Duna-delta extrákkal - 10. nap: Hazaút

A puccos hotelban puccos volt a reggeli is, ideális volt az utolsó nap kezdeteként.

A motorok viszont vizesek voltak, valamikor esett az eső, ez nem volt épp ideális. Ahogy a radarkép sem. A hágó felhőben és szakad rajta az eső. Sok értelme nem lett volna így átmenni rajta, átterveztük az utat. Kár érte, ez lett volna az út utolsó élménye. Majd legközelebb.

Így volt elég sok autópálya, ami motoros szemmel elég kevés élményt nyújtott. Úgy nagyjából semmit. De legalább haladós volt. Vasárnap van, nem volt vészes a forgalom sem. Esőt azért a hágó kihagyásával is kaptunk, de szerencsére nem sokat, azért nem baj, hogy volt esőruhám. Amit többször is le akartam venni, utálom amikor beleizzadok. De szerencsére a többiek mindig lebeszéltek róla,  ilyenkor mindig jött egy újabb adag eső.

Tuborg, Sana erről jegyezte meg a Tibor-t :)

Ebédeltünk még egyet közösen, majd elköszöntünk. Dénessel Gyula felé jöttünk, a két Zoli és Bandi Nagyvárad felé vették az irányt.

Aztán megálltunk még Békéscsabán azon a benzinkúton ahol az induláskor is találkoztunk, és elkészült ugyan az a kép ami a 10 nappal ezelőtti reggelen:

Dénestől is elköszöntem, ő jobbra kanyarodott ki, én balra, az InterPhone pittyent hármat, megszakadt a kapcsolat. Itt ütött be az "ennek a túrának most vége van". Vegyes érzéseim voltak. Örültem, mert valami állati jó túra volt. És olyat adott ami még nem volt. Nagyon kellett. De szomorú voltam, mert vége van. Egészen lassan pötyögtem el a szüleim házához, letettem a motort, és hazajöttem Budapestre.

Az érkezés pillanata

Mennyire jó, tegnap még Bejrútban ébredtem fel, most meg itt ülök a lakásomban, és írom ezeket a sorokat. Egyébként hulla fáradt vagyok, ki kell pihennem ezt az utat. Jó pár óra alvás hiányzik, de ez pont így van jól.

Az is jó érzés, hogy nem felejtettem el motorozni. Igazán hasznos egy motortúrán :) A cuccaim jó részét viszont cserélni kell.

Az én csizmám is megadta magát a végére, mire hazaértem így nézett ki:

Ez kuka...

De kell másik sisak, felnyitható ami jól szellőzik, beépített napszemüveggel. Kell bele egy új InterPhone, mert a mostanit tönkretette a nap, fel vannak keményedve a gombjai, alig lehet megnyomni, ragad a műanyag, és csak az egyik fele szól. Elszakadt a maszkom is, kinyúlt a vesevédő, a protektor mellénynek nem ragad a tépőzára, a csizma is ugye kuka. Ezeket megette az idő... Bandi is hasonlókról számolt be, foszlik a ruhája, ahogy a sisakjának a bélése is, kinyúlt a maszkja, az aláöltözője, csizmájának levált a talpa, hengerzsákjának a belseje, és még sorolhatnám. Ez a veszteség lista. Ja igen, adjuk még hozzá a mobilomat... De ezek csak tárgyak. Az élmény így is megvolt.

Végül álljon itt a 'köszönöm' szekció, akár egy Oscar gálán:

Köszönöm Bikeman Zolinak, hogy kitalálta és megszervezte ezt az utat! Azt főleg köszönöm, hogy el is hívott :)

Köszönöm mindenkinek a társaságot, zseniális volt a csapat! Egyetlen apró súrlódás sem volt, nagyon jól működött minden. Jókat beszélgettünk, jókat röhögtünk, ugrattuk egymást. Lettek 'mondások' is az úton, mint pl. 'elvesztette a varázsát', 'ez már nem olyan mint régen' vagy épp 'ehhez nem járultam hozzá'...

Köszönöm a gyógytornászomnak, hogy úgy összerakta a hátamat, hogy minden gond nélkül bírta a motorozást.

És köszönöm mindenkinek aki olvasta a blogot. Folytatása következik, újra motorozni fogok. Most nagyon jól érzem magam. Engem szétcsapott ez az út! De úgy rendesen...

Sziasztok.

Duna-delta extrákkal - 9. nap: Ramnicu Valcea

Ma sok minden nem történt, egész nap utaztunk. Nézzük szépen sorban:

Savio reggel 7:30-ra jött. Mindig pontos és korrekt volt, még a borravalót is nehezen fogadta el. Alig volt forgalom, gyorsan kint voltunk a reptéren. Ha valakinek Bejrútban kell taxi, őt ajánlom, megvan nálam az elérhetősége.

A gép 10:15-kor indult, volt bő két óránk az indulásig. Most gyors volt a check-in, majd jött kilépés és a biztonsági ellenőrzés, reggeliztünk, beszélgettünk, és már indultunk is. Visszafelé is ugyan úgy, Turkish Airlines, isztambuli átszállás.

A gépünk most is Airbus A330-300, háttérben esőfelhők, de minket ez már nem érintett

A gépet egészen jól megtöltötték, ezért jár ezen járaton széles törzsű gép

A Bejrút - Isztambul út kicsit több mint 2 óra, az Isztambul - Bukarest kicsit több mint 1.

Felszállás

Viszlát Bejrút

Majdnem leghátul ültünk, itt volt pár szabad hely. Így beülten egy két fős helyre egyedül, gondoltam mekkora király vagyok, business class-on utazok:

Aztán kiderült, hogy nem én vagyok a legnagyobb király...:

Repülési adatok:

Csak úgy egy szárnyas kép, enélkül nincs blog :)

Leszállás

Megérkeztünk Isztambulba, szűk egy óra volt a következő gép indulásáig. Rohantunk a short connection-ös biztonsági ellenőrzéshez, amin egészen gyorsan át is jutottunk. De minek... Először menjünk a F6B kapuhoz, majd onnan a C3-hoz, majd kiírták, hogy 2:15 perc késés, és majd 1,5 óra múlva lesz kapu infó. Remek.

A 2:15-ből végül 3 óra késés lett. Ezért elvileg már jár kártérítés, majd meglátjuk milyen okokra hivatkoznak, de ha kifizetik, ennyivel olcsóbb lesz a következő út. Az is mókás volt, hogy a beszállítás közben egy technikus épp egy mellettünk lévő ülést szerelt. Nagyon kellemetlenül érezte magát, kb. mindenki őt nézte, kapkodott, és végül nem sikerült megjavítania az ülést.

Végül csak felszálltunk

Kis géppel, egy Airbus A321-el repültünk Bukarestbe, de azért ez nagyon más mint a fapadosok által használt A320/321-ek. Van lábtér, állítható az ülés (jó esetben meg is áll, nem úgy mint az elromlott ülés...), van kijelző mindenki előtt.

Megérkeztünk Bukarestbe, de az elvesztegetett három óra hiányzott. El kellett volna ugyanis jutni ma a transfogarasi hágóhoz, az terv szerint fent lett volna a szállásunk. Ezen változtattunk, legyen akkor a Transalpina hágó, szálljunk meg az aljában, azt még elérjük sötétedés előtt. És majd holnap motorozunk a hágón, jó lesz ez.

Felvettük a motorokat, itt azért visszaütött a kapkodás. Egyrészt leejtettem a telefonomat aminek csillagosra tört a kijelzője. Milyen jó lett volna, ha van rajta készülékbiztosítás, de nem volt. Mindegy, ez csak tárgy, nagyobb baj ne legyen soha. Ha még szarul is érzem magam tőle, akkor annyival is hátrébb leszek, így gyorsan elengedtem. De hibáztam akkor is, amikor itt hagytuk a motorokat az indulásnál, és elcsomagoltam a motoros cuccaimat. Történt ugyanis, hogy jól beleizzadtam a csizmába meg a motoros ruhába, majd mindent beletettem egy vízhatlan hengerzsákba amit ott hagytam a motoron. Pár nap múlva eszembe is jutott, hogy ezt lehetett volna másképp is csinálni, na mindegy, ez már ilyen, ott rohadjon meg. Na pontosan ez történt... Ha nem is rohadt meg, de nem volt túl kellemes szaga a cuccaimnak.Meg a zsáknak sem :) Mindegy, a cuccok nagy része úgyis cserés. Amúgy meg egészen jól kiszellőzött.

Kb. 200 km-t motoroztunk ma Ramnicu Valcea-ig. A szállásunk elég puccos, tranzit szállásnak teljesen megfelel.

Este elmentünk vacsorázni egy közeli étterembe, csak úgy rohangált körülöttünk a személyzet, igazán kedvesen voltak. Jót beszélgettünk az elmúlt napokról, majd volt egy kis activity is, de csak mutogatás, és bármit fel lehetett adni a másiknak. Jó kis búcsú este volt, remekül szórakoztunk. De ez minden estéről elmondható, szuper a csapat!

Itt épp a "hűség" szót mutogatom, kitalálták :)

Közel-Kelet - 8. nap: Beirut

Végre nem rohantunk reggel, egészen későn indultunk el a belváros felé. A belvárost az izraeli-libanoni háború után újjáépítették. A Mohammad Al Amin mecset mellett keresztény templomok találhatók.

A mecset közelében találtuk Savio-t, aki ma a taxijával fuvarozott minket mindenfelé. Végtelenül nyugodt ember, irigylésre méltó ahogy ebben a forgalomban vezet. A közlekedésről nem írtam, de az a szokásos keleti. Aki ahol elfér, ott megy. Nem dudálnak annyit mint Indiában, de azért sokat dudálnak, és ez itt is csak kommunikálás, hogy "figyelj, jövök", nincs benne agresszió.

Savio az örmény negyedet ajánlotta, ez nagyon jó választás volt. Nem turistás (megjegyzem azért nincs sok turista), az igazi életből kaptunk itt ízelítőt, és finomat ettünk. Persze ez így kicsit hülyén hangzik, de tényleg az örmény negyed adott sokat hozzá a bejrúti élményhez. Két jó élmény volt itt, az egyik amikor a helyiekkel az utcán kint ülve söröztünk, a másik a kebabos aki bitang jó kaját készített nekünk.

Az örmény negyed egy utcája

A kábeleket itt is nagyon szeretik, bár az egyik vicces helyi szerint csak a madarakat szeretik nagyon, és miattuk van ennyi... :)

Következő célpontunk a Pigeon Rocks (Galamb sziklák) volt, szép látvány:

Majd jött a beach, ahol csak mi ketten Dénessel nem fürödtünk. Azért kicsit belementem a vízbe, de nem úgy mint a többiek, akik a hullámok között lubickoltak.

Savio éttermet is ajánlott, Mr. "Welcome to Lebanon"éttermébe vitt el. Valójában Le Chef nevű kis családias étterem volt, ahol a tulaj(?) mindenkinek azt ordibálta, hogy "Welcome to Lebanon". Amikor mi bementünk, minket is ez fogadott. Ha valaki elment az utcán, annak is ezt kiabálta bentről. De amikor elvitte a tányérunkat és megköszöntük, akkor a "you are welcome" helyett is jött a "Welcome to Lebanon". Mindezt ráadásul unott fejjel, de legalább jó hangosan. Nagyon vicces figura volt. A kaják nem voltak fotogének, különösebben nem is volt nekem gasztronómiai élmény, úgy értem nem kaptam tőle sokkot, de azért finom volt. Így álljon itt az étlap és Mr. Welcome to Lebanon:

"Welcome to Lebanon"

Innen még a bulinegyedbe mentünk el egy rövid időre. Ilyen helyeken gyakran jönnek oda az emberekhez kéregetni. Legszívesebben mindegyiken segítenék, mert tényleg rászoruló emberek. De nem tudok mindenkin segíteni. A leginkább szívszorító amikor gyerekek jönnek oda, koszos ruhában. És nem tudom, hogy kihasználják-e őket, valószínűleg igen, erre vannak betanítva. De most volt olyan is, amikor szír menekült a kislányával kéregetett, egészen pontosan akart eladni nekünk egy csomag papírzsebkendőt. A 3-4 éves kislány meg a boci szemeivel néz. Lehet tényleg alig van mit enniük. Mi meg több százezer forintér eljövünk ide, és "herdáljuk" el a pénzt egy bárban. Én magam sem tartom igazságosnak. De nem tudok mindenkin segíteni.

Bejrút ma valamennyit visszahozott, de az én 10-es skálámon ez így is max 4 pont. Nem rossz ez a hely, ha valaki szeretne kilépni az utazási komfortzónájából, akkor a nyugati célpontok helyett jó. De ahhoz, hogy engem elvarázsoljon, ennél már több kell.

Közel-Kelet - 7. nap: Byblos, Beirut

Hogy is kezdjem... egyelőre nincs meg az érzés amit keresek egy út során. Byblos egy tengerparti város, nyaralóövezet, puccos, modern épületek, drága autók. Állítólag 5000 éve lakott, de ez a hangulatból nekem nem jött le. Itt volt a szállásunk:

Itt Harley áll a Burda üzlet előtt

Lesétáltunk a partra, megnéztünk egy várat, illetve ami maradt belőle. Ez volt az egyetlen ami régi időkre utalt.

Átsétáltunk egy strandra, mert Bikeman Zoli elvileg oda ment. De nem, ő egy másik strandra ment, így a délelőttöt külön töltöttük. Mi mondjuk nem is fürödni mentünk mint ő, csak üldögéltünk ott, beszélgettünk, megittunk egy-két sört és ebédeltünk. Érdekes dolog történt itt, volt a parton egy rendőr, legalábbis valamilyen policia feliratú ruhában volt. A kezemben volt egy palack víz, mire ő kérdezte, hogy mi van benne, vodka? Mondom nem, ez víz. Nem értette, szerinte az vodka. Mindezt egyáltalán nem normálisan mondta, hanem kissé agresszívan. Oda kellett adnom neki a palackot, hogy meg tudja szagolni, és akkor lenyugodott. A pincér csajoktól kérdeztem, hogy mi volt ez, és állítólag vannak helyiek akik vizes palackban hozzák le a partra a vodkát, és erre ugranak.

A strand ahova lesétáltunk

Egy autó ezután elvitt a Jeita Grotto-hoz. Láttam már pár cseppkőbarlangot, de ez így is ütött. A legnagyobb cseppkő több mint 20 méter magas. Két része van, a felső a nagyobb, az sétálós, az alsóban csónakkal viszik az embereket. Fotózni nem lehet, de az alsóban a csónakos megengedett egy-egy vaku nélküli gyors fotót. A brutál része az persze a felső barlangban van.

A barlanghoz vezető út

Majd jött az út Bejrútba. A sofőrünk megállt a kikötőnek azon a pontján ahol 2020-ban felrobbant a szabálytalanul tárolt ammónium-nitrát. Kioltva ezzel 200 ember életét. Még most is nagyon sok betört ablakot láttunk, a kikötőben lévő látvány pedig borzalmas a mai napig, még messziről is:

A következő képet a mecsetről normális esetben nem tenném fel, kocsiból készült. Úgy voltam vele, hogyha majd jövünk este, akkor lefényképezem rendesen. De ez nem igazán sikerült...

A szállással itt is volt anomália, letörölték a foglalásunkat mire megérkeztünk. De sikerült egy másik hotelba foglalni. Puccos szállás, olyan steril. Teljesen rendben van, tágas, tiszta, csak nem ez az ami megfog.

Kis pihenő után este nekiindultunk a városnak, ehhez nem volt olyan sok kedvem, napról napra egyre fáradtabb vagyok. Jó lenne már egy rendeset aludni. De elindultunk. Csakhogy az országban nincs közvilágítás, ez még mindig a 2020-as államcsőd hatása. Ami viszont nagyon fura, hogy annak ellenére, hogy az állam ezt nem tudja finanszírozni, az emberek látszólag jól élnek. Iszonyt drága autók rohangálnak, mennek a bulik meg a rongyrázás. Mi meg botladoztunk a tök sötétben, volt, hogy négysávos út szélén.

A mecsetről ilyen képet sikerült lőnöm

Elmentünk még a bulinegyedbe, de nem maradtunk sokáig, a társaság nagyobb része ment volna pihenni.

Hát, mit mondjak, nem erre számítottam. Az ország látszólag sokkal gazdagabb mint Szíria, az emberek jobban élnek, nem kopár dombok vannak hanem zöld hegyek, termőföldek, kiépült városok, magas épületek. De ez nem az ami engem magával ragad. Az az előző két napon volt. Beszéltük is, hogy maradjunk-e plusz egy napot Szíriában, de végül én is azt támogattam, hogy kell Libanonra is két nap, ne rövidítsük le egyre. Most azt mondom, maradni kellett volna. De ugye a feltételes mondatoknak nem sok értelme van, már itt vagyunk, ebből hozzuk ki amit lehet.

Így ezt ugyan lefotóztam, de egyelőre nem igaz: