Nézzük először a repülő helyzetet.
Páran hajnalban hazaértek a Turkich Airlines-al, mások ugyanezzel a társasággal úton vannak hazafelé. Ez biztató, ahogy az is, hogy az a járat amivel majd vasárnap megyek (először én is Isztambulba), az néha kis késéssel ugyan, de közlekedik.
Akik Srí Lankán ragadtak a törölt járatok miatt ők pedig úgy néz ki, hogy a szlovák külügy által szervezett mentesítő járattal fognak tudni eljutni Pozsonyba.
És akkor nézzük a mai nem túl bonyolult zseni napot.
| Jó reggelt 😊 |
Van a lakóparkhoz egy csomó szolgáltatás, lehet, hogy azokat a
medencéket le kell tesztelnem, mert itt sincs épp hideg. Nap közben olyan 30-32 fok, azzal a rendes párával, éjszaka viszont csúnyán lehűl, akár 25 fokig is 😅 Nap közben néha esik egy kis eső és ettől csak még párásabb az idő, de ezt már megszoktam.
Vasenttel elmentünk reggelizni, de semmi rohanás. Jól aludtam, de nem túl sokat, a tegnapi beszélgetés belenyúlt rendesen az éjszakába.
10 körül értünk a reggeliző helyre, avokádós toast-ot ettünk lágytojással amit kávéval kísértünk. Tökéletes reggeli volt.
Ahogy a környezet is tökéletes volt, egy parkban volt ez a brunch-olós hely, zöld, szép, csendes, sütött a nap. Elég sok időt töltöttünk itt, mindketten részletesen elmeséltük a másiknak, hogy épp miben vagyunk. Csak ültem ott és vigyorogtam és azt éreztem, hogy élvezem az életem 😁 Vasenttel zseniális dolog beszélgetni, kölcsönösen értékeljük egymás gondolatait és meglátásait. Pedig nagyon más kultúrából jövünk, de épp ez (is) adja ennek a barátságnak a mélységét. A személyes sztorik után el kellett mesélnem azt is, hogy kivel mi van. Vasent része volt a Gyati Tours-os baráti társaságnak amíg Magyarországon volt, mindenkire rákérdezett. Ez úton is üdvözöl mindenkit!
Majd visszamentünk a lakásba, beszélgettünk Babitával is, írogattam a blogot is. Aztán kicsit ledőltem aludni, volt mit bepótolni az elmúlt lassan két hétből.
Babita készített ebédet, ami ilyen délután 3 körüli ebéd volt. Nagyon szeretem az indiai konyhát és ez itt házi volt. Ez így kétség kívül a top 😊
De nem merte túl erősre készíteni, mert nem tudta mennyire bírom az erőset. Vasent szerint ez csak level 1 volt. Mondtam, hogy nyugodtam elmehetünk level 5-ig 😀 Úgyhogy emelve lesz a szint.
Délután volt még teázás, olyan tejes fekete teát ittam mint még soha. Egy hozzá illő keksszel. Babita specialitása. Ahogy Vasent fogalmazott, ez a tea és ez a keksz egymásnak lett teremtve. Hiánypótló lenne Budapesten egy olyan hely, ahol ezt meg lehetne így kóstolni. Beszéltünk is róla, hogy kellene csinálni egy ilyen bizniszt 😀 Lehetne a hely neve GyaTea 😅 Nagyon sokat nevettünk, már most sajnálom, hogy csak pár napra jöttem... Volt a teához olyan snack is, ami erősségben olyan level 3. Ja, az erős volt.
Késő délután - mondanám, hogy amikor már nem volt olyan meleg de pont ugyanolyan meleg volt... - elindultunk a belvárosba. Megnéztünk pár boltot, kezdődött az esti élet, eleinte kevés emberrel, utána nagyon sokkal.
Kiültünk az utcán egy helyre, Vasenttel söröztünk, beszélgettünk, nevettünk, igencsak jó volt a hangulat itt is, nem tudunk szomorkodni 😄
És miután alig ettünk még ma valamit, beültünk egy Pita Bakery nevű helyre ahol életem falafelét ettem. Valahogy a falafel Magyarországon száraz, még az általam kedvelt autentikus török étteremben is (vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy én eddig még nem találtam meg a tökéleteset), de ez itt valami zseniális volt! És volt hozzá level 4-es szósz, mi csak suicide sauce-nak hívtuk, ami kétszer öl meg 🤣
Innen elmentünk még a Marina Bay-be, megnéztük az éjszakai fényeket.
Jó sokat sétáltunk, elfáradtunk rendesen mindhárman. Egy ponton akartunk venni sört egy 7 Eleven-ben, de 22:30 után nem adnak. Az utcai beülős (kiülős) helyen happy hour-ban egy korsó sör 10 SGD, azaz ~2650 Ft. Mondjuk így is jóval olcsóbb, mint Isztambulban a tranzitban 😂 Elengedtük a sört, úgyis elfáradtunk, lesz még egy esténk. Fogtunk egy taxit és azzal jöttünk haza, én már a taxiban is elaludtam...
10-es listán 12-es nap volt! 😀
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése