India: Repülés Aurangabad-ba

Binu lakását 7:30-kor el kellett hagyni, mert a szomszédja 7:45-kor indul dolgozni és a kulcsot nála kellett hagyni. Uber-rel kimentünk a reptérre, itt működik...

Köszönjük Binu!

Itt délen sok autón van ilyen valami a motorháztető elején. Nem tudom mi ez, de ha elüt egy gyalogost, akkor annak jelentőlen csökkennek a túlélési esélyei...

Megérkeztünk a reptérre, valami forgatás volt épp:

Mielőtt bementünk a tranzitba megreggeliztünk az Anna Caffe-ban:

"Kicsit stílusos" reptéri reggeli 3 főre

Van pár óránk az indulásig, így most a tranzitban blogolok. Baromi kulturált a reptér, a feladandó csomag ellenőrzésénél nem kellett sorban állni, a check-in nagyon gyorsan ment amit a Jet Airways nagyon kedves és csinos alkalmazottja intézett. A biztonsági ellenőrzésnél sem volt sor, a váróban pedig fotelek vannak. Sokadik "élvezem az egészet" érzés, állat ez az út mindenestől :) Többet kellene utazni.

A mi gépünk 12:00-kor megy, Vasenté 11:55-kor. Nem ugyan azzal a járattal megyünk Mumbai-ba, a mi járatunk árai jelentősen feljebb mentek addigra mire ő foglalt volna.

A gépünk egy Boeing 737-800-as, szinte teljesen új.

Ráfordulás a kifutóra

Felszállás előtti pillanat

És a felszállás utáni pillanat

A gép kb. egyharmadig van csak megtöltve, egy komplett sorom van, most épp itt blogolok. Jelentős jelentős lemaradásban vagyok még mindig...

Eljutottam oda, hogy az ablak sötétítője le van húzva... Na jó, csak az egyik. Pár éve még oda-vissza voltam a repülésért, minden percét élveztem, vigyorogva néztem ki az ablakon végig az út alatt. Persze most is szeretem, de valahogy megszoktam, nem okoz már extázist. Szeretem a felszállást, a leszállást, elkészül a kötelező szárnyas fotó. A napfelkelte és naplemente azért lázba hoz, az nagyon szép. Ezt a repülést azért dokumentáltam :)


Magáról az utazásról nem mondható el, hogy megszoktam, mert ahhoz sokkal többet kellene utazni. De nincs komfortzónán kívül ami történik. Egyes helyzetek persze igen, pl. Delhiben a fűszerpiac, itt eddig az az egy volt.

Ez nem fapados járat, kaptunk ebédet, teljesen rendben volt. Rizs zöldségekkel és valami curry-s szósszal, víz, csoki, a pohárba később kávé is került. Iható volt, de messze nem olyan mint amilyen reggel az irodában készül. A helyzetet mégsem cserélném el :)

Folytatódik a reptéri/repülős "kicsit stílusos" étkezés, de ez egészen jó is volt

Majd jött a leszállás:

Süllyedünk, áramlásrontó lapok nyitva

Fékszárnyak kint, a hegy egészen közel

Mumbai

Leszállás előtti pillanat

Leszállás utáni pillanat

747 cargo

Leszállás után el arattunk jutni arra a helyre amit korábban megbeszéltünk Vasent-tel találkozási pontnak. De mi a 2-es terminálra érkeztünk - innen is mentünk tovább -, ő az 1-esre. Sok időt elvett mire átjött, bő fél óránk maradt csak beszélgetni. De a jó hír, hogy a hétvégi tengerparti részhez még csatlakozni fog. Így csak ideiglenesen búcsúztunk el.

Mumbai reptér, a mintázat a páva tollaira hasonlít, este állítólag színesen van kivilágítva

Megcsináltuk az újabb biztonsági ellenőrzést, mert a tranzitból ki kellett menni a találkozáshoz. Volt még egy kis időnk, Costa Caffee lett belőle.

Végre egy olyan kávé amit szeretek

A Mumbai - Aurangabad járat is egy Boeing volt, egy régebbi 737-700-as A gép rendben van, a személyzet kedves. Kaptunk egy szendvicset is, nem éheztünk az egész utazás alatt. Ez a nap is menős volt, de legalább változatos volt, repülőn ültünk nem autóban.

Felszállás előtt várakozni kellett, az ötödikek voltunk a sorban a pilóta tájékoztatása szerint. Az én fényképem szerint pedig mögöttünk is volt még 5 gép:

Innen szálltunk fel

Vacsora. A stílus nem változott, de ez is ehető volt.

Régebbi repülőkön még nincs winglet (szárnyvégfül)

Megérkeztünk Aurangabad-ba. A leszállásnál úgy odab odaverte a gépet a pilóta a kifutóhoz, hogy azt hittem elpattanunk az aszfaltról. Vagy nem pattanunk el, de akkor kitörik a futómű. Leszállás helyett nevezzük inkább földet érésnek... Szerencsére abból a szerencsés fajta, mert ha úgy nézzük semmi gond nem volt, csak elég csúnyára sikerült ez a landolás. Eddigi repülős pályafutásom legcsúnyább leszállása volt ez.

A szállásra pre-paid taxi vitt. Az azonnal szemet szúrt, hogy a forgalom sokat romlott a déli részhez képest. Újra sok a dudálás, erőszakosabbak. Ez már ilyen :)

A hotelben mindent rögzítenek. Eddig is sok adat kellett, de itt kb. minden: lemásolták az útlevelet, vízum száma, név, lakcím, honnan jövünk, hova megyünk ezután, melyik nap érkeztünk Indiába, hova érkeztünk, hol állították ki az útlevelet, végül csináltak rólunk webkamerával egy fotót is. A rendszerváltás előtt sem volt ilyen Magyarországon, és nem azért mert akkor még nem volt digitális kamera... Egyébként az összes adatot egy nagy könyvbe írják be. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy most már értem miért van az a sok sarló-kalapácsos piros zászló. A következő pillanatban meg az, hogy az 1500 km-el arrébb volt...
Az, hogy milyen szabályok vannak (pl. fotót kell csinálni a hotelben a vendégről, vagy hogy mik az adózási szabályok), tartományonként eltér, a helyi hatalomtól függ.

Itt Aurangabad-ban, úgy értem a városban, olyan sok látnivaló nincs. Viszonylag nagy távolságokat kell megtenni, hogy eljussunk az arra érdemes helyekre. Rákérdeztünk a hotelben, hogy mennyiért lenne taxi két napra ami hoz-visz minket. 6100 rúpia, de ez négy felé osztódik, ugyanis csatlakozik hozzánk 2 francia srác. Így egészen elfogadható az ár. Azt pedig majd meglátjuk, hogy mennyire jó arcok a franciák, egyelőre szimpatikusak. Az egyik egy általános iskolában tanít, ő jól beszél angolul, a másik szakács, ő csak pár szót beszél.