Előszó: épp a második nap reggele van, most fejezem be az első napról szóló bejegyzést. Tegnap este ugyanis jött egy áramszünet este 9 körül, megszűnt a világítás, a net, de még a fűtés is. Nem is volt baj, legalább elhúztam aludni.
----------------
Bejött a tegnapi jóslat, jól elfáradtam ennek a napnak a végére. Igazából egész nap fáradt voltam, alig élek :) De nézzük az elejétől.
A gépünk - ami teljesen tele volt - időben indult. Úgy látszik az emberek mennek ahova lehet, megértem. Aludni eleve nem egyszerű repülőn, hát még egy fapados járaton, ahol eleve alig férek el. Kb. fél - 1 órát bóbiskoltam, ez elég karcsú. A belépés nagyon gyors volt az országba, hozzáteszem baromi szerencsénk volt a busszal ami bevitt a géptől az épületbe, elsőnek léptünk ki belőle, így az útlevél ellenőrzésnél is elsők voltunk. Itt a covid oltás igazolását is elkérték.
Egy srác már ott várt a bérelt autóval, ami egy Subaru XV. Eredetileg egy Forester lett volna, de végül XV-t kaptunk. Azt tudtuk, hogy kelleni fog az emelt, összkerékhajtású autó, na de hogy ennyire, azt nem tudtuk...
 |
| Gépátvétel |
Leslie vett még egy helyi sim kártyát a reptéren, így van netünk menet közben is.
A mai nap összességében arról szólt, hogy el kellett jutni Kutaisi-ből Ushguli-ba. Ushguli Európa egyik legmagasabban fekvő lakott területe, 2100 méter magasan van. Grúziáról hol európai, hol ázsiai országként lehet olvasni. Európa határa az Ural hegység vonala, azaz a Kaszpi-tengerig Európáról beszélünk. Más kérdés, hogy amikor Isztambulban átmotoroztam a Boszporusz hídon, ott már Welcome to Asia felirat fogadott.
Na de vissza ehhez a túrához. Az út elején nem volt semmi extra, egészen jó minőségú volt az aszfalt, elhanyagolható a forgalom, néha érdekes autók, pl. Zil. Kisgyerekként sokat ültem ilyen autóban az apám mellett, így jó érzés ilyet még az úton látni.
Meg persze voltak további érdekességek is, sok tehén, de volt kecske, kacsa és ló is. És rengeteg kóbor kutya. Meg fekvőrendőr, ani vagy ki volt előre táblázva a főútvonalon vagy nem. És vagy jól látható (mint pl. itt, sárga/fekete, vagy nem.
Ezeket leszámítva az út elején semmi különös nem történt. Mindketten eléggé fáradtak voltunk, Leslie vállalta a vezetést, aminek kifejezetten örültem. A derekamat eléggé megviselte a repülő út, eleve a 3 órás ülés sem tett jót, de ami szó szerint megrázó élmény volt az az ereszkedés közbeni turbulencia. Na ott kapott a derekam rendesen.
Egy szó mint száz, én voltam a gyengébb láncszem, úgy éreztem magamat, mint akinek 0%-ra merült az akksija, ami így is volt. És persze az autóban sem lehet jót aludni, néha elbóbiskoltam, és 1,5%-os töltöttséggel ébredtem, ami kb. negyed órára elég energia volt. Utána újra bealudtam pár percre. Ez ment egész nap.
A nagyobb útról aztán egy kisebbre fordultunk, itt még mindig minden ok volt.
Sok elhagyott épületet is látni a szovjet időkből.
Aztán kezdődtek a kihívások, a gps levitt egy murvás útra. Miközben a tervezés a leggyorsabbra volt állítva, és nem a legrövidebbre. Ez már kalandos volt, de még mindig vállalható. Persze azért felmerült bennünk a kérdés, hogy mi a jó francot keresünk ilyen úton? De ez még nem volt semmi, csak itt még nem tudtuk :)
Én az induláskor arra gondoltam, hogy út közben majd megállunk ilyen reggeliző helyen, veszünk kávét meg sütit. De nem jött ilyen hely, sőt jó darabig semmilyen hely nem jött. Már kezdtem feladni, amikor is ott volt pont az ami kellett.
Babbal és babos krémmel töltött tészta, ideális reggeli, hozzá egy kávé. Ami török kávé volt, nem a kedvencem, de valami brutál jól esett. Egyenesbe kerültem egy időre :)
A tulaj megmutatta a kemencét is amiben a tészta sült:
Hú, de szeretem ezt az érzést, az ilyen helyeket és az ilyen embereket. Mert persze jó egy stílusos, profi vendéglátó egység, de ott a pénz ami mindent vezérel. A pénzedést szolgálnak ki. Ez pedig az a hely, ahol elsősorban azért szolgálnak ki, mert vendég vagy. Nekem ez ami igazán szívmelengető. Semmi high-tech, semmi puccparádé, csak szívvel-lélekkel készített étel, ital, nagyon őszinte kedvesség és vendégszeretet. Amit az ember úgy is érez, ha nem beszél semmilyen közös nyelvet a másikkal. Ezért (is) szeretek kelet felé indulni. Mindez ebben a "körforgalomban" volt, és milyen környezetben!
Ezután a legszebb szakasza jött a mai napnak, ráadásul volt vagy 80-90 km hosszú. Az út egészen jó minőségű volt itt is, és a táj, na az sokkolt. Magas hegyek, minden olyan zöld, hogy az szinte hihetetlen, felduzzasztott folyó, sziklák, mint egy mesében. Csak szakadt hozzá az eső, ez nem volt ideális. Milyen lenne ezen végigmotorozni napsütésben, ahhhh! Amivel vigyázni kellett, azok az útra eső kövek, sziklák, ezeket azért mosta le rendesen a hegyről a víz.
Aztán az eső végre elállt, csinálhattam pár olyan képet is ami nem az autóból készült. Tényleg egy mese helyen mentünk!
Mestiában álltunk meg egy újabb kávéra, meg sétáltunk a kisvárosban egy kicsit. Itt nem igazán a város ami az érdekes, hanem a környékre innen induló túrák. De nekünk most menni kellett tovább. Azért csináltam pár életképet.
Innen aztán indultunk tovább, Ushguli a gps szerint 45 perc. A leírások szerint meg 2-3 óra. Ebből már látszott, hogy elég nagy valószínűséggel lesznek meglepetések az úton. Az eleje rendben is volt, kb. az első 10 perc :)
Mert ami utána jött, azt nehéz visszaadni képekkel. Sár, hatalmas gödrök, vízmosás az úton keresztbe, már ha útnak lehet nevezni azt amin haladtunk. Vagy inkább csúszkáltunk meg ugráltunk a kocsival. Mindez újra szakadó esőben, többségében fölfelé vezető úton. Volt ahol nem fért el két autó, és ha jöttek szemből, ott egyik vagy másik várt. Volt olyan rész ahol mellettünk olyan meredek völgy volt, hogy nem is értettem mitől nem csúszott le a fél hegy az úttal együtt a mélybe. Azért jó, hogy nem csúszott le... Emelt a kocsi, de így is egyszer-kétszer odavertük az alját. Mondanom sem kell, hogy a derekammal sem sok jót tett ez a szakasz. De a látvány és az élmény kárpótolt bőven :)
 |
| Előzni tilos... |
És akkor végre beértünk Ushguli-ba. Olyan 10 km-t kb. másfél óra alatt tettünk meg. Fel lehet jönni ilyen kocsival, de ide egy rendes terepjáró kellene, azzal lenne az igazi. Megjegyzem láttunk az úton Opel Astrát is, azt nem igazán értettem, az a sofőr tuti itt született.
Kis idő elment még a szállás keresésével, a digitális térképek itt nincsenek a toppon. Ekkor már eléggé kivoltunk mindketten, ilyen remegés közeli állapot volt a fáradtságtól. De végül meglett a szállás is, még egy kis off road fölfelé. Ez a kilátás a teraszról egyik és másik irányba:
Nem szálltam meg még ilyen helyen, ez valami varázslatos! És hogy újra úton lehetek, na az is varázslatos :)
Vacsora is volt opcionálisan, naná, hogy kértünk. Ott készítették a háziak, hacsapuri, bárányhús, zöldségek, sajt. Nem tudtuk megenni, akkora adag volt.
Sajnos a háziakkal nem tudtunk beszélni, nem beszéltek angolul, a fiatalok meg épp nem voltak ott. Azért az ki tudtuk fejezni, hogy mennyire finom és mennyire jól esik amit készítettek.
Holnapra semmi megerőltető nincs a tervben, kis séta/túra a környéken, bár elég esős időt mondanak, az keresztbe húzhatja a terveinket. Valami akkor is lesz :)
A covid helyzetnek itt nincs nyoma szerencsére, látszólag nem is foglalkoznak vele, nincs maszk az embereken, simán kezet fogtak valünk amikor üdvözöltek. Tbilisi biztos más lesz. De most itt vagyunk :)
Ez eddig állati jó!!! :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése