Közel-Kelet - 6. nap: Damascus és út vissza Libanonba

Jó reggelt Damaszkusz:

A nap természetesen reggelivel kezdődött, a tizedik tányér után lett is egy kis előző napi érzésünk, de azért itt majdnem mindent megettünk:

A sétát az óvárosban kezdtük, az első állomás az a hely volt, ahol Pál apostolt megkeresztelték a megtérése után:

A helyszín jelenleg egy altemplom, Damaszkusz hét egymásra épült szintből áll (jelenleg...). Ez most a második szint. A várost lerombolták, újjáépült, földrengés pusztította el, majd újjáépült, így alakultak ki a szintek. Ezek miatt alagút, vagy barlang rendszer is van a város alatt, de az nem látogatható. Azokban harcok is folytak a háború idején. Az óvárosba kapukon keresztül lehet bejutni, azokból is épp hét van.

A következő célpont az Azem palota volt, életképek az oda vezető útról:

Rajz egy falon

Nem mint ha a reggeli nem lett volna elég, de amit lehet megkóstolok

Itt valószínűleg "elég jó" kenyeret adnak ha érdemes érte ennyit sorba állni

Zoli narancs préseléssel is próbálkozott...

...jól sikerült

Egy zárva lévő üzlet a bazár soron

Az Azem palota múzeumként működik, bent az igazán érdekes részeket nem szabad fotózni (még a damaszkuszi acélból készült késeket sem).

Majd egy kávé következett, az egyik legősibb kávézóban a városban. Hozzáteszem az egész város az egyik legősibb ahol valaha jártam, vagy ahol egyáltalán járni lehet.

Innen folytattuk az utunkat az Omajjad mecsethez, ami a muszlim világ egyik legfontosabb szentélye.

A mecsethez vezető úton készült képek:

A mecset kívülről és belülről is lenyűgöző. A legtöbb damaszkuszi útikönyv borítóján ennek az udvara szerepel:

Innen a Nemzeti Múzeumukhoz mentünk, ismét egy bazáron keresztül. Itt van az igazi élet, valami hihetetlen atmoszférája van. Én le vagyok nyűgözve, ezeknek az embereknek pedig ez a normális.

Az emberek eléggé megnéznek minket, engem különösen, mert még ki is lógok jelentősen fölfelé a tömegből. Itt történt, hogy két tinilány megállt mellettem, nagyon kis aranyosak voltak, kendő a fejükön és az egyik köszönt, hogy "marhaba". Mire én is "marhaba", és folytatta arabul. Nem beszéltek angolul, mosolyogtunk, integettünk egymásnak és mentünk tovább.

Mondanom sem kell, nem botlunk lépten-nyomon turistákba. Azért vannak hasonló vállalkozó szelleműek, de nagyon kevesen.

A múzeumot gyorsan végignéztük, a többiek annyira gyorsan, hogy a nagy részét csak nekem mesélte Sana, a többiek a kertben ittak egy kólát. Természetesen nem azért mert nem volt sör, egyébként is kólát akartak inni... :)

A múzeum kertje

Innen elmentünk még egy kis kézműves bazárba, itt vettem egy szír kendőt.

Ez volt az a pont is ahol elköszöntünk Sanától. Nagyon sokat hozzáadott a személyisége az úthoz, ha valaki veszi a bátorságot és elmegy Szíriába, csak ajánlani tudom.

A határ felé vezető úton vettünk még egy szendvicset egy utcára néző helyről, gyors megoldás volt, mégis helyi kaja. Aggregátor ment, ahogy a legtöbb helyen, mert sokszor nincs áram az országban. 1 órát van, utána 5 órát nincs. Ezért mindenhol aggregátorok és akkumulátorok vannak. És üzemanyag sem nagyon van, mert kell az aggregátorokba.

Beszélgettem a sofőrrel is kicsit, ő is muszlim. Mesélte, hogy az iskolában keresztény osztálytársai is voltak. A mai napig jó barátságban vannak, tiszteletben tartják a másik vallást és szokásait. Sőt, elmennek egymás ünnepeire. Nagyon jó volt ezt hallani.

A határig a szokásos ellenőrzőpontokon mentünk át, továbbra sem volt semmi gond. Mondanom sem kell, az ellenőrzőpontokon és a határon szigorúan tilos fényképezni (de még kormányzati épületet sem szabad). Eszembe sem jutott volna, de a sofőr is határozottan felhívta rá a figyelmünket. A határátlépés valamivel gyorsabb volt visszafelé. Itt is több helyen meg kellett állni, több épületbe bemenni, kilépési illetéket venni, stb, nem emlékszem pontosan, annyira bonyolult. De a sofőrünk intézett mindent.

Szíria nagyon magasan felülmúlta a várakozásaimat, zseniális ország. Mondom ezt úgy, hogy csak egy nagyon kis részét láttam. De az lenyűgözött. Iszonyat magasra került a léc, nem tudom, hogy Libanon meg tudja-e majd ugrani, nehéz lesz. Mert jelenleg nálam Szíria a nr1. Szerelmes lettem. Az országba. Is :)

A teljesség kedvéért el kell mondanom, hogy Szíria a hivatalos besorolás szerint a nem ajánlott kategóriában van. Nem csak bizonyos területei, mint Libanonnak, hanem a teljes ország. Ha valami történik, az a "mi szóltunk, hogy ne menj oda, oldd meg" besorolás alá esik. Biztosítás sem érvényes (de van olyan külföldi székhelyű biztosító, ahol lehet kötni, nekem is ilyen volt). De minket semmilyen atrocitás nem ért, csak és kizárólag jó élmény. Persze vannak olyan részei, ahova nem szabad menni. Egy szó mint száz, ha valaki saját felelősségére úgy dönt, hogy eljön ide, én csak ajánlani tudom.

Visszafelé fotóztam még menekülttábort az út mellett, és autópályán szemben jövő autót is. De ezen én már nem lepődök meg.

Bejrúton most csak átjöttünk, Byblos-ig hozott az autó. Ahol kissé nehezen lett szállásunk, de ez is megoldódott. Amit kinéztünk, és majdnem le is foglaltunk a booking-on, az zárva volt. Érdekes, hogy közben meg foglalható.

Két tuk-tuk furikázott minket, de végül lett olyan hotel ami nem nagyon drága és hely is van.

A hotel pultja:

Mindenhol a magyar pénzek :)

A hotelben már volt sör is :)

A többiek este még lementek a partra kajálni, én nem tartottam velük, írtam a tegnapi bejegyzést. Itt ütött be, hogy megélés vagy írás. De el voltam maradva, írtam. Állítólag sokat nem vesztettem, puccos nyaraló hely, nyugati zene, így nehéz lesz megugrani a szintet. Meglátjuk.