Tunézia - Algéria: érkezés Algériába - Tebessa

A mai nap vegyesen sikerült. Zseniálisan indult és jó nagy szívással végződött. Nem is tudtam megírni tegnap mert csak éjfél körül értünk a szállásra, totál ki voltam pontozva. Na de nézzük akkor időrendben:

Május 4-e a nemzetközi Star Wars nap. Nem vagyok egy megszállott Star Wars rajongó, de gyerekként a régi részeket szerettem. És épp egy ilyen régi rész forgatási helyszínére látogattunk el reggel a sivatagba. Totál véletlen, hogy épp május 4-én, de azért ez baromi jól jött ki. "May the 4th be with you" ahogy Feri barátom írta 😊

Már az oda vezető úton sokkot kaptam. Megint. Kanyargó aszfalt a sivatagban. Tevék. Teljesen kész voltam...

A falu egy homokdűne mellett van, ami állítólag folyamatosan közeledik a faluhoz, egyszer elnyelheti. De most még látogatható. Nincs túl jó állapotban, meg sok az árus és a kissé erőszakosak a tevegelő programot ajánlók, de így is durván adja az érzést.

Innen elindultunk Tunézia állítólag negyedik legjobb étterméhez. Ez itt a Cafe Royal, autentikus hely az út mentén, szeretem az ilyet, kis pihenő, ittunk itt egy kávét:

Sokat mentünk sivatagos részen, aztán dimbes-dombos köves részeken, már csak emiatt megérte eljönni.

Megérkeztünk az étteremhez. Eldugott helyen, pálmafák között egy kis étterem, barátságos hely, semmi puccparádé.

Helyi specialitást rendeltünk, nem emlékszem a nevére, én teve hússal kértem. Ha már itt vagyok, akkor ki kell próbálni.

Előétel

Főétel

Finom volt minden, a tevehús legközelebb talán a marhához áll ízben és állagban is. Nem mondom, hogy ide aztán mindenképpen el kell jönni, szerintem messze van azért a negyedik legjobb helytől, de nekünk útba esett, pont jó volt így.

Innen a határhoz indultunk, csak 15 km, egy kis határt ajánlott a legutóbbi szállás tulaja. Ott nincs nagy forgalom, ő ezt ajánlja, az oda vezető út is szép.

Az úttal nem is volt semmi gond, tényleg szép volt, a határt is gyorsan megtaláltuk. De itt kezdődtek a problémák. Ezen a határon minket nem engedtek át, csak helyiek használhatják turisták nem. Hiába van vízumunk, nem. Menjünk északra 150 km-t, ott van egy nagy határ. Oké, nem olyan nagy gond, amúgy is északnak mentünk volna, csak Algériában. Végül is mehetünk Tunéziában is, majdnem mindegy. 

GPS-el mentünk és kb. 30 km múlva egy újabb határszerűségen találtuk magunkat. De már az oda vezető út is gyanús volt, sok sátor volt az út mindkét oldalán. Nemzeti gárda fiatal katonái (vállukon gépkarabéllyal) mondták, hogy mi itt nem mehetünk át, hiába visz erre a GPS. Nagyon jó fejek voltak, adtak vizet, használhattuk a mosdót, hívtak egy autót, hogy majd az elkísér minket, de amíg ideér üljünk le, hoztak székeket. Közben megérkezett oda két katonai páncélozott autó, elég brutális volt a látvány. De meglett az út a GPS-ben, nem vártuk meg a kísérőautót, elindultunk vissza.

Újabb ellenőrzőponton állítottak meg, de itt telefonálgatás után átengedtek. A probléma az volt, hogy kis utakon mentünk a határsávban és oda már csak a helyi lakosokat engedték be. De itt átmehettünk. Azért nem volt mindenhol egyszerű haladni, de mindent megoldottunk.

"Benzinkút"

Végül csak elértünk egy nagyobb utat, ott megint megállított a nemzeti gárda. Hova megyünk? A határhoz. Oda nem lehet csak úgy, elkísérnek. Összepakolták a cuccaikat az útról és mondták, hogy kövessük őket. Egy darabig őket kellett követni, majd átadtak egy másik autónak aki villogó lámpával vitt minket a határhoz. Késő délután volt, 5 óra után valamivel.

Megkezdődött a kilépés Tunéziából, ez a következő lépésekből áll:

• Ki kell tölteni egy papírt, útlevéllel együtt odavinni egy ablakhoz, ahol tülekedés van, hegyben állnak a zöld útlevelek, sor végén a mi 3 db bordó útlevelünk.
• Sorra kerülünk, kérdések jönnek, milyen járművel vagyunk, hova megyünk, van-e vízumunk, pecsét a papírra, útlevélbe, papír felét letépik.
• Másik ajtón bemenni, itt is tülekedés az ablakoknál, hegyben állnak az útlevelek meg a papírok, itt kellett az a papír is amit a belépésnél kaptunk plusz a forgalmi és a motor biztosítása.
• Valami történt bent, elvitték egy idő után az egészet hátra.
• Majd ki kellett menni a motorhoz az összes papírral és megnézték az alvázszámot, valamit írtak a papírra, ezzel visszamenni a kettes sorhoz.
• Valami megint történt bent hátul, eggyel kevesebb papírt kaptunk vissza, csak a letépett felű maradt meg.
• Kilépésnél még megnézték az útlevelet.
  

Ez volt másfél óra. És még csak a kilépésnél tartottunk. Azért van meg ilyen részletesen, mert volt időm jegyzetelni...

És akkor jött a belépés. Az igazi szívás.

• A motorokat eleve leparkoltatták oldalra egy parkolóba, jól kezdődik, ez már utalt arra, hogy nem lesz egyszerű.
• Két papírt kaptunk, egyre a személyes adatok kellenek a másikra a motor adatai.
• Útlevél, forgalmi, két papír lead egy pultnál, ahol ül egy idősebb és egy fiatal határőr. Hatalmas tülekedés a pult előtt, hegyben állnak a zöld útlevelek. És valahogy csak azokkal haladtak, a mieink egyszer az egyiknél voltak, majd átkerülnek a másikhoz, egymásnak adogatták. Mint ha egyiknek sem lett volna kedve hozzá, "csináld inkább te, ne én b*sszam el" gondolhatták mindketten, vagy nem tudom. Egy biztos, nem sok ilyen hülye van mint mi, megjelenik három magyar motorral a Tunézia - Algéria határon, elhiszem, hogy nem egyszerű. Egy idő után Bikeman megkérdezte, hogy a mi papírjainkkal van valami gond? Nem nincs. Akkor jó.
  
• Közben jött a tipp, fényképezzük le az alvázszámot, akkor egyből eggyel több pecsétet tudunk gyűjteni. Zoli lefotózta, közben engem hívtak a pulthoz. És akkor jöttek a kérdések. Kik vagyunk, honnan jövünk, hova megyünk, hol fogunk ma aludni, miért 20 napos a vízum (9-re igényeltük de 20-ra adták), hol gyártották a motort, melyik országban vettem, hányadszor lépek az országba, stb. Persze angolul nem beszélnek, csak franciául. Tunéziában is a legjobb francia, de az angollal is lehet boldogulni. Na itt nem lehetett, szerencsére volt a tömegben egy ember aki fordított. Ha ő nem lett volna, lehet még most is ott lennénk.
• Ezt megcsinálták mindhármunkkal, majd a útleveleket és a papírokat elvitték hátra. Mi meg vártunk. Nagyon sokat vártunk. Mindenki végzett azok közül is akik sokkal utánunk jöttek azok is.
• Majd ki kellett menni vissza a kapuhoz három fénymásolt papírért. Ekkor már tök sötét volt. Ki kellett tölteni saját és motor adatokkal. Ezt is. Lepecsételték, visszaadták.
• Vártunk.
• Egy idő után megkérdezték apáink és anyáink neveit, felírták egy papírra.
• Elmentek, vártunk.
• Nagyon fáradtak voltunk már, fél 10 körül járt az idő.
• Egyszer csak szóltak, hogy jöjjünk a motorokkal. Előttünk volt egy autó, épp azt nézték át töviről hegyire. Majd jöttünk mi. Dobozt kinyitni, hengerzsákot kinyitni, átnézték.
• Megkaptuk a papírokat, mehetünk. Hurrá!

10 óra volt kb. és elég hideg, Bikeman motorja 12 fokot mutatott. És van 40 km a célig. Felöltöztünk ha már úgyis kinyittattak mindent és mentünk a sorompóhoz. Azt hittük jók vagyunk. Adjuk a papírokat, mire a határőr elkéri a motor biztosítását (a zöldkártyát), és közli, hogy ez itt nem érvényes. Vennünk kell másik biztosítást, parkoljunk le oda oldalra. Romokban voltunk. És még messze nem volt vége, de ezt itt még nem tudtuk.

Elkísért minket egy konténerhez ahol volt egy iszonyat nagy dumás srác. Mondta, hogy nem nem, ez nem jó, másik biztosítás kell. Meg hogy rendőrök, meg hogy probléma, ide biztosítás kell. Meg hogy miért nem beszélünk franciául. Megcsinálta a biztosításokat, ezzel is elment halom idő. Kinyomtatta, kifizettük, egyébként 10 euró volt motoronként, egyáltalán nem sok, de ezt a sok szívást....

Visszamentünk a sorompóhoz és ezúttal ki is engedtek. Hihetetlen. Fél 11 körül. 5 és fél óra nettó szívás volt. Ez a határátlépés feliratkozott nálam a top 3-ba. Na de én akartam ide jönni, nem rinyálok.

Elindultunk a tök sötétben a tök hidegben és azt hittük, hogy jók vagyunk. De kb. 15  km után megállítottak egy ellenőrzőponton. Katonák, fegyverek, ahogy kell. Kik vagyunk, honnan jövünk, hova megyünk, miért nem beszélünk franciául. Minden porcikám irtózik a francia nyelvtől, de kénytelen leszek alap dolgokat megtanulni. Kérik az útleveleket. A forgalmikat is. Meg a kék papírt. Meg a biztosítást is. Persze minden megvolt. Vártunk vagy negyed órát amíg mindent leellenőriztek. Amúgy nem volt gond, ez a dolguk, valamiért ott vannak, volt a végén "Welcome to Algeria" is és mehettünk tovább a tök sötétben a tök hidegben. És ebben az országban még +10 cm-el magasabbak a lassítók, sötétben egészen kellemetlenek.

Újabb 15 km, egy körforgalom, megállítanak. Totál romokban voltunk. Hova megyünk, miért megyünk, kik vagyunk, miért nem beszélünk franciául. Szigorú tekintet kéri az útlevelet. Így soha nem érünk a szállásra, gondoltuk. Hiába mondtuk, hogy most ellenőriztek. Éjszaka külföldiek motorral, ilyen nincs minden nap, biztos meg kell nézni alaposan minket. Aztán mehettünk tovább.

Éjfél előtt valamivel értünk a szállásra, minden bajunk volt már akkor. Fáradtak voltunk, éhesek és szomjasak voltuk. A hotel elég lepattant, de mindegy. Az utcán kaptunk egy kenyeret, pénzt sem fogadtak el érte, meg tudtunk venni vizet egy épp bezárás előtt álló boltban. Az ágy nem túl tiszta, a törölköző sem, a takaró sem valami friss illatú, nem tudom ilyen körülmények mikor estek ennyire jól 😊 Én akartam ide jönni 😊 Algériában vagyunk.