tipikus olasz családi ebédet amin részt vehettem. Örültek, hogy ott voltam (de biztos vagyok benne, hogy én örültem jobban), és kijavítottak, hogy ez egy tipikus szicíliai családi ebéd volt 😄 Észbontó, nem tudom mennyire adja vissza az írás. Ez az a nap volt amiben minden benne volt. Amihez nincs mit hozzátenni és amiből nincs mit elvenni.

Délután 5 körül értem haza, lett volna idő még bemenni a városba de annyira tele voltam élményekkel, hogy nem mentem be. Még a végén megláttam volna valamit ami kiütött volna valami mást a napból amit még fel sem dolgoztam...