India újratöltve - Kalkutta

Ez a bejegyzés valójában a tegnapi, csak tegnap nem nem volt energiám megírni két napot... Fáradok, ez az írásomon is érezhető.

Na de nézzük akkor a tegnapi napot:

Csak 9 körül keltünk. Én elég nyúzottan, ugyanis egész éjszaka szólt egy ilyen nyekergés, amitől nem tudtam rendesen aludni. A nyekergés az a liftben szóló zene, egy egyszerű dallam, ami elsőre kellemes ha beszállsz, de ha egész éjszaka hallgatni kell mert olyan közel van a szoba a lifthez, akkor végtelenül idegesítővé válik. Hajnalban megkerestem a füldugót, de ez már olyan sokat nem segített.

Ez a kilátás a szobából

Lementünk reggelizni. Tipikus indiai reggeli, "semmi extra". Nagy rajongója vagyok, de a zöldség egyre jobban hiányzik. Simán meg tudnék most enni egy kiló paradicsomot. Detti pedig annyira bátor volt, hogy külön kért joghurtot a reggelihez.

Gyorsan leadtuk még kimosatni a cuccainkat, aztán kértük, hogy hívjanak nekünk egy OLA taxit. Ami épp olyan mint az Uber (Uber is van, teljesen jól működik). Vasentékig 228 rúpia. Ez kb. 900 Ft, amit nyilván ki tudunk fizetni, de itteni viszonylatban a 8 km-ért sok. A recepciós is azt javasolta, hogy fogjunk inkább egy autoriksát, azzal menjünk a Dunlop-ig, majd onnan egy másik autoriksát. Valahogy meg van, hogy kinek meddig van engedélye, ezt már Delhiben is tapasztaltuk. Ezért nem mehet túl a Dunlop-on az első autoriksás. Elkezdtünk sétálni az út mellett, és vártuk a beeső ajánlatot. Kb. fél percen belül megállt egy tuktuk, de a pilóta nem beszélt angolul. Gondoltam bepróbálkozok azzal, hogy vigyen el Vasentékig, de a válasz az volt, hogy csak a Dunlop-ig. Oké, ez tényleg így van. Majd azt is mondtam, hogy kap 10 rúpiát. Erre is bólintott, csak nem tudom értette-e, hogy mire. Na mindegy, elindultunk. A dugóban jobban is halad a tuktuk, kisebb helyen elfér. Aztán egyszer csak intenek az út szélén, és megállunk, beszáll mellénk egy nő. Egy km múlva kiszáll, ad valami aprót a sofőrnek. Aztán megint megállunk, beszáll mellénk egy srác, és a sofőr mellé is beül egy valaki. A Dunlop-ig. Szóval így megy ez, aki akar és elfér, az beszáll. De út közben olyan is volt, amikor azért álltunk meg, hogy betoljunk egy másik autoriksát ami nem akart beindulni. Óvatosan nekiment a söfőr, aztán húzta a gázt. Mi meg hátul vagy négyen ezt végignéztük. Érdekes út volt.

A Dunlop

Végül adtunk 20 rúpiát a fuvarért, a Dunlop csak 1 km-re van Vasentéktől, azt pedig lesétáltuk. Itt azért láttunk érdekes dolgokat, "lakások" az út mentén, gumiszerviz, motorszerviz, de volt arccal lefelé fekvő ember is a járdán.

Motorszerviz

Gumiszerviz

Ezekben laknak

Gondoltam Vasenttől majd kapunk a fejünkre, hogy miért így jöttünk, de megúsztuk.

Kaptunk egy kis rágcsálni valót, vizet, és beszélgettünk. Új családtagok is voltak, bemutatkoztunk, bemutatták a gyerekeket. Sok kis gyerek van a családban, unokatestvérek kis utódai. A nevekkel bajban vagyunk, nehéz megjegyezni, már az sem egyszerű, hogy ki-kicsoda. De előbb-utóbb csak meglesz, legalább úgy nagyjából a közvetlen család. Mert lesz itt pár ember az elkövetkezendő napokban :-) Ami miatt Indiában vagyunk, az Vasenték esküvője. Négy teljes napig fog tartani, ezalatt a négy nap alatt végig velük leszünk. Már ma is voltak rituálék, Vasentnek mind a 10 ujjának a vége piros színű volt, és szépen fel volt öltözve, hosszú fehér ruha volt rajta. A mai rituáléban összegyűlt a család, kérték az isteneiket, hogy jöjjenek mind oda hozzájuk és adják áldásukat rájuk.

Nem akartunk zavarni, persze mindig elmondják, hogy nem zavarunk és tényleg érezhetően örülnek nekünk. De így is bőven elmúlt dél mire elindultunk. A Victoria Memorial-hoz mentünk Uber-rel. Ez is egy érdekes út volt. Egyszer nekünk jött hátulról egy motoros, mert hirtelen álltunk meg egy piros lámpánál. A sofőr kinyitotta az ajtót, azt gondoltuk kiszáll megnézni, hogy jól van-e a motoros, megsérült-e az autó. De csak köpött egyet az útra, aztán becsukta az ajtót és mentünk is tovább. Nem írtam még (ebben a blogban, de az előző Indiánál igen), hogy itt szokás a köpködés. Aztán az egy másik forgalmi helyzetben meg mi mentünk neki egy autónak, ki akarta kerülni a sofőr, de az autó sarkával elkaptuk a másik autót. Volt egy reccsenés, gondolom eltört pár műanyag, de simán mentünk itt is tovább. A sebességről pedig annyit, hogy 10 km-t egy óra alatt tettük meg...
Pár kép az útról:

10 km ezért egy óra...

Itt száradnak a ruhák az út mellett

Itt is laknak emberek

A Victoria Memorial egy hatalmas márvány épület, amit 1906-21 között építettek Viktória királynő emlékére (angol nyelvű wiki oldal: https://en.wikipedia.org/wiki/Victoria_Memorial,_Kolkata).

Itt eltöltöttünk bő 2 órát. Gyönyörű az épület, tavak és kertek veszik körül, tiszta és rendezett. Közelről nézve sajnos minden poros, a növények is. Volt kis szűrt napfény, süttettük is magunkat kicsit, megnéztük a benti múzeum részt, de azon inkább csak végig rohantunk. Fegyverek, ruhák, képek, leírások. De szép a belső tér is, kupolával és körbe 12 db festménnyel, amin jelenetek vannak a királynő életéből.

Majd elindultunk a Park Street felé, a terv egy kávézó felkutatása volt.

De Vasent felhívott, hogy úton van felénk. Így hozzá csatlakoztunk. Elmentünk vele egy bevásárlóközpontba, ettünk is gyorsan valamit (chicken masala, paneer, butter naan, rizs, majd egy kis süti és mangó smoothie - sajnos nem volt benne joghurt :-) ).

Elmentünk még egy hatalmas bazárba, megnéztük egy kis darabkáját, az órás szekciót. Aztán mindannyian ittunk egy kókusz levet.

És ekkor jött a nap fénypontja. Vasent mondta, hogy ha gondoljuk, akkor menjünk még fel hozzájuk. De már este 9 óra volt, nem akartunk zavarni, mégis nagy családi eseményről van szó, megy a készülődés ezerrel, úgy is együtt leszünk még velük 4 napig. De végül Vasent meggyőzött, és felmentünk. Nagyon jó döntés volt! Újabb családtagoknak lettünk bemutatva, nagybácsik, nagynénik, unokatestvérek és feleségeik, gyerekek, itt volt újra Vasent bátyja, akkora élet volt, hogy csak néztünk. Nem is tudom hányan voltak, de vagy 20-30 ember volt ott, a gyerekekkel együtt tuti a 30-hoz közelebb. És ők is örültek, hogy jöttünk, nagyot néztek amikor beléptünk. Érdekes volt látni ahogy a család férfi tagját üdvözlik a fiatalabbak, egy ilyen mozdulat sor a kezükkel egészen a férfi fejétől a lábáig.

Sokat beszélgettünk, kérdeztek rólunk, a szokásainkról, az országról, munkáról, hobbiról. Detti kezébe adtak pici gyereket is, közvetlen volt mindenki. Aztán jött a vacsora. Először a családfők ettek. A földön volt leterítve pár szőnyeg, azon ültek törökülésben, a nők pedig hozták az ételeket és tették le középre. Mindenki a közösből evett, nem volt enyém-tiéd. Majd a férfiak után következtek a nők, és az utolsó körben mi. Vasent, a bátyja, az unokatestvérek és mi ketten. Nagyon megtisztelve éreztük magunkat, hogy ilyen szinten az életük részesei lehetünk. És ők is ugyan így éreztek, hogy mi tiszteljük meg őket, hogy velük vacsorázunk, és hogy egyáltalán olyan messziről eljöttünk. Eszméletlenül jó érzés volt ott lenni, teljes extázisban voltunk mindketten.

Aztán jött értünk egy OLA taxi és hazavitt. Az eddigi legjobb nap volt az összes közül! Mondtam is Dettinek, hogy ilyen lehetőség egyszer van az életben, hogy ilyet megéljünk. Ismerek sok indiai srácot, de egyedül Vasenttel ilyen közvetlen a viszony. Dhanyavad Bhai Sahab! :-)