Jó ideje tudom már, hogy visszatérek Indiába. Hát itt vagyok :-) Egészen pontosan itt vagyunk. Hogy miért épp most, arról majd kicsit később.
Az utastársam ezúttal Detti. A baráti társaságból ő volt az akit lelkesített az út és be is vállalta. Mert India lenyűgöző, de be kell látni, ahhoz, hogy ezt valaki így is élje meg, felül kell tudni emelkedni dolgokon. Dettit ismerve ezzel nem lesz probléma.
Az út szervezését ősszel elkezdtem, repülőjegy Delhibe, vonatjegy Agrába, repülőjegy Delhiből Kalkuttába, vízum, oltóközpont, szállások, látnivalók, tervezés, tervezés, tervezés...
Minden összeállt, check list többször is lefuttatva, kis hátizsák, nagy hátizsák, nem hiányzik semmi. Vízum, útlevél, pénz, bankkártya, ezek a legfontosabbak. Na és a pálinka. Az legalább olyan fontos, mint a vízum.
Tegnap indultunk, és a teljes nap el is ment az utazással. Finnair-el utazunk, így először Helsinkibe repültünk. Egy Airbus A319-el, amivel olyan szépen szállt le a pilóta, hogy gyakorlatilag nem lehetett érezni a földet érést csak az ez utáni fékezést.
Helsinkiben volt egy laza 5 órás tranzit, de meglepően gyorsan elrepült: kaja, beszélgetés, boltok, pihenés, olvasgatás Indiáról.
Este fél 9 körül indultunk el Delhibe (szintén Airbus, A330-300). A 41. sorba szólt a jegyünk, ami a legjobb hely a turistaosztályon. Mivel a vészkijárat mellett van, akkora a lábtér amekkora még a business class-on sincs.
Felszállás után nem sokkal jött a vacsora. Nem az indiai konyha csúcsa, de teljesen rendben volt. Ráadásul Detti épp csak megkóstolta az övét, a többit nekem adta. Nekem persze nem okozott problémát este fél 10-kor beverni két adag kaját. Jól fog működni ez az együtt utazás :-)
A vacsihoz járt bor is és csoki volt a desszert. Majd alvás, ami nem volt sok, a 7 órás útból kb. 2.
Helyi idő szerint reggel 7-kor szálltunk le. Helsinki +1 óra, India +3,5, így most +4,5-ben vagyunk (ami csak 3,5 lenne, de Indiában nincs téli időszámítás). Meglehetősen nyúzottak voltunk, biztos van egy arcom az immigration office által készített képen. Ott még ellenőrizték a vízumot, levették újra az ujjlenyomatokat, majd bekerült a pecsét az útlevélbe.
Gyors pénzváltás után már benne is ültünk egy prepaid taxiban. Előtte a prepaid taxis fizetés érdekes volt, nem volt világos, hogy át akartak-e verni vagy sem, de végül nem fizettünk rá.
A taxi út során úgy éreztük magunkat mint egy filmben. Nagyon öreg autó, össze vissza járt a motorja, hátul nincs benne biztonsági öv, az ablakon alig lehetett kilátni, amúgy is köd volt. A sofőrünk meg krákogott, csuklott, reméltük jól van. Össze-vissza ment az úton, sokszor két sáv között, a mellettünk elhaladó autók mindig dudáltak ránk. Mondjuk ez itt nem meglepő, mint ahogy az sem, hogy a sávok csak tájékoztató jellegűek... Megérkeztünk a jó kis Main Bazar road-ba, a szállás ugyan az mint 2016-ban. És az utca hangulata is.
Könnyed napot terveztem mára, amit 3 óra alvással indítottunk. Így sem aludtuk szét magunkat, de nap végéig már elég lesz. Délután 1-kor vágtunk neki a városnak.
Az egyik terv helyi SIM kártya vásárlás volt, na ez nem sikerült. A neten kinézett Vodafone üzletet nem találtuk. Egészen pontosan az utca amiben elvileg van olyan lepukkant volt, hogy nem mentünk be. Helyette elmentünk a Connaught térre, ami 2016-ban is a bázisunk volt Delhiben.
Itt aztán felismertem az egyik kis éttermet, ahol ettünk egy chicken tikka masala-t és egy szintén csirkehúsos tojásos tekercset.
A téren az emberek folyton megállítanak, ismerős az érzés. Megkérdezik, hogy honnan jöttünk, majd mindenki a CCA bevásárlóközpontot ajánlja. Annyian mondták, hogy a végén úgy voltunk vele, hogy most már tényleg megnézzük mi az. De végül ellenálltunk, és nem mentünk. Inkább az indiai Cafe Coffee Day hálózat egyik kávézóját választottuk, ami még most is nagyon jó!
Már épp egy autoriksában ültünk, hogy a Red Fort-hoz menjünk vele. De ma ünnepnap van Indiában, a köztársaság napja. A Red Fort meg zárva. Nem baj, lesz még itt két napunk, majd megnézzük később. Így a Lakshmi Narayan hindu templomhoz indultunk.
Előtte azonban elvittek egy turista irodába, mert mondtam, hogy kell nekünk egy térkép a városról. Ott persze mindenféle ajánlat következett, ahogy kell. Kérdezték, hogy hova megyünk ezután, hogy jutunk oda, stb. Elmondtam a tervet, elmondtam azt is, hogy minden jegy meg van, nem kell semmi köszi, csak ez a térkép. Majd hozzátettem, hogy nekem saját utazási irodám van, azzal utazunk. Ezt teljesen komolyan vették, még azt is megkérdezték, hogy hogy megy az üzlet. Jót nevettünk, megkaptuk a térképet, majd ők mondták, hogy ha Magyarországon járnak, majd keresnek :-)
Megérkeztünk a templomhoz. A hindu templomba csak mezítláb lehet bemenni, ami így januárban nem annyira kellemes. A nap ugyan szépen sütött, de az árnyékban mezítláb mászkálni a kövön, hát én pár lépés után úgy érzetem, hogy szétfagyok. Így aztán elég gyorsan végigmentünk rajta. Fotó csak kívülről van, a fényképezőt, mobilokat bezárják egy szekrénybe.
Innen az India Gate-hez vezetett az utunk, ahol iszonyat embertömeg volt. Fél óra alatt vagy tíz selfie-n voltunk túl, volt aki arra kért, hogy a gyerekével hadd fotózzon le minket.
Sétáltunk még a parlament felé, de teljesen nem mehettünk közel, mert ott még valami ünnepség folyt. De nem is volt baj, közben besötétedett. Így visszatértünk a szállásra, kicsit még mászkáltunk az utcánkban, aminek így este még inkább ütős a hangulata. Komolyan mintha egy Jackie Chan filmben lenne az ember. Itt találkoztunk olaszokkal is, akikkel beszélgettem egy kicsit.
Épp jó volt ez így bemelegítésnek mára, ráhangolódtunk Indiára. Jó érzés visszatérni, de most más az első benyomásom. Sok a duda az úton, de még sincs az az érzésem, hogy egyfolytában dudálnak. Sok az ember is, folyamatosan nagyon sok inger ér, figyelni kell mindenre, de ez nem sokkol. Nem mondom, hogy teljesen komfortzónán belüli, csak nem meglepetés. Most az benne a tök jó, hogy ismerős az érzés. És persze az, hogy nagyon jó itt lenni!
Dettivel is minden oké, nem kapott sokkot a látottaktól. Járt már pl. Bangkok-ban, így nem volt neki idegen a forgalom, a nyüzsgés és az embertömeg.
Most megpróbáljuk kialudni magunkat, holnap pedig vonatozunk.
Az utastársam ezúttal Detti. A baráti társaságból ő volt az akit lelkesített az út és be is vállalta. Mert India lenyűgöző, de be kell látni, ahhoz, hogy ezt valaki így is élje meg, felül kell tudni emelkedni dolgokon. Dettit ismerve ezzel nem lesz probléma.
Az út szervezését ősszel elkezdtem, repülőjegy Delhibe, vonatjegy Agrába, repülőjegy Delhiből Kalkuttába, vízum, oltóközpont, szállások, látnivalók, tervezés, tervezés, tervezés...
Minden összeállt, check list többször is lefuttatva, kis hátizsák, nagy hátizsák, nem hiányzik semmi. Vízum, útlevél, pénz, bankkártya, ezek a legfontosabbak. Na és a pálinka. Az legalább olyan fontos, mint a vízum.
Tegnap indultunk, és a teljes nap el is ment az utazással. Finnair-el utazunk, így először Helsinkibe repültünk. Egy Airbus A319-el, amivel olyan szépen szállt le a pilóta, hogy gyakorlatilag nem lehetett érezni a földet érést csak az ez utáni fékezést.
 |
| Tiszta utunk volt, nem csak a leszállás volt szép |
 |
| Olasz pizza, Finnországban, egy norvég étteremben :-) |
 |
| Hibátlan! |
 |
| Indulás |
A vacsihoz járt bor is és csoki volt a desszert. Majd alvás, ami nem volt sok, a 7 órás útból kb. 2.
Helyi idő szerint reggel 7-kor szálltunk le. Helsinki +1 óra, India +3,5, így most +4,5-ben vagyunk (ami csak 3,5 lenne, de Indiában nincs téli időszámítás). Meglehetősen nyúzottak voltunk, biztos van egy arcom az immigration office által készített képen. Ott még ellenőrizték a vízumot, levették újra az ujjlenyomatokat, majd bekerült a pecsét az útlevélbe.
Gyors pénzváltás után már benne is ültünk egy prepaid taxiban. Előtte a prepaid taxis fizetés érdekes volt, nem volt világos, hogy át akartak-e verni vagy sem, de végül nem fizettünk rá.
A taxi út során úgy éreztük magunkat mint egy filmben. Nagyon öreg autó, össze vissza járt a motorja, hátul nincs benne biztonsági öv, az ablakon alig lehetett kilátni, amúgy is köd volt. A sofőrünk meg krákogott, csuklott, reméltük jól van. Össze-vissza ment az úton, sokszor két sáv között, a mellettünk elhaladó autók mindig dudáltak ránk. Mondjuk ez itt nem meglepő, mint ahogy az sem, hogy a sávok csak tájékoztató jellegűek... Megérkeztünk a jó kis Main Bazar road-ba, a szállás ugyan az mint 2016-ban. És az utca hangulata is.
 |
| Ezzel az autóval érkeztünk... |
 |
| ...ide |
 |
| Kézmosási lehetőség evés előtt |
 |
| Készül a chapati |
 |
| Könyvárus a Connaught téren, ha jól emlékszem múltkor is volt hasonló kép |
A téren az emberek folyton megállítanak, ismerős az érzés. Megkérdezik, hogy honnan jöttünk, majd mindenki a CCA bevásárlóközpontot ajánlja. Annyian mondták, hogy a végén úgy voltunk vele, hogy most már tényleg megnézzük mi az. De végül ellenálltunk, és nem mentünk. Inkább az indiai Cafe Coffee Day hálózat egyik kávézóját választottuk, ami még most is nagyon jó!
Már épp egy autoriksában ültünk, hogy a Red Fort-hoz menjünk vele. De ma ünnepnap van Indiában, a köztársaság napja. A Red Fort meg zárva. Nem baj, lesz még itt két napunk, majd megnézzük később. Így a Lakshmi Narayan hindu templomhoz indultunk.
Előtte azonban elvittek egy turista irodába, mert mondtam, hogy kell nekünk egy térkép a városról. Ott persze mindenféle ajánlat következett, ahogy kell. Kérdezték, hogy hova megyünk ezután, hogy jutunk oda, stb. Elmondtam a tervet, elmondtam azt is, hogy minden jegy meg van, nem kell semmi köszi, csak ez a térkép. Majd hozzátettem, hogy nekem saját utazási irodám van, azzal utazunk. Ezt teljesen komolyan vették, még azt is megkérdezték, hogy hogy megy az üzlet. Jót nevettünk, megkaptuk a térképet, majd ők mondták, hogy ha Magyarországon járnak, majd keresnek :-)
Megérkeztünk a templomhoz. A hindu templomba csak mezítláb lehet bemenni, ami így januárban nem annyira kellemes. A nap ugyan szépen sütött, de az árnyékban mezítláb mászkálni a kövön, hát én pár lépés után úgy érzetem, hogy szétfagyok. Így aztán elég gyorsan végigmentünk rajta. Fotó csak kívülről van, a fényképezőt, mobilokat bezárják egy szekrénybe.
Innen az India Gate-hez vezetett az utunk, ahol iszonyat embertömeg volt. Fél óra alatt vagy tíz selfie-n voltunk túl, volt aki arra kért, hogy a gyerekével hadd fotózzon le minket.
Sétáltunk még a parlament felé, de teljesen nem mehettünk közel, mert ott még valami ünnepség folyt. De nem is volt baj, közben besötétedett. Így visszatértünk a szállásra, kicsit még mászkáltunk az utcánkban, aminek így este még inkább ütős a hangulata. Komolyan mintha egy Jackie Chan filmben lenne az ember. Itt találkoztunk olaszokkal is, akikkel beszélgettem egy kicsit.
Épp jó volt ez így bemelegítésnek mára, ráhangolódtunk Indiára. Jó érzés visszatérni, de most más az első benyomásom. Sok a duda az úton, de még sincs az az érzésem, hogy egyfolytában dudálnak. Sok az ember is, folyamatosan nagyon sok inger ér, figyelni kell mindenre, de ez nem sokkol. Nem mondom, hogy teljesen komfortzónán belüli, csak nem meglepetés. Most az benne a tök jó, hogy ismerős az érzés. És persze az, hogy nagyon jó itt lenni!
Dettivel is minden oké, nem kapott sokkot a látottaktól. Járt már pl. Bangkok-ban, így nem volt neki idegen a forgalom, a nyüzsgés és az embertömeg.
Most megpróbáljuk kialudni magunkat, holnap pedig vonatozunk.
Hajrá Detti! ☺️
VálaszTörlés:)
VálaszTörlés