Kis elmaradás van a blogon, nem igazán volt időm írni. Nagyon aludni sem. De jól van ez így, nem aludni jöttem :) Sok minden történt az utolsó post óta, láttunk szép helyeket, és közben egy évvel még idősebb is lettem.
Most épp a Shinkansen-nel száguldunk Kyoto felé, itt írok a vonaton. Ez valami brutális, olyan benne ülni mint ha repülőben lenne az ember, és most épp 280-al hasít... Na de erről majd később, most nézzük Nikko-t.
Nikko-ban sógunok mauzóleumai találhatók, illetve az ezekhez tartozó szentélyek. A hely a világörökség része. Viszonylag korán elindultunk, kb. 1,5 óra volt a vonatút. Vidéki hangulat fogadott. Kisváros a hegyek között, rengeteg zöld, jó volt kiszakadni kicsit a zsúfolt nagyvárosból.
Mielőtt elmentünk a Toshogu szentélyhez, betértünk egy kis étterembe "reggelizni". A reggeli idő már bőven elmúlt, így én rögtön egy ramen levest ettem. A változatosság kedvéért. Mert mindegyik egy kicsit más. Nem tudok betelni ezzel, annyira bejön. Otthon is vannak jók, de itt más az ízvilág.
Kis sétával elértük a szentélyt. Magas fák között, hosszú murvás út vezet be. És ami ott fogadott... Beszéljenek a képek.
Itt eltöltöttünk vagy 1,5-2 órát, nem győztem betelni a látvánnyal. A legszebb ami eddig az úton volt, de összességében is előkelő helyen szerepel nálam.
Innen még elbuszoztunk a Kegon vízeséshez. Nem tudom pontosan, hogy hány méter magas, az biztos, hogy a lift 100 métert vitt le, hogy eljussunk az aljához.
Az idővel nagy szerencsénk volt, végig esős időt mondtak az egész hétre, ehhez képest csak Tokióban esett kicsit az eső az első napon.
Aztán este jött az elmaradhatatlan gaszto élmény. A szállásunk mellett ültünk be egy étterembe, hagyományos japán terembe: cipő nélküli belépés, gyékény padló, alacsony asztal. Kis csalás azért volt benne, az asztal alatt lelóghat a láb.
Most épp a Shinkansen-nel száguldunk Kyoto felé, itt írok a vonaton. Ez valami brutális, olyan benne ülni mint ha repülőben lenne az ember, és most épp 280-al hasít... Na de erről majd később, most nézzük Nikko-t.
Nikko-ban sógunok mauzóleumai találhatók, illetve az ezekhez tartozó szentélyek. A hely a világörökség része. Viszonylag korán elindultunk, kb. 1,5 óra volt a vonatút. Vidéki hangulat fogadott. Kisváros a hegyek között, rengeteg zöld, jó volt kiszakadni kicsit a zsúfolt nagyvárosból.
 |
| Itt már nem nagyvárosi a hangulat |
Mielőtt elmentünk a Toshogu szentélyhez, betértünk egy kis étterembe "reggelizni". A reggeli idő már bőven elmúlt, így én rögtön egy ramen levest ettem. A változatosság kedvéért. Mert mindegyik egy kicsit más. Nem tudok betelni ezzel, annyira bejön. Otthon is vannak jók, de itt más az ízvilág.
 |
| Kisvárosi étterem, még ennek a bejárata mellett is megbújik egy automata |
Kis sétával elértük a szentélyt. Magas fák között, hosszú murvás út vezet be. És ami ott fogadott... Beszéljenek a képek.
 |
| Úton a szentély felé |
 |
| A sír |
Itt eltöltöttünk vagy 1,5-2 órát, nem győztem betelni a látvánnyal. A legszebb ami eddig az úton volt, de összességében is előkelő helyen szerepel nálam.
Innen még elbuszoztunk a Kegon vízeséshez. Nem tudom pontosan, hogy hány méter magas, az biztos, hogy a lift 100 métert vitt le, hogy eljussunk az aljához.
Az idővel nagy szerencsénk volt, végig esős időt mondtak az egész hétre, ehhez képest csak Tokióban esett kicsit az eső az első napon.
Aztán este jött az elmaradhatatlan gaszto élmény. A szállásunk mellett ültünk be egy étterembe, hagyományos japán terembe: cipő nélküli belépés, gyékény padló, alacsony asztal. Kis csalás azért volt benne, az asztal alatt lelóghat a láb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése