Hát ez egy érdekes nap lett. Egy 12/10-es részt közrefogott egy nagyobb és egy kisebb csapás.
Kezdjük a nagyobbal ami az éjszaka és reggel történt. Kb. 2 órát sikerült aludnom, onnantól csak szenvedtem. Vettem a nagy levegőket és úgy éreztem, hogy mégsem jutok levegőhöz. Mellette hányingerem volt, fájt a fejem, pulzusom az egekben. Előjött a magaslati betegség. 2500 méter fölött fokozatosan kell hozzászoktatni a szervezetet a ritkább levegőhöz, az én szervezetemnek ez kicsit gyors volt. A többiek sem alszanak nagyon jól, meg van enyhe fejfájás, de ma reggelre egyértelműen én voltam a legrosszabbul. Az éjszakát végigszenvedtem, nagyon lassan telt el. Reggel utánanéztem annak, hogy mi ez, bebizonyosodott amit amúgy is tudtam, magaslati betegség enyhe tünetei. Mondjuk nekem ez kicsit sem volt enyhe, na mindegy. Egyed Zoli volt a segítségemre, itt szervez hasonló túrákat és mondta, hogy vegyek Diamox-ot, bármelyik gyógyszertárban van. Így beszereztük az indiai kb. 200 Ft-os csodagyógyszert, ezt:
Annyira rosszul voltam, hogy gondolkodás nélkül vettem be. Nem érdekel mi ez, csak segítsen.
Egyébként még azzal is szerencsém volt, hogy itt Lah-ben motort cserélünk és ennek a folyamata kicsit késett. Az van, hogy Leh környékén csak leh-i rendszámú motorra adnak ki behajtási engedélyt így hoztak nekünk másik négy Royal Enfield Himalayan 411-est. De az engedélyeink csak 11-re készültek el. Így az indiai csodaszerrel begyógyszerezve tudtam még pár órát pihenni.
Aztán 11-kor elindultunk, eddigre már használható állapotban voltam, csak hulla fáradt. És mondjuk attól elfáradtam, hogy levittem a csomagomat a lépcsőn. De ha nem nagyon mozogtam, nem beszéltem, akkor egészen jó volt. Motorozáshoz jó lesz, gondoltam.
Elindultunk a Khardung La hágóhoz. Magaslati betegség esetére azt javasolják, hogyha enyhék a tüneteid, akkor tartsál pihenőnapot, akklimatizálódjál, ne csinálj semmit ami fizikailag megterhelő, ha egy nap alatt nem javul, menj lejjebb. És akkor mit csinálok én? Elkezdek még aznap motorozni és felmegyek egy hágóra ami 5481 méteren van. Fullba a kretént...
Szóval elindultunk, először ilyen poros úton:
De szerencsére ez nem tartott sokáig, gyorsan aszfaltúttá változott. A kilátás pedig csak a "szokásos". Valami észbontó, nem lehet betelni vele.
4500 méteren például tudtunk venni kávét. Nem kávéztam még ilyen magasan (a repülő természetesen nem ér) :)
És lehetett itt mindenféle vicces fényképeket is csinálni:
Ez a kép már 5200-on készült, Dénes nagyon szereti ha fotózzák 😅
Ez pedig itt én vagyok, mondjuk most, hogy nézem elég hülyén vigyorgok, lehet ez már inkább az oxigénhiányos állapotnak szól... 😅
Innen mentünk tovább fölfelé, meglepően jó úton. De például szalagkorlát az nincs. Ha elrontod, akkor leesel és meghalsz. Pont. Ez itt így működik.
Aztán megérkeztünk a hágó tetejére:
A Khardung La hágó legmagasabb pontja a világon az egyik legmagasabb olyan pont ami járművel elérhető.
Annyira ritka itt a levegő, hogy erősen ajánlott, hogy az ember ne töltsön el itt fönt 5 percnél többet. Mondanom sem kell, hogy nekünk ez nem sikerült, kb. fél órát voltunk itt. És persze kitaláltuk, hogyha már itt vagyunk, akkor föl kell másznunk a kövekre az imazászlókhoz. Hatalmas ötlet úgy, hogy reggel még majd meghaltam. Úgyhogy vettem magamhoz egy kis oxigént mielőtt elindultam volna:
Itt már fönt, ahogy nézem itt is erősen oxigénhiányos állapotban vagyok 😂 Dénessel azon vettük észre magunkat, hogy minden apró hülyeségen röhögünk. Azt mondanom sem kell, hogy nagyon lassan értünk fel, minden egyes lépés iszonyat sok energiába került. És lefelé még rosszabb volt. De megcsináltuk.
Az idő meglepően jó volt, volt vagy 18-20 fog, egyáltalán nem volt hideg.
Aztán már a kísérőink is szóltak, hogy ne toljuk túl, ideje lenne elindulni lefelé. Gondoltam jobb meghallani amit mondanak, még mielőtt a belső szerveim egymás után elkezdik benyújtani a felmondásukat...
Ez itt hó
A lefelé vezető út is mese volt. Egyszerűen nem hiszem el, hogy hol járok. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy ezt átélhetem 🙏
Aztán megálltunk egy étteremnél, de csak rágcsálnivalókat vettünk meg vizet. Na nem mintha bármi baj lett volna vele, a folyó mellett még wc is volt.
Innen lefelé hatalmasat mentünk. Bikeman elől, utána Zoli, majd én, végül Dénes. Döntögettük a kanyarokat, gáz, fék, gáz fék, amit csak bírtak a kis 24 lóerős gépek. És ezt nem úgy kell elképzelni, hogy ez valami súlyos gyorshajtás volt, ezekkel a motorokkal maximum varosban lehetne gyorshajtani. Egyszerűen kihasználtuk amit tudnak és amit mi tudunk. Egy ilyen környezetben, ilyen magas hegyek között, ajjjj tényleg hihetetlen. Pedig igaz 😁 A fejfájásom persze tompán megvolt még itt is, meg messze nem voltam 100-as, meg is fordult a fejemben, hogy nem voltam még ilyen szar állapotban ilyen szép helyen 😅
Ez pedig a Nubra völgy, ebben a völgyben van a mai napi szállásunk is.
De még mielőtt megérkeztünk volna a szállásunkra, megálltunk egy igen késői ebédre itt:
Rendeltem itt egy csilis rizses csirkét ami olyan erős volt, hogy napon belül másodszor tartott válságértekezletet a szervezetem, az éjszakai események után ismét azt kellett mérlegelnie, hogy ez vajon túlélhető-e...
Elidőztünk itt egy kicsit és kezdett felhősödni, erősödött a szél is. Jött a mai napi második csapás. Nem volt sok km hátra, de annak egy jó részét homokviharban tettük meg. Valahogy így:
Rossz volt az út, a portól nem lehetett látni semmit, de szemerkélt kicsit az eső is, amitől a bukósisak plexijén gyakorlatilag sár lett. Így még annyit sem lehetett látni. Egy helyen majdnem el is estem, olyan mély homokba süllyedt a motor. De végül szerencsésen megérkeztünk a szállásunkra:
Így nézett ki a nap végére a GoPro, a lencsét valamennyire próbáltam tisztán tartani:
Hát ez volt a mai nap. Ismét egy olyan, ami ütött. Jó nagyot.
És ami a legfontosabb, jól vagyok, sokkal de sokkal jobban mint reggel, pedig tettem azért, hogy ez ne így legyen... Most egyébként 3100 méteren vagyunk, 400 méterrel lejjebb töltjük az éjszakát, ez is segíteni fog. Nagyon remélem, hogy végre kialszom magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése