India újratöltve - Esküvő: harmadik nap - házasságkötés

A nap mondhatjuk szokásosan kezdődött, későn keltünk, reggeli, majd egy rituálé. Ez most Vasent megtisztításáról szólt. Mindenki aki házas, megmosta a fejét, nyakát, karját vagy épp a lábát.

Dél körül elmentünk inni egy kávét és délután elkezdődött a készülődés a szertartásra. Mindenki szépítkezett, a férfiak tradicionális ruhában vagy öltönyben, a nők, lányok sari-ban. Dettire is ráadtak egy sari-t, már a procedúrát is nagyon élvezte ahogy együtt készülhetett a család női tagjaival. Sürögtek-forogtak körülötte, egyikőjüktől a ruhát kapta, a másiktól nyakláncot vagy épp karkötőt vagy egy ékszer pontot a homlokára, és megcsinálták a haját is alkalomhoz illőre. Az eredmény sem maradt el. Elmondása szerint hatalmas a készlet ruhákból, ékszerekből és minden másból a mi a szépítkezéshez szükséges.

Én öltönyt vettem fel, ehhez pedig a fejemre kötöttek egy vörös színű turbánt. Ami eleinte olyan szoros volt, hogy minden egyes szívverésemet éreztem, mert lüktetnek az erek a fejemen. Külön turbán felkötöző ember volt, de volt vasalási szolgáltatás és borbély is.

Vasent is készülődött, ő egyenesen úgy nézett ki mint egy herceg. Természetesen vele foglalkoztak a legtöbben. Díszes arany színű ruha, hozzá illő hegyes orrú cipő és turbán.

Aztán elindultunk. Azaz elindultunk volna. Egyrészt épp szembe jött egy másik esküvői menet, peregtek a dobok, táncoltak, és utunkat állták. Utána sikerült elindulni, Vasent a virágokkal feldíszített autóval, a többiek pedig beszálltak ahova épp befértek. És maradtunk hatan, akik nem fértünk be sehova. Detti elment az egyik autóval, de én a család további 5 tagjával ott ragadtam. Hívtak Uber-t, OLA-t, de nem volt elérhető autó. Próbáltak leinteni taxit amiben nem ült a vezetőn kívül senki, de azok vagy meg sem álltak, vagy ugyan megálltak, de intettek, hogy nem. Ezzel elment vagy fél óra, nőtt a feszültség, hogy hogyan fogunk odaérni. Végül beültünk két autoriksába, és azokkal mentünk.

Amikor odaértünk, akkor Vasent épp megérkezett a szertartás helyszínére lóháton ülve. A tradíció szerint a herceg lovon vagy elefánton érkezett. Szóltak a trombiták, peregtek a dobok, hatalmas volt a hangulat, mindenki táncolt, teljes volt az extázis. Gyorsan beálltunk mi is.

Később Dettitől megtudtam, hogy Vasent ott állt kb. 2-300 méterre a helyszíntől, és kérdezte, hogy hol vagyok. Mondták neki, hogy késnek páran, köztük én is, de neki most indulnia kell mert idő van. A válasz az volt, hogy nem indul amíg nincs itt Gyati, és a lovon ülve ott állt emiatt vagy 20 percet. Élete egyik legfontosabb napján erre is figyelt. Nagyon hálás vagyok neki, ezt később külön megköszöntem.

És innentől jöttek a rituálék. A lóról leszállt, leült egy alacsony ülő alkalmatosságra, majd bement a terembe. Akarom mondani bevonult. Elképzelni nem tudom, hogy milyen érzés lehetett ez neki.

Megállt középen, egyik oldalán a nők, a másikon a férfiak, és szemből megérkezett Babita. Vasentnek csillogott a szeme amikor meglátta őt. Felálltak egy virágokkal teli dobogóra, itt folytatódtak a rituálék. Meg kellett tenni 4 kört (az összesen 7-ből), majd Babita virágszirmokat szórt Vasent fejére.

Ezt a részt hatalmas érdeklődés övezte. Utána volt egy kis szünet, és elkezdődött egy több órás szertartás. Ezen csak az ifjú pár és Babita szülei vettek részt, illetve egy ember aki vezette és egy másik aki segített. Középen egy tálban tűz égett, és közben folytak a rituálék. Itt volt a további 3 kör (mindegyiknek külön jelentése van), és továbbiak, gondviselésről, befogadásról, áldások. Ezt a részt csak páran nézték, ami nekem fura volt. Mégis életük egyik legfontosabb eseménye, a több száz ember meg beszélget és eszik. Ez pedig azért van, mert maga a szertartás mindig ugyanaz, pontosan jól ismeri mindenki, csak nekünk volt új. És inkább egymással töltik az időt a vendégek.

Én hosszasan néztem, sokat magyarázták, hogy épp mi történik és az mit jelent. Aztán ettem én is.

Volt rajtunk is valamennyi figyelem, de egyáltalán nem zavaró. A legtöbb kérdés arra vonatkozott, hogy honnan jöttünk, először vagyunk-e az országban, és hogy ettünk-e már. Akik már ismertek minket, ők mindig azt kérdezték, hogy ettünk-e már. Így ez a kérdés hangzott el messze a legtöbbször. Akkor jöttek az ajánlások, hogy mit próbáljunk még ki, így folyamatosan ennünk kellet. Ez nagyjából minden napra igaz, lesz mit lesportolni.

A rituálé végén volt egy külön vacsora, ami arról szól, hogy a - most már - feleség szülei megvendégelik a férj családját, barátait. Külön keresett meg egy pincér, hogy hívnak, nekünk is oda kell ülni az asztalhoz. Ezek a gesztusok nagyon jól estek, hihetetlen, hogy ilyen szinten a részesei lehettünk az eseményeknek. Sokadik megtiszteltetés volt ez számomra. A vacsora azzal kezdődött, hogy egy férfi ment körbe az asztal körül, mindenkinek a szájába adott egy édességet és adott egy jelképes ajándékot. Mint általában, itt sem tudtam mit kell csinálni, mert ez egy boríték volt, elsőre azt gondoltam, hogy nekem kell bele valamennyi pénzt tennem. De nem, én kaptam. Utána pincérek szolgálták fel az ételeket és italokat.

One more selfie Lacikám :-)

Az egész szertartás végén pedig a férfiak gyűltek össze, egymással szemben ültek le a két család tagjai. Itt adták át hivatalosan a lányukat a másiknak. A hagyomány szerint ilyenkor a feleség a férj családjához költözik. Nagy változás ez a lány életében, nyilván nem szakad meg a kapcsolata a rokonaival, de ettől a naptól ő egy másik család része.

Majd visszatértünk a szállásra, itt is volt még köszöntés. Nagyon tisztelik a család idősebb tagjait. Ezt jelképezi a mozdulatsor, amikor egy fiatalabb találkozik egy idősebb családtaggal, akkor lehajol, megérinti az idősebb mindkét lábát, majd felegyenesedik és megérinti a saját homlokát és mellkasát. Nemtől függetlenül. Ezt végig csinálták, a nagyapa kezdte (aki idős és nem tudott eljönni a szertartásra, de mindenkit köszöntött), majd a szülök, nagybácsik, nagynénik és így tovább. Mi persze kívülállóként néztük, a rituáléknak értelemszerűen nem vagyunk a részei.

Aztán elmentünk aludni. Valamikor hajnalban...