Kezdjük a mai napot egy képpel a kempingről:
Akár az is lehet a benyomás, hogy milyen igényes hely, de azért a kép erősen idealizálja a helyet. A fürdő és a wc nincs lefényképezve. Ott kezdődik, hogy vagy 200 emberre volt két fürdő és egy wc. Nem különösebben tiszták. Guggolós wc, lehúzni nem lehet, van mellette egy vödör benne a vízben egy műanyag edény. Ezzel lehet leönteni. Az ajtót úgy lehet "bezárni", hogy egy drótot rátekersz egy szegre. És így max 1-1,5 cm-es rés marad csak. A fürdő is hasonló minőségű. De itt ez a normális, egy ilyen út során kifejezetten örülök, hogy egyáltalán van "fürdőszoba".
Az úton nem sok érdekes volt. Egészen pontosan az egész érdekes volt, de olyan, mint az előző napok. A századik nagyon hasonló képet tudtam volna megcsinálni, de már nem is fotóztam, csak néztem a körülöttem lévő nagyon más világot. Lehet megérkeztem az útra.
A szenegáli kiléptetés nagyon gyors volt, volt kitelepült bamakós segítő, aki bevitte az útlevelünket egy bódéba, majd hozta is vissza. Kapott érte egy baseball sapkát, aminek nagyon örült. Majd jött Gambia. És a belépés. Na ez már nem volt olyan egyszerű. Persze hozzá vagyok szokva a nem épp egyszerű határlépésekhez is. De amit nagyon nehezen tolerálok, azok a tolongó, sorukat ki nem váró emberek. És ebben a csapatban bőven akad ez a fajta. Egy ilyen út nem olcsó mulatság, de vannak itt olyan résztvevők, akiknek csak a kocsija ötször annyiba kerül, mint nekünk négyünknek a teljes költségvetése. És ugye senki nem képzeli, hogy ő ki fogja várni a sorát, hiszen ő felsőbbrendű (legalábbis ő annak képzeli magát). Ordítva meséli a "hatalmas" sztorijait, hogy mindenki jól hallja, hogy ő mennyi helyen járt már, mit hogy trükközött ki, hol mekkora király volt. Fú de taszítanak ezek az emberek.
Na, szóval volt egy első épület, ahol sorba kellett állni, leadni az útlevelet. De nem volt áram, ez sem segítette az amúgy sem gyors eljárást. Meg az sem, hogy tízen végeztek előtted olyanok, akik utánad érkeztek... Áram hiányában nem volt ujjlenyomat vétel és fotó sem. De kb. 1 óra alatt lett pecsét. Majd át kellett menni az út másik oldalán lévő épületbe, ahol az adatainkat beírták egy nagy könyvbe (lehet, hogy ilyen az első épületben is volt, csak azt nem láttuk) és be kellett mutatni az oltási könyvből a sárgaláz elleni védettséget. És megmérték egy lézeres hőmérővel az ember testhőjét. Ez gyorsan ment. Innen át kellett menni a rendőrségre, ahol 10 euróért beléptették az autót. Ez megint csak nagyon lassan ment, és tolongás volt itt is. Újabb kb. 1 óra és meglett ez is. Nem volt egyszerű, de azért messze van a legborzalmasabb határátlépéseim dobogójának alsó fokától is.
Átérve túl sok minden nem változott. Jó nagy fekvőrendőrök itt is, talán még magasabbak és rövidebbek is, már-már félő, hogy felakad a kocsi amikor az első kerék pont leérkezik, jobb hangyányit keresztben átmenni rajta.
Hasonló bódék az út mellett, ez épp egy gumiszerviz. Ez volt az első település, itt akartunk pénzt váltani, de nem sikerült mert zárva volt a bank. De egy automata adott ki 6000 dalasi-t, indulásnak jó.
És ugyanúgy állatok az úton:
És tűz is volt:
A határtól nincs messze Janjanbureh, az itiner is írta, hogy itt várni fognak minket. Egyrészt vártak a rendőrök, Minden ellenőrző ponton meg kellett állni és eléggé pofátlanul követelték az ajándékokat. Kiadtunk kettő tollat, mire mondja, hogy jó, de mi öten vagyunk, még hármat. Másik ellenőrzőponton megkérdezi a rendőr, hogy mink van a gambiai rendőrség számára? Van öngyújtónk, tollunk, baseball sapkánk, kulcstartónk, ilyenekkel készültünk. De neki fejlámpa kell. Elég gyorsan kezdett fogyni a petit cadeau készletünk.
Vártak a gyerekek is, mindenféle performance-szal az út közepén vagy épp molinóval:
Chrysler-es barátaink hamarabb érkeztek a faluba, intéztek nekünk is szállást, ebben az utcában:
Nem épp olcsó a körülményekhez képest, hármunknak ~25e Ft. Ebben nincs reggeli, a tusolóban nincs víz (majd csak reggel lesz) és nincs takaró sem. De ez most ennyi, nincs sok szállás a faluban és van sok bamakós, készültek ránk.
És basszus ebben a faluban mindenki be van szívva. Ezt szó szerint kell érteni. Tiltott a füvezés az országban, de itt valahogy szemet hunynak fölötte, mindenki füvet termel és szív. Beszélsz valakihez és nem tudod, hogy veszi-e az adást. Csak néz rád végtelenbe állított fókusszal, mond valamit amiből nem értesz semmit. Az utcán is brutál erős fű szag van, kis túlzással be lehet tépni csak attól, hogy sétálgatsz 😄
Vettünk vizet ebben a boltban, majd még a csónaktúra előtt kajáltunk a méltán híres Bendula étteremben:
Ez itt a kerthelyiség, itt volt az asztalunk.
Ez pedig az ételünk, szedd magad akció van abból amit épp ma készített a hely tulajdonosa:
Finom volt a kaja, csirke valami hagymás szószban, sült krumpli és rizs. Azt meg majd meglátjuk, hogy lesz-e dolga a gyomorfertőtlenítőnek, fel vagyok készülve arra az esetre ha esetleg kellene 😄
Innen elsétáltunk a Gambia folyóhoz, befizettünk egy csónak túrára. Út közben láttam ezt az ültetvényt és rögtön világos is lett minden...:
Vadonatúj csónak enyhén betépett pilótával akinek a kezében még egy sör is van. Csak jól végződhet 🤣 Mindegy, max kiúszunk, mondjuk a krokodilok miatt lehet kicsit nehezített a pálya.
Krokodilokat ugyan nem láttunk, de vízilovakat igen, egy egész családot. Nehéz volt őket lefényképezni, mert messze voltak egy fás rész alatt, nagy zoom, bemozdult, de azért valami látszik belőle:
Megnéztük utána a szabadság fáját, ez a rabszolga kereskedésnek emléket állító ház mellett van. Aki a házból meg tudott szökni és elérte a fát, az szabad volt, nem lehetett eladni rabszolgának. De ez csak nagyon keveseknek sikerült.
A házban ez az úr mesélt a rabszolga kereskedő időkről. A rabszolgának szánt embereket itt tartották lent, sokszor hetekig, hónapokig. Addig amíg meg nem vették őket. Sokan meghaltak itt.
A végén aztán fizetnünk kellett fejenként 800 dalasi-t. Soknak tűnt. Előtte fizettünk 200-at egy embernek aki az utcán mesélt történetet a házról és a kereskedésről. Eléggé lehúzásszagú volt a dolog. De mintha minden túl lenne árazva a "tiszteletünkre". Persze megint csak nem sajnálom tőlük, csak ne legyen már minden két- háromszoros áron azért, mert itt vagyunk.
Két kép az utcákról:
A szállásunkon a vacsora sült csirke krumplival, volt vagy 1,5 óra mire elkészült, már azt hittük elfelejtették, mondjuk nem csodálkoztam volna rajta abban a masszív fű szagban. Egy 0,33-as sör ~1.100 Ft-nyi dalasi, ez is túlárazottnak tűnik. Olyan érzése van itt az embernek, mintha két lábon járó bankjegy automatának néznék a helyiek.
A totalcar-osok halottszállító autóját megint javítani kellett, de szerencsére most igazi szakemberek nyúlnak az autóhoz egy komoly műhelyben:
Este átmentünk még a hivatalos szállásra, ott buli volt, de nem maradtunk sokáig. Mindenki egyből barátkozik, érdeklődik, segíteni akar, kicsit sok. De amúgy kedvesek, csak kicsit sok.
Nap közben átváltottuk a szenegáli frankunkat és még 200 eurót dalasira. Annyi pénzt kaptunk érte, hogy nem fért be a táskába. És ha így nézzük, tényleg két lábon járó bankjegy automaták vagyunk... Bandi ezt így örökítette meg:
