Ma 6:20-kor keltünk, elég fájdalmas volt. De most legalább volt miért :-)
Jamar tartotta a szavát, 6:45-kor ott volt értünk az idegenvezetővel együtt. 7 után nem sokkal már bent is voltunk a Taj Mahal-nál. Kicsit még hideg volt, a nap épp felkelőben, fújt hozzá egy kis szél is. De a látvány lenyűgöző volt másodszorra is. Ráadásul a kísérőnk hivatalos idegenvezető volt, nagyjából ugyan azokat mondta el az épületről mint a múltkori.Sáh Dzsahán mogul sah építtette, a harmadik feleségének a síremléke, 22 évig épült, 1631-től 1643-ig, 20e ember építette, tökéletes egyensúly, tökéletes szimmetria, illúziók, egy lótuszvirág 64 darabból áll, a sah akart egy másikat is a folyó túloldalán saját magának feketéből, de a fia ezért börtönbe zárta (az Agra Fort-ba), stb stb. Volt azért újdonság is, most azt is megtudtuk, hogy a négy torony kifelé dől egy kicsit, hogy egy esetleges földrengésnél véletlenül se az épületre dőljenek. Vagy azt, hogy bent jó a visszhang (ahol csendben kell lenni, mégis egy sírhelyről van szó...), amit egy őr demonstrált azzal, hogy ordibálta a nevünket. Némi jattért persze. Mert itt ugye minden pénzbe kerül (ami ha szó nélkül kifizeted, akkor drága, ha ügyes vagy, akkor nem drága - nekünk már nem különösebben drága). És a dolgok mindig kicsit mások, mint aminek elsőre látszanak. Kb. ez legyen a várakozása annak aki Indiába jön, akkor nem éri csalódás.
És akkor a képek:
Kb. 2 órát töltöttünk a Taj Mahal-nál, 9-re már a szálláson voltunk, hogy megreggelizzünk. És végre olyan reggeliben volt részünk amire igazán vágytunk. Pikáns szószok, kencék, lepényféleségek, főtt tojás, omlett, aaaaaaaa...... igazi indiai reggeli.
Aztán a reggeli közben kijött a konyhafőnök, és nagy csinnadratta közepette tálalt nekünk egy helyi specialitást. Egy ilyen kerek sült valamit és hozzá csípős szószt. Finom volt, főleg a szósz. Miközben tálalta, kettő öltönyös tag a személyzetből folyamatosan fényképeket készített, lett minimum vagy húsz. Nem csodálkoznék rajta ha viszont látnám az egyiket a booking.com-on.
Fél 11-re újra itt volt értünk Jamar és az idegenvezetőnk.
Mondák, hogy megyünk az Agra Fort-ba, de előbb megnézzük a munkásokat akik a márványt faragják. Ez itt kezdett gyanús lenni... Szóval megnézzük őket, ők azoknak a leszármazottaik akik a Taj Mahal-on is dolgoztak. Bementünk egy kis helységbe, ahol két ember márványt faragott és csiszolt. Az egyik még csak-csak munkásnak nézett ki, de a másik egészen elegáns ruhában volt, tisztán látszott, hogy csak "beült oda" demonstrálni.
Az ajtón meg Visa és Mastercard matricák. Volt egy kis sztori a márvány faragásról, de utána nyílt az ajtó ami mögött egy jó nagy üzlet volt midenféle márvány dolgokkal. Tényleg szépek voltak, de nem vásárolni jöttünk. A helyzet az, hogy a sofőrök és idegenvezetők mindig elvisznek üzletekbe. Vagy legalábbis bepróbálkoznak. Van szép felvezető sztori, mint itt a "megnézzük a munkásokat", de a vége a biznisz. Akinél vesz valamit akit odavittek, az után jutalékot kapnak. Ebből élnek, egyszerű a képlet. Meg is értem, csak mi meg nem ezért jöttünk. A pénzemet élményekre szeretem költeni és nem tárgyakra, és az időt látnivalóknál tölteni, nem üzletekben. Ez sem bonyolult. A maximum egy hűtőmágnes.
Az Agra Fort előtt megnéztük a Mini Taj Mahal-t, vagy ahogy ők mondják a Bébi Taj Mahal-t. Nem emlékeztem rá, de ez a Taj Mahal előtt épült. Az oda vezető út viszont ismerős volt, mint ahogy az épület mögötti folyó is, amiben alig van víz és az is fekete...
És akkor jött az Agra Fort. Az idegenvezetőnk sokat mesélt, melyik része melyik sahnak köszönhető, melyik épület mire szolgált. Az erődnek csak az egynegyede látogatható, a többit a hadsereg használja, de így is elég nagy.
Volt még időnk, kicsit sietősre vették a vezetőink a tempót. Mert hogy meg kell még néznünk a helyi ruhakészítőket. Na itt mondtuk, hogy no way, köszi. Nincs több árus! Így aztán az idegenvezetőnk elköszönt, mi pedig elmentünk Jamarral az egyik barátjához. Akinek tea üzlete van. De ezzel nem volt baj, előre megbeszéltük, szimpatikus is volt a tulaj. Üldögéltünk ott, a kislánya játszott a földön, ő mesélt a teákról, melyik mire jó, meg is kóstoltunk egyet. Nem erőltetett semmit, nem volt felépítve valami szép sztori amibe az volt becsomagolva, hogy valamit eladjon. Így még vettünk is tőle egy kis teát.
Bő egy óra maradt a vonat indulásáig. Jamar megnézte a telefonján, elvileg időben volt, nem látszott késés. Ami a tegnap után teljesen hihetetlenül hangzott.
Az egy órát ebédeléssel töltöttük. Az éttermet most is Jamar ajánlotta, ami ismét pazar volt. Egy húsos és egy vega főételt választottunk, egy chicken curry-t és egy padlizsános valamit, aminek nem tudom a nevét. Hozzá sajtos naan-t és fűszeres rizst. Beütött ismét, a naan annyira, hogy abból kértünk még egyet.
Majd Jamar kivitt minket az állomásra, kifizettük, elköszöntünk. A száma megvan, ha valaki tervezi Agrát és érdekli, szívesen megadom.
És akkor kezdődött a vonatos sztori. Mikor kiértünk, akkor már volt 10 perc késés. Mondjuk az pont semmi. Indulás majd a 2-es vágányról. De azon ott állt egy vonat. Nem gond, ez még az előző, majd elmegy. Nem ment el. Már indulnunk kellett volna, és nem hogy a vonatunk nem jött meg, az előző még el sem ment ugyan arról a vágányról. Visszamentünk a kijelzőhöz, mert az persze a 2-es vágánynál nincs (csak olyan ami az adott vágányra érkező vonat számát írja ki, de az nem mutatott semmit), ahol már 30 perc késés volt kiírva. Alakul ez, gondoltuk. Ez az idő is eltelt, ez alatt legalább az előző vonat elment. De a mienk csak nem jött. Már itt kellene lennie, és semmi. Megint visszamentünk a kijelzőhöz, még mindig 30 perc. Ami meg már eltelt. Mi a gránát van itt? Újra a vágányhoz, nehogy épp most jöjjön, de az tök üres. Oda-vissza rohangáltunk a kijelző és a vágány között, kérdeztük az embereket, de jutottunk semmire. Majd jött a meglepetés, a kijelzőről eltűnt a vonatunk. Remek. Mindjárt vehetem elő a B-tervet, vagy Jamar számát... De előbb irány az infó pult, ott van egy tábla amire kézzel írják a késést. Ott sincs a vonatunk. Megint vissza a kijelzőhöz, ahol megkérdeztünk egy srácot, hogy vajon mi lehet a vonatunkkal, az előbb még ki volt írva, de eltűnt, a vágány meg tök üres. Megnézte a mobilján, aszerint pár perc múlva jön a 2-es vágányra. Mondta, hogy siessünk. Ismét a 2-es vágánynál találtuk magunkat, ahol végre ki volt írva a vonatunk, és a vagonunk is és épp ott volt ahonnan a kijelzőhöz rohangáltunk vissza (a vonat olyan hosszú, hogy kijelző van arra, hogy adott kocsi hol lesz a megállás után, így oda lehet állni ahol épp fel kell szállni, már ha mutat valamit a kijelző persze...). Egy dolgot kellett volna csinálni, nem mozdulni onnan ahol voltunk. Így utólag persze könnyű okoskodni.
Egy óra késéssel megjött a vonat, felszálltunk, elindultunk. És ez a vonat hasított rendesen. Ezzel nem volt gond, de a kényelemmel adódott egy kicsi. Legalábbis nekem. Nem tudtuk felhajtani a felső ágyat, és alatta csak görnyedve fértem el. Ez legyen a legnagyobb gond.
Velünk szemben egy szimpatikus házaspár ült egy kislánnyal. Sokat beszélgettünk, a végére a kislány már Dettivel játszott annyira feloldódott. Gyorsan elrepült az idő, és az egy óra késésből fél órát behozott a vonat. Így este fél 8-ra újra Delhiben voltunk.
Tartalmas nap volt, sok szépet láttunk, finomakat ettünk. Most megpróbáljuk kialudni is magunkat...
Jamar tartotta a szavát, 6:45-kor ott volt értünk az idegenvezetővel együtt. 7 után nem sokkal már bent is voltunk a Taj Mahal-nál. Kicsit még hideg volt, a nap épp felkelőben, fújt hozzá egy kis szél is. De a látvány lenyűgöző volt másodszorra is. Ráadásul a kísérőnk hivatalos idegenvezető volt, nagyjából ugyan azokat mondta el az épületről mint a múltkori.Sáh Dzsahán mogul sah építtette, a harmadik feleségének a síremléke, 22 évig épült, 1631-től 1643-ig, 20e ember építette, tökéletes egyensúly, tökéletes szimmetria, illúziók, egy lótuszvirág 64 darabból áll, a sah akart egy másikat is a folyó túloldalán saját magának feketéből, de a fia ezért börtönbe zárta (az Agra Fort-ba), stb stb. Volt azért újdonság is, most azt is megtudtuk, hogy a négy torony kifelé dől egy kicsit, hogy egy esetleges földrengésnél véletlenül se az épületre dőljenek. Vagy azt, hogy bent jó a visszhang (ahol csendben kell lenni, mégis egy sírhelyről van szó...), amit egy őr demonstrált azzal, hogy ordibálta a nevünket. Némi jattért persze. Mert itt ugye minden pénzbe kerül (ami ha szó nélkül kifizeted, akkor drága, ha ügyes vagy, akkor nem drága - nekünk már nem különösebben drága). És a dolgok mindig kicsit mások, mint aminek elsőre látszanak. Kb. ez legyen a várakozása annak aki Indiába jön, akkor nem éri csalódás.
És akkor a képek:
Kb. 2 órát töltöttünk a Taj Mahal-nál, 9-re már a szálláson voltunk, hogy megreggelizzünk. És végre olyan reggeliben volt részünk amire igazán vágytunk. Pikáns szószok, kencék, lepényféleségek, főtt tojás, omlett, aaaaaaaa...... igazi indiai reggeli.
Aztán a reggeli közben kijött a konyhafőnök, és nagy csinnadratta közepette tálalt nekünk egy helyi specialitást. Egy ilyen kerek sült valamit és hozzá csípős szószt. Finom volt, főleg a szósz. Miközben tálalta, kettő öltönyös tag a személyzetből folyamatosan fényképeket készített, lett minimum vagy húsz. Nem csodálkoznék rajta ha viszont látnám az egyiket a booking.com-on.
Fél 11-re újra itt volt értünk Jamar és az idegenvezetőnk.
 |
| Jamar |
Az ajtón meg Visa és Mastercard matricák. Volt egy kis sztori a márvány faragásról, de utána nyílt az ajtó ami mögött egy jó nagy üzlet volt midenféle márvány dolgokkal. Tényleg szépek voltak, de nem vásárolni jöttünk. A helyzet az, hogy a sofőrök és idegenvezetők mindig elvisznek üzletekbe. Vagy legalábbis bepróbálkoznak. Van szép felvezető sztori, mint itt a "megnézzük a munkásokat", de a vége a biznisz. Akinél vesz valamit akit odavittek, az után jutalékot kapnak. Ebből élnek, egyszerű a képlet. Meg is értem, csak mi meg nem ezért jöttünk. A pénzemet élményekre szeretem költeni és nem tárgyakra, és az időt látnivalóknál tölteni, nem üzletekben. Ez sem bonyolult. A maximum egy hűtőmágnes.
Az Agra Fort előtt megnéztük a Mini Taj Mahal-t, vagy ahogy ők mondják a Bébi Taj Mahal-t. Nem emlékeztem rá, de ez a Taj Mahal előtt épült. Az oda vezető út viszont ismerős volt, mint ahogy az épület mögötti folyó is, amiben alig van víz és az is fekete...
És akkor jött az Agra Fort. Az idegenvezetőnk sokat mesélt, melyik része melyik sahnak köszönhető, melyik épület mire szolgált. Az erődnek csak az egynegyede látogatható, a többit a hadsereg használja, de így is elég nagy.
Volt még időnk, kicsit sietősre vették a vezetőink a tempót. Mert hogy meg kell még néznünk a helyi ruhakészítőket. Na itt mondtuk, hogy no way, köszi. Nincs több árus! Így aztán az idegenvezetőnk elköszönt, mi pedig elmentünk Jamarral az egyik barátjához. Akinek tea üzlete van. De ezzel nem volt baj, előre megbeszéltük, szimpatikus is volt a tulaj. Üldögéltünk ott, a kislánya játszott a földön, ő mesélt a teákról, melyik mire jó, meg is kóstoltunk egyet. Nem erőltetett semmit, nem volt felépítve valami szép sztori amibe az volt becsomagolva, hogy valamit eladjon. Így még vettünk is tőle egy kis teát.
Bő egy óra maradt a vonat indulásáig. Jamar megnézte a telefonján, elvileg időben volt, nem látszott késés. Ami a tegnap után teljesen hihetetlenül hangzott.
Az egy órát ebédeléssel töltöttük. Az éttermet most is Jamar ajánlotta, ami ismét pazar volt. Egy húsos és egy vega főételt választottunk, egy chicken curry-t és egy padlizsános valamit, aminek nem tudom a nevét. Hozzá sajtos naan-t és fűszeres rizst. Beütött ismét, a naan annyira, hogy abból kértünk még egyet.
Majd Jamar kivitt minket az állomásra, kifizettük, elköszöntünk. A száma megvan, ha valaki tervezi Agrát és érdekli, szívesen megadom.
És akkor kezdődött a vonatos sztori. Mikor kiértünk, akkor már volt 10 perc késés. Mondjuk az pont semmi. Indulás majd a 2-es vágányról. De azon ott állt egy vonat. Nem gond, ez még az előző, majd elmegy. Nem ment el. Már indulnunk kellett volna, és nem hogy a vonatunk nem jött meg, az előző még el sem ment ugyan arról a vágányról. Visszamentünk a kijelzőhöz, mert az persze a 2-es vágánynál nincs (csak olyan ami az adott vágányra érkező vonat számát írja ki, de az nem mutatott semmit), ahol már 30 perc késés volt kiírva. Alakul ez, gondoltuk. Ez az idő is eltelt, ez alatt legalább az előző vonat elment. De a mienk csak nem jött. Már itt kellene lennie, és semmi. Megint visszamentünk a kijelzőhöz, még mindig 30 perc. Ami meg már eltelt. Mi a gránát van itt? Újra a vágányhoz, nehogy épp most jöjjön, de az tök üres. Oda-vissza rohangáltunk a kijelző és a vágány között, kérdeztük az embereket, de jutottunk semmire. Majd jött a meglepetés, a kijelzőről eltűnt a vonatunk. Remek. Mindjárt vehetem elő a B-tervet, vagy Jamar számát... De előbb irány az infó pult, ott van egy tábla amire kézzel írják a késést. Ott sincs a vonatunk. Megint vissza a kijelzőhöz, ahol megkérdeztünk egy srácot, hogy vajon mi lehet a vonatunkkal, az előbb még ki volt írva, de eltűnt, a vágány meg tök üres. Megnézte a mobilján, aszerint pár perc múlva jön a 2-es vágányra. Mondta, hogy siessünk. Ismét a 2-es vágánynál találtuk magunkat, ahol végre ki volt írva a vonatunk, és a vagonunk is és épp ott volt ahonnan a kijelzőhöz rohangáltunk vissza (a vonat olyan hosszú, hogy kijelző van arra, hogy adott kocsi hol lesz a megállás után, így oda lehet állni ahol épp fel kell szállni, már ha mutat valamit a kijelző persze...). Egy dolgot kellett volna csinálni, nem mozdulni onnan ahol voltunk. Így utólag persze könnyű okoskodni.
 |
| Ez a vonat ment el |
Velünk szemben egy szimpatikus házaspár ült egy kislánnyal. Sokat beszélgettünk, a végére a kislány már Dettivel játszott annyira feloldódott. Gyorsan elrepült az idő, és az egy óra késésből fél órát behozott a vonat. Így este fél 8-ra újra Delhiben voltunk.
Tartalmas nap volt, sok szépet láttunk, finomakat ettünk. Most megpróbáljuk kialudni is magunkat...
Vigyázzatok magatokra! Dettiről egy képet?
VálaszTörlés