Folytattuk körutunkat, a mai napon Nuwara Eliya-ból jöttünk el Kandy-be.
Az első megálló a szállástól pár km-re lévő postahivatal volt, ami egy igazi időutazós élmény.
Még bélyeg felragasztó alkalmatosság is van:
Majd elindultunk Kandy felé. A hegyekből szerpentines úton ereszkedtünk lefelé. Az egyik városban egy srác egy virágcsokorral futott a kocsi mellett egy darabig. Oké, köszönjük, nem kérünk. Majd pár kanyar lefelé és megint ott van. Hogy került ide? Keresztben levágta a szerpentines utat gyalog, gyorsabb volt mint mi autóval. Oké, ügyes, de nem veszünk. Majd ismét pár kanyar és megint ott van. Hogy? Több száz métert jöttünk és megint ott van. És amikor a következőnél is ott volt, akkor a Zoli azt mondta, hogy álljunk meg, megdolgozott érte, ő vesz tőle. Ömlött a srácról a víz, tényleg megdolgozott érte. Nem tudom hányszor tudja eljátszani ezt napon belül, mert valami brutál teljesítmény volt amit csinált. De eladta a virágot.
Tök rossz szélvédőn keresztüli becsillanós kép, de itt is épp elénk kerülve fut az úton úgy, hogy előtte már többször elhagytuk:
Kandy felé útba esett a Ramboda vízesés, tényleg csak meg kell hozzá állni. Elég jó környezetben lehet meginni itt egy elég rossz kávét. Na jó nem rosszat, de nem egy olasz eszpresszót. Sok helyen van amúgy jó kávé, ez sem volt rossz, csak a jó az nem ez.
Út közben tankoltunk és az van, hogy a benzinkutakon komoly sorok kezdenek kialakulni. Srí Lakna ugyanis a Közel-keletről szerzi be az olajat és most fennakadások vannak a szállításban. Sikerült tankolnunk és ezt egyszer majd meg kell még oldani az út során.
Beértünk Kandy-be, a város Srí Lanka egyik legfontosabb kulturális és vallási központja. Az utunk egyből a Temple of the Sacred Tooth Relic-hez (Fog temploma) vezetett. Ez az ország egyik legszentebb buddhista temploma, itt őrzik Buddha egyik fogereklyéjét. A hagyomány szerint aki az ereklye őrzője, annak van joga uralkodni az ország fölött, így a templom mindig is a királyi palota része volt.
A templom meglátogatása után beültünk kávézni, na ez az a kávé volt. És az a csokis keksz 😊 Viszont az idő eléggé elszaladt, egy kert meglátogatása volt még a terv mára, de az kimarad. Esetleg holnapra csúszik ha oda befér. Helyette elfoglaltuk a szállást, innen sem éppen gyász a kilátás Kandy mesterséges tavára és a királyi palotára:
Ez pedig a naplemente ugyanerről a teraszról:
Zsuzsi azóta is Ománban, nem tervezetten látogatja a közeli látnivalókat. Kihozza a helyzetből amit lehet, ehhez van valamennyi társasága is, de ettől még az egész szitu elég nehéz. Továbbra is csak abban lehet bízni, hogy a flydubai megoldja a hazajutást. Omán helyzete annyiból jobb, hogy az egész ország légtere nincs lezárva, Muscat-ból is indulnak járatok, még Európába is, de a flydubai egyelőre nem indít. Továbbra is bízunk a gyors megoldásban, persze első a biztonság.
A tábor résztvevőinek nagy része 5-én repülne haza, de itt is van már mindenféle előfordulás. Van akinek már törölték a járatát, van akiét még nem annak ellenére, hogy lezárt légterű országban kellene átszállnia, de nem tájékoztatták átfoglalási lehetőségről sem. Oké, még van bő 2 nap. De azért nézik az opciókat. Mert annak a valószínűsége elég csekély, hogy az Air Arabia, a Qatar és a flydubai járatai rendben elindulnak. A Turkish Airlines amivel egyelőre el lehet jutni Isztambulba. Én is ezzel repülök majd, ráadásul csak pár nappal később, remélem az én járatom rendben lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése