Megvolt az első menős nap. Khiva-ból nem kellett visszamennünk Urgench-be, egy bitang rossz úton kerültünk délről.
Kémműhold a műszerfalon 😊
Majd a rossz út után ráfordultunk egy 2x2 sávos útra, mondanám, hogy autópálya, de időnként 70-es korlátozás volt, traffipax és zebra.
Kicsit Namíbiára hajazott az érzés, leszámítva, hogy aszfalt úton mentünk. Nyíl egyenesen több 100 km-t a sivatagos tájon keresztül. Arra már az előző napi megbeszélésen figyelmeztettek, hogy a szakaszon majd tölteni kell. Ez persze a navigáció alapján is kiderül, de biztos ami biztos, felhívták rá a figyelmünket, mert csak 3 töltési pont van a szakaszon.
Itt végre kipróbálhattam az autó tempomatját is, ami elsőre még az önvezető funkciók teljessége nélkül is zseniálisnak tűnt. Egészen addig, amíg be nem akadt neki egy útépítésen kint felejtett 50-es tábla. Mert onnantól nem engedte bekapcsolni a tempomatot, a kínaiul kiírt hibaüzenet szerint nem teljesültek hozzá a feltételek. Azt ugyanis csak az útra engedélyezett sebesség +15 km/h-ig engedi és neki ugye beragadt az 50. Bezzeg a 130-as táblát nem ismerte fel, pedig többször is elmentünk mellette. Szóval jó ez az ultra high tech autó, egészen addig amíg porszem nem kerül a gépezetbe. És amíg van internet... És térkép előfizetés az adott országra...
Az első töltő pont mellett elmentünk, azt túl korainak találtuk. A másodikon pedig már sor volt, épp a csapatból töltöttek. Kérdeztük, hogy meddig töltik az autót, nagyjából fél órányi energia kell pluszban és azzal biztonságosan elérhető Bukhara. Jaaa, hát ő teljesen feltölti, ami még 50 perc (80% fölött lassul a töltés), mert biztos oda kell érni... Nagyon "korrekt", még véletlenül se csináld úgy, hogy a csapat többi részének is jó legyen. Ami most benne van már azzal is bőven odaérnél... Elég gyorsan úgy döntöttünk, hogy megyünk tovább, elérjük az utolsó töltőpontot. 90-100 között mentünk, lekapcsoltunk mindent amit csak lehetett (hűtő kikapcsolva, fűtés a kinti 22 fokra állítva, ventilátor kikapcsolva, ülés szellőztetés kikapcsolva) és így 9%-al értünk a töltőhöz. Ahol pedig csak mi töltöttünk, mert a sok paragép idáig el sem mert jönni.
Jut eszembe, az elektromos autó fűtéséről még annyit, hogy azért ez messze nem olyan mint egy benzines. Reggel hideg volt, kellett a fűtés rendesen, de ülésfűtés, kormányfűtés és 25 fokra állított fűtés mellett is fázott a lábam. Akkor lett jó amikor már magasan volt a nap és az üvegház hatás is fűtötte a kocsit. Ez az autó legalábbis ilyen, nekem nincs olyan nagyon sok tapasztalatom a full elektromos autók fűtésével, de Bandi mondta, hogy nyugi, a többi is ilyen. Na de ez legyen a legnagyobb baj.
Szóval megálltunk tölteni és jöttek a szokásos kérdések: kik vagyunk, honnan jöttünk, hova megyünk, milyen autó ez. Bandi máris barátkozott, majd a következő pillanatban azt látom, hogy a lányok már a kocsinkban ülnek és egymást fényképezik 😊
Itt töltöttünk egy jó darabig, volt időnk a helyiek közé beülni enni egy levest.
Az a kenyér...
Egyszer csak az asztalunkhoz odaült egy idősebb néni. Kicsit kövérkés, egy-egy vastagabb szőr az állán, hát úgy nem volt túl bizalomgerjesztő és főleg nem értettük, hogy mit akar. De illedelmesen köszönt, mi is visszaköszöntünk, majd egy kicsit koszos szatyrot rakott az asztalra amiből elkezdett valamit kipakolni. Jöttek is mindkettőnkben az előítéletek: 'na, szerinted mit akar nekünk eladni'. És ez csúnyán félrement. A néni csak odaült hozzánk enni, mert csak ott volt hely. Ő is evett egy levest, a szatyorból valami maradék kenyeret vett elő a leveséhez. A húslevesben lévő húst nem ette meg, azt oda akarta adni nekünk. De mondtuk, hogy nagyon köszönjük, van nekünk is elég (tényleg volt), mire beletette egy nejlonzacskóba és úgy adta ide. Majd a megmaradt kenyerét is odaadta. Aztán én kaptam tőle egy cukrot, Bandival meg elfelezte a csokiját, ez volt a desszert. Végül próbált fizetni, de a pincér nem fogadott el tőle pénzt. Olyan valakitől kaptunk, akinek sokkal kevesebbje volt mint nekünk. Elég erős élmény volt, főleg azok után, hogy elsőre azt gondoltuk, hogy valamit eladni akar. A maradék ételeket nem vittük el, Bandi odaadta a wc-s néninek aki nagyon örült neki. És a néniről sajnos nem készítettünk képet...
A teljességhez hozzá tartozik az is, hogy ez nem az az ország ahol tukmálják az emberre a portékájukat az árusok. A nagyon turistás helyen persze igen (pl. Khiva-ban), de ott sem agresszíven. Olyan pedig gyakorlatilag nincs, hogy odajönnek azért, hogy vegyél valamit.
A nyíl egyenes út mentén egyre több lett a zöld növényzet, majd beértünk Bukhara-ba. A hotelbe becsekkolás előtt megnéztük a bukhara-i Emír nyári rezidenciáját, ami a 19. század végén/20. század elején épült.
Már épp kifelé tartottunk amikor belebotlottunk egy magyar csoportba. És felismertük azt a két résztvevőt akikkel tegnap beszélgettünk Khiva-ban az étteremben. Ráadásul Budhara után Samarkand-ba mennek mint mi, esélyes, hogy még ott is összefutunk. A vezetőjük igen felkészült volt, hallgattuk egy darabig a rezidencia történetet. Aztán elköszöntünk, hogy az óvárosra is maradjon idő.
Ahogy az autó felismeri a környezetét, a zebrát, a forgalmi lámpát, még a gyereket is megkülönbözteti a felnőttől
Mire átvettük a szállásunkat besötétedett, így az óvárost esti kivilágításban néztük meg. Mit mondjak, elég szép. Lenyűgöz ez az ország, egy kulturális csoda.
Felmentünk egy puccos hotel éttermének a tetőteraszára is, onnan készült ez a kép:
De végül nem maradtunk itt, túl sokat kellett volna várni a jó asztalra. Viszont beszélgettünk azzal a lánnyal aki becsábítja a vendégeket az étterembe és ő is hasonlókat mondott el mint a khiva-i fiatalok. Napi 12 órát van ott a hét minden napján. Mellette egyetemre jár. Elképzelni nem tudom, hogy ez hogy fér bele.
Aztán összefutottunk Szilárddal (ő a szervezőnk) és a jobb kezével Kevinnel. Együtt mentünk el vacsorázni és jó sokáig beszélgettünk. Nagyobb részben magyarul, szegény Kevint kicsit kizárva, de persze vele is váltottunk jó néhány szót.
Baromi jó este volt, a nap pontosan úgy végződött ahogy annak lennie kellett.
Az viszont már most látszik, hogy ez a város több időt érdemelne. A holnapi szakasz nem lesz olyan hosszú mint ez a mai, így reggel nem kell korán indulni, a terv szerint majd bejövünk még kicsit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése