A mai nap jó volt. Ami egy brutális szívás és egy állati jó este átlagából jön ki.
Reggeli még Melaka-ban, ez sok szót nem ér, képet főleg nem. Minimál, két tojásból rántotta vagy tükörtojás, pirítós, vaj. Kb. ez ehető. A tea ok, kávé so-so. Van még corn flakes ami tök édes, és lekvár ami szintén az.
Kicsekkoltunk, így visszakaptuk a letétet (eddig minden szálláson kellett fizetni, itt Szingapúrban is, hogy egy kicsit előre rohanjak), így lett pénz hűtőmágnesre, kávézóra és taxira. Egészen jól sikerült elkölteni, pár ringgit maradt csak.
Kis séta volt a környéken, akkor fotóztam ezt a rendőrmotort (polis), elég menő, ilyen street fighter stílusa van:
És ettünk portugál sütit, tényleg ugyan az mint Lisszabonban, mondjuk nem egy bonyolult süti...
Ez után jött a kávézó, itt összefutottunk pár magyarral, akiknek volt 4 órájuk a városra, adtunk nekik tippeket, hogy mi fér bele gyorsban.
Idáig teljesen rendben ment a nap, a flat white állat jó volt, és a répa süti is oké volt.
Taxival mentünk ki a buszpályaudvarra, a taxisunk egy kínai idősebb úr volt, tök jó fej volt.
A busz a szokásos, 2+1, kényelmes mint állat. Fél 2-kor el is indultunk Szingapúr felé. 5 - fél 6 körül a szálláson leszünk. Gondoltuk még itt...
Emlékszem amikor Marokkóban egyben láttam egy pár száz méteres pálmafa erdőt, akkor a látványtól teljesen kész voltam. Na itt két órán keresztül mentünk pálmafa erdő mellett.
És akkor megérkeztünk a határra, egyelőre még csak a maláj kilépő oldalra. Beálltunk a sorba, van előttünk olyan 15-20 busz. Hát ja, nem lesz gyors. Amikor egy órája alig haladtunk valamit, akkor a sofőr leszállított mindenkit, hogy menjünk át gyalog, ő majd jön a busszal. Oké. Kiszálltunk és mentünk előre, akkor látszott, hogy kb. 50 busz van előttünk. Hát ez szívás. Gyalogosan gyorsan kiléptünk, és vártuk a buszt egy hatalmas fedett hangárban, ahova egymás után jöttek be a buszok, sok ott várt járó motorral (hogy a klíma menjen), mi meg ott álltunk. Hát nem életem legegészségesebb félórája volt az biztos. Tömény diesel kipufogófüst a rohadtul fülledt melegben. De ez még mindig nem akkora szívás. Nem túl kellemes, de én akartam ide jönni, nem rinyálok.
Megjött a busz, felszálltunk és mentünk a senki földjén, ahol hatalmas volt az autó tömeg.
A határnál újabb leszállítás, ezúttal a csomagot is vinni kellett. Ez viszont egészen gyorsan ment. Van vámolni valód? Nincs, tehát zöld folyosó. Mert egy üveg bor az mindenhol bőven a határon belül van, általában egy liter tömény a határ, hol van ez ahhoz képest. Gondoltam én. De nem gondolni kell, hanem utánanézni. Akkor megtudtam volna, hogy ez itt nem így van. Szingapúr tele van igen érdekes szabályokkal, pl. a metróban nem ehetsz duriánt, mert állítólag valakit durián evés közben ért valami baleset - most komolyan, narancs evés közben nem lehet ilyen? Nem értem, de biztos én vagyok korlátolt. Mert banán evés közben sem történhet biztos semmi. Na mindegy. Ahogy itt nem szabad rágózni sem, komoly bírság jár érte. Gondolom ahhoz is van valami érdekes sztori.
Na de vissza a határra. Beléptetés gyors, fénykép, ujjlenyomat, papír, pecsét, mehet. Majd jött egy csomag röntgenezés, ahol mutogatnak a csomagomra. Van benne alkohol? Igen, van benne egy üveg bor. Mutassam meg, megmutattam. Kövessem. Na itt már világos volt, hogy ennek nem kellene így lennie. Leslie ment tovább. Mindegy, csak megvár.
Bementem egy custom office-ba, ahol egy vámos elkezdett kitölteni egy A4-es papírt. Hol az útlevelemből írta a papírra az adatokat, hogy a borosüvegről. Majd átadta a papírt egy másik hivatalnoknak, aki mindezt elkezdte beverni a számítógépbe. Eltelt vagy 2x10 perc. Majd azt mondták, hogy kövessem az egyiküket, vissza a beléptetés előtti oldalra. Ott egy vámos tájékoztatott, hogy vám szabálysértést követtem el. Mert Malajzia felől minden alkohol vámköteles, és nekem ezt jelezni kellett volna, hogy van elvámolni valóm, piros folyosó. De ezt nem tettem. Igen, mondtam, hogy értem, és nagyon sajnálom, nem néztem utána, és nem akartam én semmiféle szabályt megsérteni, a barátomnak hoztam ajándékba. Persze-persze, értik ők, de a szabály az szabály. Jaja, ezt meg én értem, értjük mi egymást. Mivel először léptem be Szingapúrba, és feltételezem látták rajtam, hogy csak béna voltam, és nem kereskedelmi mennyiséget hozok, így nem bírságoltak meg. Azt mondták, hogy ilyen esetben büntetést kell fizetni (aminek a felső határa 10.000 szingapúri dollár, ami több mint 2 millió Ft... gondolom nem egy üveg bor után...), de nekem ezúttal nem kell. Csak a rendes vámtételt kell kifizetnem. Viszont felhívták a figyelmemet arra, hogy feljegyezték az esetet, benne vagyok a rendszerben, a következő ilyennek következményei lesznek. Persze nem lesz ilyen, és ez volt a mai ma is tanultam valamit. Nem kell feltételezgetni, utána kell nézni, meg kell kérdezni. Pont. És azt hiszem joggal mondhatjuk, hogy rutinos utazó vagyok, mégis beleszaladtam egy ilyen pofonba. Hát ez van.
A történetnek itt persze még nincs vége. Megkérdezték mennyibe került a bor, majd az ár, az űrtartalom és az alkohol fok alapján kiszabtak 11,75 dollár adót, ami ~2500 Ft. Végül ennyivel megúsztam, na meg ott vagyok a felfüggesztett büntimmel a rendszerükben...
Leslie ott várt, és közölte, hogy ezzel csak ő van így, a buszunk a többi utassal elment. Király. A hosszú határátlépés, plusz a vám mizéria miatt már eleve veszélyben volt a 7 órás találkozó, ami Vasentékkal volt lezsírozva. Lett másik busz, fél 8-ra értünk a hotelba, ahol közölték, hogy nincs meg a foglalásunk. Más valami van még esetleg mára??? Ez mondjuk gyorsan megoldódott, mert volt szabad szobájuk, meg is kaptuk ugyan azon az áron. Lett net is, így Vasenttel is tudtam értekezni. 8 után pár perccel megérkeztünk a szingapúri Little India-ban lévő étterembe.
De jó volt újra találkozni! Viszonylag sűrűn chat-elünk, de azért ez élőben nagyon más. Sokat beszélgettünk. Ami főleg magánjellegű volt, így a részleteket itt nem osztom meg.
Közben jöttek a finomabbnál finomabb indiai ételek, Babita az előételnél mondta, hogy tele van :)
Elmentünk egy hatalmas áruházba, ha kell valami, akkor ide kell jönnünk. Itt viszonylag elfogadható áron vannak a cuccok. Mert azzal, hogy átléptük a határt, az olcsóságot extrém drágaság váltotta fel. Gondolom ezért is nem lehet behozni az "olcsó" külföldi alkoholt.
Ez az áruház nagyon durva, 3 emeletes, egy utca hosszú, és hegyben áll az áru. Műszaki cuccok, ruhák, táskák, konyhai felszerelés, ételek, italok, gyakorlatilag minden van. A polcok szinte összeérnek, annyi áru van, hogy alig lehet elférni. Egy pénztárnál 5 db kártyaolvasó terminál van. És van jó néhány pénztár.
Itt lett vége az estének, találkozunk még a hétvégén. Holnap pedig bevetjük magunkat Szingapúrba.
Reggeli még Melaka-ban, ez sok szót nem ér, képet főleg nem. Minimál, két tojásból rántotta vagy tükörtojás, pirítós, vaj. Kb. ez ehető. A tea ok, kávé so-so. Van még corn flakes ami tök édes, és lekvár ami szintén az.
Kicsekkoltunk, így visszakaptuk a letétet (eddig minden szálláson kellett fizetni, itt Szingapúrban is, hogy egy kicsit előre rohanjak), így lett pénz hűtőmágnesre, kávézóra és taxira. Egészen jól sikerült elkölteni, pár ringgit maradt csak.
Kis séta volt a környéken, akkor fotóztam ezt a rendőrmotort (polis), elég menő, ilyen street fighter stílusa van:
És ettünk portugál sütit, tényleg ugyan az mint Lisszabonban, mondjuk nem egy bonyolult süti...
Ez után jött a kávézó, itt összefutottunk pár magyarral, akiknek volt 4 órájuk a városra, adtunk nekik tippeket, hogy mi fér bele gyorsban.
Idáig teljesen rendben ment a nap, a flat white állat jó volt, és a répa süti is oké volt.
Taxival mentünk ki a buszpályaudvarra, a taxisunk egy kínai idősebb úr volt, tök jó fej volt.
A busz a szokásos, 2+1, kényelmes mint állat. Fél 2-kor el is indultunk Szingapúr felé. 5 - fél 6 körül a szálláson leszünk. Gondoltuk még itt...
Emlékszem amikor Marokkóban egyben láttam egy pár száz méteres pálmafa erdőt, akkor a látványtól teljesen kész voltam. Na itt két órán keresztül mentünk pálmafa erdő mellett.
És akkor megérkeztünk a határra, egyelőre még csak a maláj kilépő oldalra. Beálltunk a sorba, van előttünk olyan 15-20 busz. Hát ja, nem lesz gyors. Amikor egy órája alig haladtunk valamit, akkor a sofőr leszállított mindenkit, hogy menjünk át gyalog, ő majd jön a busszal. Oké. Kiszálltunk és mentünk előre, akkor látszott, hogy kb. 50 busz van előttünk. Hát ez szívás. Gyalogosan gyorsan kiléptünk, és vártuk a buszt egy hatalmas fedett hangárban, ahova egymás után jöttek be a buszok, sok ott várt járó motorral (hogy a klíma menjen), mi meg ott álltunk. Hát nem életem legegészségesebb félórája volt az biztos. Tömény diesel kipufogófüst a rohadtul fülledt melegben. De ez még mindig nem akkora szívás. Nem túl kellemes, de én akartam ide jönni, nem rinyálok.
Megjött a busz, felszálltunk és mentünk a senki földjén, ahol hatalmas volt az autó tömeg.
A határnál újabb leszállítás, ezúttal a csomagot is vinni kellett. Ez viszont egészen gyorsan ment. Van vámolni valód? Nincs, tehát zöld folyosó. Mert egy üveg bor az mindenhol bőven a határon belül van, általában egy liter tömény a határ, hol van ez ahhoz képest. Gondoltam én. De nem gondolni kell, hanem utánanézni. Akkor megtudtam volna, hogy ez itt nem így van. Szingapúr tele van igen érdekes szabályokkal, pl. a metróban nem ehetsz duriánt, mert állítólag valakit durián evés közben ért valami baleset - most komolyan, narancs evés közben nem lehet ilyen? Nem értem, de biztos én vagyok korlátolt. Mert banán evés közben sem történhet biztos semmi. Na mindegy. Ahogy itt nem szabad rágózni sem, komoly bírság jár érte. Gondolom ahhoz is van valami érdekes sztori.
Na de vissza a határra. Beléptetés gyors, fénykép, ujjlenyomat, papír, pecsét, mehet. Majd jött egy csomag röntgenezés, ahol mutogatnak a csomagomra. Van benne alkohol? Igen, van benne egy üveg bor. Mutassam meg, megmutattam. Kövessem. Na itt már világos volt, hogy ennek nem kellene így lennie. Leslie ment tovább. Mindegy, csak megvár.
Bementem egy custom office-ba, ahol egy vámos elkezdett kitölteni egy A4-es papírt. Hol az útlevelemből írta a papírra az adatokat, hogy a borosüvegről. Majd átadta a papírt egy másik hivatalnoknak, aki mindezt elkezdte beverni a számítógépbe. Eltelt vagy 2x10 perc. Majd azt mondták, hogy kövessem az egyiküket, vissza a beléptetés előtti oldalra. Ott egy vámos tájékoztatott, hogy vám szabálysértést követtem el. Mert Malajzia felől minden alkohol vámköteles, és nekem ezt jelezni kellett volna, hogy van elvámolni valóm, piros folyosó. De ezt nem tettem. Igen, mondtam, hogy értem, és nagyon sajnálom, nem néztem utána, és nem akartam én semmiféle szabályt megsérteni, a barátomnak hoztam ajándékba. Persze-persze, értik ők, de a szabály az szabály. Jaja, ezt meg én értem, értjük mi egymást. Mivel először léptem be Szingapúrba, és feltételezem látták rajtam, hogy csak béna voltam, és nem kereskedelmi mennyiséget hozok, így nem bírságoltak meg. Azt mondták, hogy ilyen esetben büntetést kell fizetni (aminek a felső határa 10.000 szingapúri dollár, ami több mint 2 millió Ft... gondolom nem egy üveg bor után...), de nekem ezúttal nem kell. Csak a rendes vámtételt kell kifizetnem. Viszont felhívták a figyelmemet arra, hogy feljegyezték az esetet, benne vagyok a rendszerben, a következő ilyennek következményei lesznek. Persze nem lesz ilyen, és ez volt a mai ma is tanultam valamit. Nem kell feltételezgetni, utána kell nézni, meg kell kérdezni. Pont. És azt hiszem joggal mondhatjuk, hogy rutinos utazó vagyok, mégis beleszaladtam egy ilyen pofonba. Hát ez van.
A történetnek itt persze még nincs vége. Megkérdezték mennyibe került a bor, majd az ár, az űrtartalom és az alkohol fok alapján kiszabtak 11,75 dollár adót, ami ~2500 Ft. Végül ennyivel megúsztam, na meg ott vagyok a felfüggesztett büntimmel a rendszerükben...
Leslie ott várt, és közölte, hogy ezzel csak ő van így, a buszunk a többi utassal elment. Király. A hosszú határátlépés, plusz a vám mizéria miatt már eleve veszélyben volt a 7 órás találkozó, ami Vasentékkal volt lezsírozva. Lett másik busz, fél 8-ra értünk a hotelba, ahol közölték, hogy nincs meg a foglalásunk. Más valami van még esetleg mára??? Ez mondjuk gyorsan megoldódott, mert volt szabad szobájuk, meg is kaptuk ugyan azon az áron. Lett net is, így Vasenttel is tudtam értekezni. 8 után pár perccel megérkeztünk a szingapúri Little India-ban lévő étterembe.
 |
| Diwali hangulat Little India-ban |
De jó volt újra találkozni! Viszonylag sűrűn chat-elünk, de azért ez élőben nagyon más. Sokat beszélgettünk. Ami főleg magánjellegű volt, így a részleteket itt nem osztom meg.
Közben jöttek a finomabbnál finomabb indiai ételek, Babita az előételnél mondta, hogy tele van :)
Elmentünk egy hatalmas áruházba, ha kell valami, akkor ide kell jönnünk. Itt viszonylag elfogadható áron vannak a cuccok. Mert azzal, hogy átléptük a határt, az olcsóságot extrém drágaság váltotta fel. Gondolom ezért is nem lehet behozni az "olcsó" külföldi alkoholt.
Ez az áruház nagyon durva, 3 emeletes, egy utca hosszú, és hegyben áll az áru. Műszaki cuccok, ruhák, táskák, konyhai felszerelés, ételek, italok, gyakorlatilag minden van. A polcok szinte összeérnek, annyi áru van, hogy alig lehet elférni. Egy pénztárnál 5 db kártyaolvasó terminál van. És van jó néhány pénztár.
Itt lett vége az estének, találkozunk még a hétvégén. Holnap pedig bevetjük magunkat Szingapúrba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése