Közel-Kelet - 5. nap: Damascus, Maaloula

Ma reggel Beirut-ból átjöttünk Damascus-ba, Szíriába. Az egyik legjobb nap volt amit valaha eltöltöttem utazásaim során. Konkrétan sokkolt, olyat ütött. Nem tudom, hogy képes leszek-e írásban rendesen visszaadni, mert a nap egyértelműen azt érdemli. Most biztos nem. Éjfél van, most értünk vissza a szállásra úgy, hogy előző éjszaka csak 3 órát aludtam. Azt sem tudom, hogy bírtam idáig. Ja de, úgy, hogy valami brutálisan jó volt, nem volt időm fáradtnak lenni egy percig sem. De most már hulla vagyok. Holnap megpróbálom. Persze ha holnap is lesz még egy ilyen nap...

-------------------------------------

Álljon itt a (most már tegnapi) nap beszámolója:

Három órát sikerült aludni, nem voltam épp a toppon amikor felkeltem. Ez a látvány fogadott a szobából:

Jó reggelt Beirut!

A szállás teljesen rendben volt, mondjuk a fejenként 60 dollár nem volt épp gazdaságos 3 óra alvásért és egy reggeliért. Na jó, volt benne tusolás is. Így már megérte :)

Egészen korrekt reggelit adtak, bár itt még fogalmam nem volt arról, hogy milyen lesz a nap végén a vacsora...:

9-re volt megbeszélve a tranzitunk, Szíriából jött át értünk egy autó. 8:45-kor ott volt, és mondta, hogy akkor ő indulna. Mi meg még csak épp, hogy magunkhoz tértünk, vagy inkább még azt sem.

Az autópályán alig volt autó. Ha volt, akkor az lehet, hogy szembe jött. Láttam már ilyet. Persze a városban volt forgalom, volt rendes dugó is. De sok emelkedő is van amin a teherautók csak lépésben mennek és próbálják őket megelőzni a személyautók. Szemből meg ugye jönnek, ezért aki előz az dudál, és mindenki szépen lehúzódik, hogy épp elférjenek. Kissé kaotikus, de működik. Ilyet is láttam már, sőt... És ezen a lenti képen ugyan fel vannak festve a sávok, de volt ahol az sem volt:

A sofőr jól beszélt angolul, és minden szempontból nagyon korrekt volt. Ott állt meg ahol jól váltották a pénzt, elmondott minden információt amire szükségünk volt, türelmesen megvárt ha épp kellett, ajánlott helyeket, hogy miket nézzünk meg, arról nem is beszélve, hogy mindent intézett a határátlépésnél, ami nem volt épp egyszerű folyamat.

Ahogy közelítettünk a határhoz, több nagy menekülttábort is láttunk, ide nem ajánlott bemenni. Persze nem is emiatt jöttünk. Ezek a részei Libanonnak hivatalosan utazásra nem ajánlott kategóriában vannak, ahogy egész Szíria is. De erről majd később.

Megérkeztünk a határhoz, kb. 1 órás procedúra volt átjutni Szíriába. Először megálltunk egy pecsétért, utána azt egy másik megállónál meg kellett mutatni, majd az autó papírjait ellenőrizték, utána vámvizsgálat, ez mind külön megálló. Volt olyan épület ahova nekünk is be kellett menni, volt ahova csak a sofőr ment be, volt amikor csak megálltunk és ellenőriztek valamit. És ez még csak a kilépés volt. Pár órával a belépés után ki is léptünk Libanonból. Jött kb. 5 km senki földje, majd a szír oldal. Első lépés a covid igazolás, be kellett mennünk egy épületbe, egy kb. 6x8 cm-es papírdarabra fel kellett írnia mindenkinek a nevét, megmutatni a covid igazolást. Elfogadták a mobilon bemutatottat is. Majd venni kellett 70 euróért vízumot, itt ezért adtak két papírt (hármat, de egy ott maradt ahol ezt megveszed), majd a másik kettővel és az útlevéllel át kell menni egy másik ablakhoz. Ez egy nagy teremben van, sok sok ablak egymás mellett, de csak párban ül személyzet, akik kivétel nélkül cigiznek. Meg azok is cigiznek akik át akarnak menni a határon. Az üvegfal előtt és mögött is füst van, közben meg a teremben ott van a dohányozni tilos tábla. A pulton egy ember előtt egy halom pénz, érdekes látvány és élmény.

Szóval oda kell menni az ablakhoz az útlevéllel és a két papírral. Itt megkérdezték, hogy mi a foglalkozásom, majd az egyik papírt elvették és pecsét az került az útlevélbe. Amikor ezen mindenki túl volt, akkor összeszedték az összes útlevelet, és újra beadták egy ablakon, ahol megkérdezték a végzettséget és, hogy milyen országokban jártam az elmúlt időszakban. És akkor ebből az épületből kimentünk. Elindultunk a kocsival, megálltunk egy másik épületnél, ide az összes útlevelet bevitte a sofőr, és nem tudom mi történt bent. Utána újra elindultunk, megálltunk egy ellenőrző ponton, ahol megnézték a pecsétet az útlevélben és megnézték a megmaradt papírt is. Majd a következő ponton ahol megálltunk, ellenőrizték az autót. És már bent is voltunk. Meglehetősen komplikált volt, de a sofőr nem először csinálta az látszott. Több helyen ismerték is, úgy tűnt. Nem is lehet máshogy bejutni az országba (repülőtér a jelenleg is le van zárva), csak utazási iroda vihet be meghívólevéllel, de ilyen helyen kell a kísérő is. Lehet, hogy nem is lehetne nélküle jönni, de ha lehet is, rengeteg időt és energiát spórolt nekünk.

Damaszkusz felé vettük az irányt, jó minőségű út, kicsi forgalom. Egyszer egy traffipaxba is beleszálltunk... Több ellenőrzőponton is meg kellett állni (Damaszkuszig volt vagy 4-5), itt katonák állnak gépkarabéllyal a hátukon. A sofőr minden esetben mutatta a pecséttel ellátott meghívólevelünket, elmondta, hogy magyar turistákat visz és már mehettünk is tovább. Valószínűleg ki van adva, hogy nem kell piszkálni azt a kevés őrült turistát aki meglátogatja az országukat. Ezt persze nem tudom, ez volt az érzésünk. Nagyon normálisak voltak. Sehol semmilyen fennakadás nem volt. Csak mutattunk a "magic paper"-t és már mehettünk is tovább. Max a csomagtartóba néztek be. Több helyen elhangzott a "welcome to Syria" is.

Egy kép az útról, tényleg olyan mint a filmekben, dimbes-dombos, homok és kő, növényzet szinte nulla (legalábbis ezen a részén az országnak):

A szállásunk Damaszkusz belvárosában van, ahogy sétáltunk oda, az utcát látva elsőre volt egy kis India érzésem. Ez persze gyorsan elmúlt, az emberek mások, a szokások mások, az ételek mások, stb stb, csak egy első benyomás volt.

És a szállás, az valami fergeteges volt. Nagyon autentikus, kis udvarral lent és egy ilyen beszélgetős "közösségi tér", a szobák tágasak, tetőterasz, kedves személyzet, welcome drink.

Utcafront

A "közösségi tér"

Szoba

Nappali

Közben megjött az idegenvezetőnk is, Sana. Muszlim lány, tökéletes angollal, arabot és angolt tanít, mellette idegenvezető. Elindultunk az autóhoz, hogy Maaloula felé vegyük az irányt. Ez kb. 50 km Damaszkusztól. Pár látkép még az indulás előtt:

És egy látkép a külvárosról, amit szétlőttek a háborúban. 2019-ben lett vége a harcoknak (bő 10 vagy inkább 11 év után), sok romos részt látni az útról. A belváros szerencsére majdnem teljesen sértetlen maradt.

Maaloula már messziről is egy csoda:

Ja igen, van velünk +1 ember, János, aki nem motorozott velünk, vele Libanonban találkoztunk a szálláson, ott csatlakozott hozzánk. Illetve velünk van Sana is, a képet a sofőr lőtte.

Az első látnivaló egy ősi katolikus templom volt. Sajnos megsérült a háborúban, de helyreállították.

A városban az aramaic (aramik) nyelvet beszélik, amit Jézus is beszélt. Egy pár helyiség van már csak a a világon ahol beszélik a nyelvet. Egy nő elmondott egy imát aramaic és szír nyelven is:

Kilátás a templom mellől:

A másik oldalon pedig egy szétlőtt hotel van, szomorú látvány:

 

Ittunk egy kávét mielőtt tovább indultunk volna, ránk fért rendesen. Ami ezen a képen az érdekes, a Zoli kezében lévő pénz köteg. 100 euróért vagy 1,5 cm vastagságú szír lírát kaptunk, egy gumival volt összefogva a köteg, úgy adták ide.

Kilátás a harmadik oldalra, mesébe illő a környék:

Sanaval épp egyforma magasak vagyunk :)

Werkfotó

Végigmentünk a sziklák között, ami St Johanna életét mentette meg, az út egy kolostorhoz vezet. A kolostorban az apácák megmutatták a két templomot, sajnos ez is megsérült, de helyreállították. Viszont sok szándékos kárt okoztak a szent képekben a katonák, erről meglehetősen felindultan mesélt a nővér. Volt ahol belelőttek a képbe, a képen lévő alak fejébe a freskón, volt amit felgyújtottak.

Majd indultunk vissza Damaszkuszba:

Az úton Sana végig mesélt, sokszor ugratott minket, iszonyat jó fej, kommunikatív, vidám csaj.

Sétáltunk kicsit a belvárosban, de már nagyon éhesek voltunk, így kerestünk egy éttermet. A "kerestünk"-et úgy értem, hogy Sana mondta, hogy hova megyünk :)

Egy utcai látkép

Az étteremben elkövettük azt a hibát, hogy éhesen rendeltünk. Eltöltöttük itt vagy két órát, de nem tudtuk megenni amit rendeltünk. Nem hogy nem tudtuk megenni, a végén kb. a felét úgy szedték le az asztalról, hogy csak épp bele ettünk. Viszont egy csomó kaját megkóstoltunk, igazi ízkavalkád volt, teljesen kész voltam. A hely autentikus, a társaság zseniális, az ételek finomak, szír zene szólt, végem volt. Nem is tudom mikor éreztem magam ilyen jól.

Amikor leszedték az asztalt, Bandi csak annyit mondott, hogy "ha anyám kérdezi, akkor mindent megettünk"... :)

És jött még egy desszert:

Este még sétáltunk a belvárosban, hihetetlen, hogy milyen élet van. Pont mint egy normális városban. Mert, hogy Damaszkusz egy teljesen normális város. Csak kapkodtam a fejem jobbra-balra, azt sem tudtam hova nézzek.

Egy ilyen motoron hárman vagy négyen is szoktak ülni:

Dénes pedig mindenhol bicskát keresett:

A fél társaság elment a hotelba, a másik fele (Zoli, Bandi és én) elmentünk még Sanahoz és egy tea és zene mellett beszélgettünk. Ehhez a naphoz minden hozzátett egy kicsit. Amikor már azt hittem, hogy ez a nap így kerek, akkor jött még valami. Utána még valami. Zseniális nap volt.