Még a tegnaphoz tartozik, hogy kicseréltük (királyi többest használok, de igazából Bandi kicserélte...) a pollenszűrőt, tele volt homokkal. Az autó levegőszűrőjét viszont nem kellett cserélni, az lefelé áll és a homok kicsit nehezebb, lent maradtak a levegőszűrő házában. A másik, hogy tegnap kicsit rázott a kormány. Ami nem csoda, megfogtunk már vele jó pár nagyobb kátyút és én is átgázoltam vele azokon a köveken a parton. De miután kimosták a homokot a felnikből, a rázás megszűnt. Az olajnyomás probléma sem tért vissza, szóval a kocsi tökéletesen szuperál.
A mai táv nem volt sok, ~270 km, Bandi egyedül lenyomta. Nem a táv volt a mai kihívás, hanem az a ~40 km bitang rossz út a Senegal folyó partján.
Reggel egészen korán elindultunk, hogy megelőzzük a reggeli csúcsforgalmat. De így is belefutottunk egy rendes forgalomba, hát nem egyszerű. Ázsia sem egyszerű, elsőre összevisszaságnak tűnik, pedig nem az, ki lehet ismerni és tök jól működik. Lehetséges, hogy ezt is ki lehet ismerni ami itt van, de nekünk ez még nem sikerült, ez tényleg összevisszaság eddig. Teljesen kiszámíthatatlanul jönnek mindenfelől. Sok fény nem volt még reggel, így a képek nem túl jó minőségűek, most is csak mobillal fotózok.
Kiverekedtük magunkat Nouakchott-ból és onnantól jó darabon rendben haladtunk. Erre a lakott terült táblára mondjuk kicsit rácsodálkoztunk, ennyire rossz felé vitt volna a gps? 😂
Egy helyen most Bandi nézett be egy jó magas fekvőrendőrt, csattant a haspáncél, de tette a dolgát, mentette a helyzetet. Köszönjük Ferinek a minőségi munkát!
Az út mellett lévő gyerekeknek most ilyen előre csomagolt sütiket adtunk, tegnap vettük egy boltban.
Bringások itt is, továbbra sem értem. És tevék, őket legalább értem.
Szavannás részre értünk, eléggé megváltozott a táj. A homokban bozótok, fák vannak, nekem nagyon tetszik. Főleg tevével 😊
Itt pedig Bandi ahogy próbál komoly képet vágni, olyan mint egy gyorshajtásos fotó 😄
És aztán egyszer csak vége lett az aszfaltútnak. 40 km nettó szívás jött innen, a látvány kárpótol, de a kocsit és a benne ülőket szétrázza a radiátor út, vagy ha épp nem az, akkor szinte állóra fékezve kell kerülgetni a nagy gödröket és keresni a legkevésbé rossz nyomvonalat. Mert jó az nincs. Kettesből nem nagyon lehet felkapcsolni.
Mondjuk ha Toyota Hilux-od van vagy hasonló pick-up-od, akkor csapathatsz rendesen.
Az út egy nemzeti parkon vezet keresztül, egy parkbelépőt kellett fizetnünk, 600 helyi egységet (ouguiya-t).
A nap rendesen tűzött, Bandi úgy vezetett mint egy török kamionsofőr 🙂
Aztán egyszer csak a parkban ott volt a határ. Bonyolult mauritániai kilépési és szenegáli belépési procedúra van leírva az itinerben. De sokkal gyorsabb és egyszerűbb volt. Ez persze Afrika, bármi bármikor változhat, arról nem is beszélve, hogy a szenegáli oldalon ki voltak települve minket segítő helyiek. Ez ismét a szervezők érdeme.
Az egész nagyjából úgy nézett ki, hogy először felírták a rendszámot egy papírra és beengedtek egy sorompón. Már ha fizetsz 100 egységet, mert annyi a sorompó nyitási díj. Földút, káosz, emberek lézengenek mindenhol, nem tudod ki kivel van (már itt jön, hogy vegyél sim kártyát, váltsál pénzt, majd én segítek...), nem egy európai határt kell elképzelni. Az egyik épület előtt van egy íróasztal, ülnek mögötte katonák. Oda kell menni, útlevél, forgalmi, mauritániai A4-as vízumos papír, ez utóbbit megtartják. Kap az ember egy kilépő pecsétet. Az itiner szerint utána vámos és rendőrség jött volna, de csak intettek, hogy menjünk. A megmaradt 120 helyi pénzünket odaadtuk egy segítőnek, tényleg ő mondta, hogy mikor hova menjünk. Megoldottuk volna nélküle is, de tény, hogy segített. A senkiföldje után felírják a rendszámot, fizetni kell 10 eurót és akkor beengednek a sorompón. Utána beléptetés az ablaknál, ujjlenyomat, fénykép, a forgalmit is elkérik, kaptunk egy pecsétet. Majd a kitelepült bamakósokat segítőktől kaptunk egy papírt amin az autó adatai vannak és a benne ülők (meg sem említették, hogy egy ember tőlünk hiányzik). Itt még nagyobb volt a káosz, mindenki szim kártyát akart eladni, meg cigit és pénzt váltani. Igazi fesztivál hangulat volt, ki volt települve egy kis helyi zenekar is, énekeltek, táncoltak. Mindez a határon belül. A kijáratnál aztán ellenőrizték a pecsétet és a kapott papírt és mehettünk.
A helyzet az, hogy Mauritánia után egy felüdülés átlépni Szenegálba. És ez innentől fekete Afrika. Mauritániában a sivatag zseniális, tényleg álom. A tengerparton az a vezetés szintén álom. De összességében egy elég nyomasztó hely.
Ez már a Saint Louis felé vezető út, a város nincs messze a határtól:
Ez pedig már bent a városban:
Ma nem volt épp hideg, 38 fok, ez kell nekem 😁
Ez a Hotel de la Poste, Chrysler-es barátaink itt foglaltak szállást, így mi is beestünk ide. Volt még szobájuk, jó lesz. Bandi stílusosan megérkezett Malév-os szatyrával (13 éve ment csődbe a Malév, elképzelni sem tudom honnan szedte ezt a szatyrot).
Az épület posta volt a régi időkben, stílusos, pont jó lesz.
Újdonsült barátainkkal elmentünk ebédelni is. A srácokkal először a Ceuta-ba kompozáskor beszélgettünk, együtt álltunk sorba a komphoz.
Saint Louis Szenegál volt francia gyarmati fővárosa és a francia légiposta nyugat-afrikai központja. Meg is látogattuk a légiposta múzeumot, ahol minden csak franciául van kiírva. A google fordító volt a barátunk. Hihetetlen, hogy a 20-as évek végén hidroplánokkal majd dupla fedeles gépekkel repülték ezeket a távokat.
Utána még sétáltunk az óvárosban, innen pár életkép:
Persze folyamatosan el akarnak adni valamit, lovaskocsis túrát a városban, hajózást, vegyél pólót, kalapot, papucsot, ékszereket, hűtőmágnes, bármit, csak vegyél. Elég rámenősek, de azért kis rutinnal leszerelhetők.
Ez eddig tetszik, Szenegál egy egészen vidám hely.
Légipostához MALÉV-es szatyor dukál.
VálaszTörlésBeálltatok valahol focizni? :)
😂 (a foci kimaradt, next time 😊)
Törlés