Namíbia - 9. nap: Etaambura Camp

Ma behoztuk a lemaradást, de azért becsúszott egy apró szépséghiba.

Az eredeti terv az volt, hogy Epupa után Opuwo-ban szállunk meg és onnan jövünk az Etaambura Camp-be. Ami nem is kemping, hanem inkább egy lodge valami brutális kilátással. És mivel Epupa-ban ráhúztunk egy napot azt találtuk ki, hogy az opuwo-i szállást kihagyjuk és egy nap alatt eljövünk az Etaambura-ba.

 

Jó reggelt :)

Viszlát Omarunga Camp

Tegnap az iskolalátogatás során Kapei beszervezett nekünk egy útitársat, az iskola igazgatóját kell elvinnünk Opuwo-ba. Így reggeli után ismét az iskolába mentünk és felvettük az igazgató urat. Aki az iskolában lakik, messze a családjától, csak kéthetente hétvégén látja őket. Kérdeztük, hogy nem hiányoznak-e, amire az volt a válasz, hogy de, természetesen hiányoznak, de a himba gyerekeknek is szükségük van rá. Sokat beszélgettünk az úton amire volt is bőven idő, Epupa-ból Opuwo-ba 180 km murvás út vezet amit olyan 4 óra alatt tettünk meg. Vissza is majd stoppal jön, és akár járhat úgy is, hogy nem lesz aki elhozza, ilyenkor marad még egy napot. Az egyik legnagyobb gond itt a közlekedés.

Most én vezettem, amivel Opuwo-ig nem is volt gond, alig jött szembe autó. Az autót könnyű vezetni, nagy segítség, hogy automata. Amúgy elég buta a váltója, messze nem egy VW DSG, de legalább nem kell váltogatni. Az index kar a jobb oldalon viszont nagyon szokatlan.

 

Ő nem vette el a gázt...

Ahogy közelítettünk a városhoz, egyre erőszakosabban próbáltak megállítani minket. Sokszor integetnek az út széléről, hogy álljunk meg, adjunk valamit és néha adunk is. De nem tudunk mindenkinek. Itt viszont gyerekek rohantak egészen közel a kocsihoz, amitől persze fékezek, amitől még közelebb jönnek. Nagyon rossz érzés.

Beértünk Opuwo-ba, elköszöntünk az igazgató úrtól és beálltunk tankolni. Azonnal ott volt vagy 8-10 erőszakos árus, ezt vegyük meg, azt vegyük meg.

 

 

Majd átálltunk a szemben lévő Spar-hoz, ott is letámadtak az árusok. Gyerekek és nők jöttek oda Spar-os reklámújsággal és mutatták, hogy mit vegyünk meg nekik. Tolongtak ott és mindenki csak mondta: buy me this, we are hungry. És ők tényleg éhesek voltak. Mi meg alig tudtunk tőlük még lépni is. Értem, hogy hozzájuk képest mi kő gazdagok vagyunk, de annyira erőszakosak voltak, hogy legszívesebben menekültem volna a helyszínről. Nem tudunk mindenkin segíteni.

Bementünk vásárolni, kb. víz kellett, alma és keksz. Nekünk. Meg vetünk tésztát, cukrot, csokit, tejet amiket a kintiek kértek. Meg adtunk valamennyi pénzt amiért "vigyáztak a kocsira".

Itt lett sok ez az egész, a baloldali közlekedés, a sok ember, a fordított index, a kéregetők. Okozott ez így egyben egy kis kultúrsokkot, inkább megkértem Bandit, hogy a városból ő vezessen ki.

Egyébként gyorsan kiértünk és onnan újra én vezettem. Baromi jó út volt, gyönyörű a táj, széles volt a mosoly az arcomon. Itt még...

A térerő Opuwo után megszűnt, de még jött szembe egy-egy autó. Úgy 20-30 percenként. Opuwo-ból 5-6 óra elvileg a szállás, de itt még nem tudtuk, hogy rossz úton indultunk el...

Időnként autóroncsokat látni, lényegében csak a kasztni vagy egy fél kasztni. Ezekből elég sok. Hogy miért és hogy kerültek oda, nem tudjuk.

Volt itt homokos rész is, azt nagyon élveztem. Miután bekapcsoltuk a 4x4 hajtást és kikapcsoltuk a kipörgésgátlót. Mert előtte majdnem elsüllyedtünk a homokban... Van még felező, differenciálzár és a gumi leengedés. Ennyi az eszköztár, ha ezek nem segítenek, akkor van nálunk még egy ásó. De ezekre most nem volt szükség, a 4x4-el és a kikapcsolt kipörgésgátlóval nagyon jól lehetett csapatni a homokban 😊 Mindezt a semmi közepén 😁

Aztán hegyes sziklás rész következett:

Valami észbontó helyen haladtunk! Annyira élveztem, hogy nem is tudom leírni szavakkal.

Haladni itt már nem lehetett olyan nagyon, sokszor volt "radiátor út", sok kő vagy vízátfolyás, illetve ez utóbbinak csak a helye, mert az csak esős évszakban van. Most csak a kiszáradt medreken kellett keresztülmenni.

Aztán szólt Bandi, hogy át kell mennünk egy másik útra (arra min eredetileg kellett volna jönnünk), és van egy átkötő út. Már az utóbbi több 10 km is kihívás volt, de ami itt jött... Néha folyó mederben mentünk, utána jó nagy köveken billegtünk, olyan 5-8 km/h-val. Lépésben. És volt még hátra vagy 40 km. Itt már világos volt, hogy nem fogunk odaérni naplemente előtt. Ami kicsit sem nézett ki jól, egyrészt a szállást a kilátás miatt választottuk, másrészt nem egy élmény az amúgy is jelentősen nehezített pályán sötétben vezetni.

És akkor megszólalt a guminyomás szenzor. A bal első gumiból szökik a levegő. 1,9 bárral mentünk eredetileg és ez kezdett szépen lassan tized bárról tized bárra csökkenni. 1,3-nél vettük elő a kompresszort, szerencsére egy lassú defekt, nem eresztett le a kerék. Ez van, kockázatos köveken haladni, egyik másik jó éles, benne volt. Viszont még soha életemben nem kaptam defektet ilyen szép helyen 😊

Ráadásul nem is a sötét a legrosszabb, hanem amikor szembe süt a nap. A sok homoktól a szélvédő tele van apró sérüléssel és ilyenkor konkrétan nem látni nem látni semmit. De tényleg semmit, csak fénylik az egész szélvédő. A képen ebből persze semmi len látszik, mert oldalról jó. De vezetni nem lehet, csak ha az ember kilóg az ablakon...

Sivatagi naplemente

Itt már a sivatagban voltunk, láttunk vadállatokat is. Antilopot, zsiráfot.

Végül teljesen ránk sötétedett én pedig már nagyon fáradt voltam. De még mindig nem voltunk ott. Ezen a ponton már igazán kíváncsi voltam, hogy mi az ami miatt ekkorát szívunk... Mert épeszű ember ilyet nem csinál. Mondjuk ezért csináljuk mi... 😂

A "House on the hill" tábla, innen még mindig volt vagy 12 km

Innen még jött egy kis homokban csapatás, majd köveken fölfelé a hegyre. Teljesen lemerültem mire fölértünk.

És tényleg egy mese a hely, az ahova időben kellett volna érkezni. Nem véletlenül terveztük Opuwo-ból.

Naplemente néző hely, csak mi lekéstük a naplementét...

A szállás tényleg a semmi közepén van van, itt semmi nincs. Se wifi, se térerő, se kaja (ezt mondjuk tudtuk). Csak csend, sötétség, csillagok és olyan nyugalom amit kevés helyen éreztem.

Van kényelmes ágy végre, legalább kialusszuk magunkat. És lehet itt maradunk plusz egy napot. Már megint ez kellene, de akkor megint megcsúszunk. Ájjj, több idő kellene erre az útra.

A vacsoránk kekszválogatás volt, nem állunk neki kaját csinálni. A blogot meg majd valamikor feltöltöm ha lesz net.