2019. október 24., csütörtök

Egy kis Ázsia: Chiang Mai

A vonatozás teljesen rendben volt, reggel fél 8-kor megérkeztünk Chiang Mai-ba. Azt azért nem mondom, hogy teljesen kipihenve ébredtem, de egy éjszakára teljesen jó megoldás.

Napfelkelte a vonatból
 

A hotelba egy ilyen túrázókat szállító autóval mentünk, ezekkel tele van a város. Többféle célra is foglalhatók, taxiként is működnek, de sok belőlük folyamatosan köröz a városban és le lehet inteni. Ha leintetted, akkor adsz a sofőrnek 30 bátot, és jelzed ha ki akarsz szállni. Azt pontosan nem tudni hova megy, de az biztos, hogy te oda mész. Szóval valahogy így.

Mi ezzel mentünk, privátban volt használva
Ez bentről a kilátás

Hosszában van benne két pad, azokon lehet ülni. Biztonsági öv meg ajtó meg hasonló felesleges dolgok azok nincsenek.

Ez egy gyűjtő járat

Reggel volt, nem volt még szobánk, így bementünk a belvárosba. Ezt régen fal vette körül, ennek most helyreállított darabkái vannak csak.


Megnéztünk két nagyobb buddhista templomot. Az első a Wat Chedi Luang volt. A sztúpája leomlott, de még így is szép. Gyönyörű lehetett fénykorában, jó lenne egy időutazás :)








A második a Wat Phra Singh volt. Ez egészen nagy területen fekszik, a szerzetesek itt laknak, van itt iskola és jó nagy étkező is.







Innen aztán elindultunk vissza a szállásra, és közben jó pár további buddhista templomot láttunk, de ezekbe nem mentünk be.




Nagyon szépek, de olyan sok van, hogy egyszerűen betelítődtem velük. Hasonló érzésem lett a mai nap felénél ahhoz, mint ami Japánban volt, hogy annyi szép dolgot látok, hogy nem tudom befogadni. Ha egy napon egy ilyet látnék, az pont elég lenne, ellennék az élménnyel. Nehéz ezt jól csinálni, mert másrészről meg szeretnék nézni minél több mindent ha már itt vagyok. Kemény az utazó élete...

Délután meglett a szobánk, korrekt.


Ez pedig a medence az ötödikről fotózva, ahol a szobánk van. Délután le is teszteltük. Mondjuk a vízbe eltartott egy ideig bemenni, melegebbre számítottam. A levegő 35 fokos itt, a víz meg volt vagy 26. Ez úszni jó, de ücsörögni benne hideg. Úgyhogy kifeküdünk a napágyakra, és én ott aludtam vagy másfél órát. Árnyékban persze, különben szétégtem volna.


Elintéztünk még pár dolgot, mosattunk, Leslie vett buszjegyet Chiang Rai-ba (holnap utánra), na meg kinéztünk holnapra egy zipline-os kalandtúrát. Chiang Mai tele van mindenféle túra ajánlatokkal (hegyi túrázás, mountain bike-ozás, motorozás, elefánt park, tigris park, kalandpark, stb), erre vannak ráállva, az ide látogatók nagy része ezek miatt jön. Nekünk Chiang Rai-ba van tervezve egy túrázás, ez a holnapi nem volt tervben. Csak valahogy most elég lett kicsit a városnézéstől, szerettem volna valami mást. Győzködni kellett Leslie-t (nem tudod mit veszel, majd zötykölődünk valami buszban órákat...), de azért olyan sokat nem. Elvileg ez is megvan, jönnek értünk reggel 8 körül.

Elmentünk még kajálni, érdekeset sikerült választanom, de fogalmam nincs a nevéről. A kép úgyis többet mond:


Sült rizs ananásszal és zöldségekkel, plusz csirkehússal, mindez egy fél ananászban tálalva. A sör nem tudom hogy került oda...

Még egy dolog amivel eddig nem kellett foglalkozni, itt vannak szúnyogok. Ezek tudnak mindenféle szarságot terjeszteni, amire nem kell ráparázni, de azért kell egy kis elővigyázatosság. Úgyhogy fújkálom magam szúnyogriasztóval.


Innen folytatom holnap. Joccakát!

1 megjegyzés: